Csak mi hárman örülten.

13.rész

Ebben most, csak Chan és Liu lesz.
Köszönöm a sok kommentet.. Ohhh és a wattoad nem enged vissza igazolni senkit se.

Liu :
Reggel, ahogy felkeltem, csak feküdtem és a plafont néztem, majd mikor oldalra néztem ott állt a gyermekkori képünk mind hármunkról, ahogy egymás mellett állunk.

-Ahhhh... - rúgtam le a takarót. - Miért egyeztem bele?
-Kicsim baj van? - kérdezte anyu, ahogy belépett a szobámba.
-Igen. - húztam fejemre a takarót. - Utálom őket. Utálom!
-Kiket? - kérdezte és le húzta a takarót.
-Őket. - fordultam oldalamra. - Chan-t és Xiu-t.
-Miért? Pedig legjobb barátok vagytok.- döbbent meg.
-Igen, de akkor is. - nem mertem el mondani.
-Csak nem összejöttél valamelyikkel és a másik féltékeny? - kérdezte mire felhúztam a szemöldököm. - Nem?!
-Nem. - ültem fel. - Anyu én lehet szerelmes vagyok.
-Kibe? Melyik fiúba? - mosolygott.
-Én.. Én... - dadogtam. - Mind kettőbe.

Vissza feküdtem és csak nyüszitettem a takaró alatt mint egy ötéves. Anyu, csak csendben ült.
Fel ültem és megfogtam a kezét.

-Anyu. Jól vagy? - kérdeztem közelebb hajolva.
-Semmi baj. - mosolygott újra.
-Nem baj ha egyszerre vagyok a két barátomba szerelmes? - kérdeztem vörös arccal.
-Nem ez talán érthető. - gondolkodott és bólogatott. - Hiszen ismered őket. Talán randiznod kéne külön-külön velük.
-Randi? - kérdeztem vissza hátha félre hallottam.
-Igen, de most kelj fel. - csapkodta lábam.

Segítettem anyunak takarítani és mosogatni és még azt csináltam mikor anyu ki ment és egyedül hagyott. Ruhám, csak egy kis ruha volt amire kötényt tettem, hogy ne legyek vizes.
Pakolgattam a tányérokat így kicsit nyújtoztam mert törpe vagyok és az is maradók.

-Csak még egy kicsit. - tettem kezem támasztéknak, de csúszni kezdett. - És kész.

Ahogy ezt ki mondtam kezem meg csúszott és mivel most kivételesen enyhén magassarkú cipő volt rajtam ezért az is ki csúszott. Mielőtt találkoztam volna a csempével valaki el kapott.

-Szerintem hanyagold a magassarkút addig míg nem tanulszmeg benne állni. - tartotta valaki testem.

Szemem ki nyitottam és Chan mosolygó arca fogadott. Gyorsan el löktem magamtól ezért hátam be vertem.

-Szzz... - fájlaltam hátam és fogtam is.
-Óvatosan inkább ülj le. - fogta meg kezem. - Miért ugrottál el?
-Meg lepődtem. - fogtam hátam szabad kezemmel. - Miért jelensz meg ilyen hamar?
-Anyukád mondta, hogy segíteni kéne neked. - rántott vállat.
"Anyu. - mondtam magamban idegesen."
-És szerettelek volna látni is. - mondta ezért döbbenten néztem szemébe. - Tudod AZ miatt.
-Jól vagyok, csak zavarban vagyok. - haraptam be szám.
-Sajnálom. Tudtam, hogy meg bánod. - engedte el kezem. - Annyira sajnálom.
-Nem én nem. - ráztam kezem szeme előtt. - Csak nem tudom, hogy hogyan viselkedjek veletek.
-Ennyi? - kérdezte nevetve.
-Ennyi? - ismételtem őt. - Chan te is tudod, hogy szűz vagyok.
-Tudom. - húzta furcsa mosolyra száját mire fintorogtam.
-Honnan kéne tudnom, hogy "az" után, hogyan viselkedjek. - fogtam meg fejem. - Szűz vagyok az ég szerelmére.
-Nyugi. - vette le kezem a fejemről.
-Chan annyira kínos. - néztem szemébe.
-Csak ugyan úgy. - mondta hírtelen.
-Mi? - kérdeztem vissza.
-Viselkedj ugyan úgy mint az előtt. - magyarázta meg. - Rendben?
-Rendben. - húztam kis mosolyra szám.

Chan megfogta a kezem és közelebb hajolt és adott egy apró csókot az ajkamra.

-Ugyan úgy. - mondta még egyszer, de arcomon biztosan látszott, hogy piros lettem mert mosolyogni kezdett.
-Oké. - mondtam le hajtott fejjel.

