Monológok

Sötét szív

És végezetül a pályázatra beadott harmadik novella.

A lány füléhez hajoltam.

- Mire vársz? - pillantottam le a tetőről.

Alattunk az autók gyors tempóban gurultak. Az emberek csupán csak hangyáknak tűntek.

- Miért nem lépsz? - suttogtam, mint egy gyengéd fuvallat.

- Hiszen meg akarod tenni. Itt akarod, hagyni ezt a világot.

Nem lát engem. Az ő fajtája sosem lát. Úgy hiszik, hogy egy testetlen hang vagyok, a bizonyos „lelkiismeret". Jó barátom valóban annak hiszi magát. De én nem. Én tudom mi vagyok.

- Tedd meg. - súgtam, mire előrébb lépett a keskeny tetőn. Finoman érintettem meg a hátát. Nyíltan nem szólhatok bele az életébe csak hangok formájában.

- Emlékeztesselek rá miért vagy itt? - ahogy végig húztam az ujjam a gerincén félelem kúszott végig a lelkén, majd mindezt meghazudtolva előre lépett.

- NE! - hallatszott egy sikoly magam mögül, de a lány már döntött és a mélységbe vetette magát.

A sikoly tulajdonosára néztem. A törékeny lény szemeiben düh és könnyek égtek.

- Mire volt ez jó?! - kérdezte gyengédségét meghazudtoló hangerővel.

- Így látta helyesnek. - vágtam rá.

A nálam két fejjel alacsonyabb lény hozzám lépett. A vállaira nagy súly nehezedet, pusztán azzal, hogy nem tudott megállítani. Pontosabban azzal, hogy egyre gyakrabban nem tud.

- Csak 17 éves volt. - suttogta erőtlenül – Még nem is élt.

- Jaj Daphnisz. Olyan hiszékeny vagy. Túl jó. Komolyan azt hiszed, hogy én vagyok ebben a játékban a rossz? - a szeméből tisztán kiolvastam a választ. - Nem én vagyok az. Hanem ez az egész hely. - tártam szét a kezem. - Ez a rendszer tipikusan arra épül, hogy ők megőrüljenek. Csak nézz bele a szívükbe, melyekbe nap, mint nap kételyek és félelmek gyűlnek. Lopva növekszenek, míg végül egy nap nem lesz semmi esélyük menekülni tőlük. Ekkor jövök én. A lány lelkét nagy tehet nyomta. Az iskola, a mintadiákság elvárása a szülők részéről. Szépen lassan növekedett benne a teher. A félelem, hogy elcseszi. A napi 24 órás stressz a tanulás miatt, és szintén emiatt az 5 óra alvás. A teste és a lelke egyaránt menekülni akart.

- Más útja is lett volna. - karolta át magát.

- Még elmenekülhetett volna innen ez igaz. De kitudja mi lesz itt pár év múlva. Változik a világ Daph. Régen egyféle érettségi volt, most mindenhová más. Valamire olyan kell, amit egy felnőtt is nehezen bírna. A megélhetés is nehézkes. Gyakran nem egyezik meg szívük és eszük sugallata. Ilyenkor örülök, hogy nem embernek születtem. Én akkor már rég halott lennék.

- Tudod mit súgok mindig a fülükbe Letus? Hogy az élethez bátorság kell.