Segített el pakolni és fel törölni is. Ahogy végeztünk ki mentünk az udvarra és csak ültünk a fűbe ketten egymást nézve.
Fel állt, majd egy baseball labdával tért vissza és egy kesztyűvel a kezében.

-Játszunk? - kérdezte mire el vettem a labdát.
-Gyerünk. - futottam távolabb. - Mehet?

A labdán sok név volt, ahogy Chan és Xiu neve is. Lendittem kezem és el dobtam nem volt túl erős és a szoknya is zavart kicsit. Chanyeol simán el kapta és rajtam nevetett mert ruhám igazítottam.

-Erősebben. - nevetett és vissza dobta annyira, hogy elém essen le.
-Oké-oké. - hisztiztem. - A szoknya zavar.
-Engem nem. - nevetett és kacsintott rám.
-Chan ki nyirlak. - mutattam be neki.

Egy óvatlan pillanatban mikor erősen el dobtam a labdát pont oda dobtam mire össze esett és össze is húzta magát. Gyorsan oda rohantam és le térdeltem mellé.

-Chan, Chan. - mondogattam nevét.
Mogyogni kezdett amit nem értettem.
-Jól vagy? - kérdeztem mire hírtelen rám nézett.
-Ezért ki nyirlak. - mondta gonoszul, de látszott rajta, hogy mosolyog.

Gyorsan fel álltam és futni kezdtem ő pedig utánam. Lassan futott a fájó része miatt, de egy kis idő után gyorsított és el kapott. A földre estem ő pedig rám. Hangosan nevettem, ahogy ő is addig míg abba nem hagyta.

-Sajnálom. - nevettem még kicsit. - Biztosan fáj. Tegyünk rá jeget.
-Nem kell. - támaszkodott felettem.
-Ha nem teszünk rá. Sokáig fog fájni. - próbáltam fel ülni, de mindíg bele ütköztem.

Fel tűnt egy apró fű a hajába ezért fel nyúltam és le szedtem neki, de kezemmel végig simítottam arc szélén.

-Ne haragudj. - vettem el kezem gyorsan. - Fel akarok innen kelni.
-Rendben. - mondta, de nem mozdult.
-Ahhoz neked is meg kell mozdulni. - fogtam meg kezét.
-Zavarba vagy? - kérdezte.
-Igen. - próbáltam ki mászni. - Nem megy.
-Liu. - mondta nevem ezért rá néztem.

Arca komoly volt ami megijesztett így el engedtem kezét és egy helyben feküdtem. Lejjebb hajolt és megint megcsókolt, de nem csak egy apró csók volt ajkát mozgatta, de nem akarta mélyiteni amit nem bántam.
Kezem mellkasára tettem ami gyorsan emelkedett neki és nekem is. Egyszer éreztem meg nyelve hegyét, de egy másodperc alatt el húzta.

El hajolt és arcomat nézte ami nem kicsit lehetett vörös és biztosan döbbent volt.

-Ne kezdj sírni. - fogta meg arcomat.
"Sírni? - kérdeztem magamba, de egy apró nedves csepp folyt le arcomon."
-Ne ne ne. - törölte le. - Liu ne sírj. Sajnálom.
Nem legesen ráztam fejem.
-Miért rázód a fejed? - kérdezte. - Ne sírj már.
-Nem.. Nem sírok. - ráztam fejem.
-Ne hazudj már. - húzott fel ülő helyzetbe és ölelt meg. - Legalább mond el, hogy miért.
-Nem tudom. - öleltem meg.

Jó ideig őt öleltem, ahogy abba hagytam, csak egy dolog járt a fejembe.
"Semmi se lesz olyan mint régen. - mondtam magamban."
Chanyeol nem engedett el, csak hátam simogatta és próbált nyugtatni.

-Talán tudom, hogy mi bajod. - mondta hírtelen. - Én és Xiumin.. Ugye?
Nem mondtam semmit se.
-Barátok vagyunk, de mostanában inkább többek vagyunk. - folytatta. - Ez nekünk is furcsa nem csak neked.
"Nekik is? - kérdeztem magamba."
-Tudod mind ketten Xiumin-nal többet érzünk barátságnál. - mondta tovább.
Kezemmel jobban meg szorítottam a pólóját és remegni kezdett a testem ezért jobban meg ölelt.
-De talán ez veled is így van? - kérdezte.
-Nem tudom. - szólaltam meg egyenesen a pólójába.
-Ez már egy kicsit jó. - tolt el így szemembe nézett. - Szeretlek a dilis dolgaiddal együtt és a folyton ki sírt szemeiddel.

Ahogy ezt ki mondta megint sírni kezdtem mire ő csak nevetett és el tűrte hajam arcomból és adott homlokomra egy puszit is.

Komment és csillag. 😉😉😉Ne kövessetek ki amint tudok mindenkit vissza igazolok. 😙😙😙