Álca mögött /BoyxBoy/

2. Évad

~2 évvel később~

Christian: 

Nagy fordulatot vett az életem ez alatt a két év alatt. Bár azért nem annyira a jó irányba. Az a tervem, miszerint egy nagy és híres vállalkozó leszek, kicsikét befuccsolt. Sajnos nem vagyok vezető. Igaz egy nagyon nagy vállalatnál dolgozok, de csak mint asszisztens. Rachellel talán túl jóba is lettünk. Igen. Elkezdtünk járni. Végül is nagyon boldogok vagyunk, de még mindig sokat gondolok Dylenre. Minél jobban próbálom kiverni(nem rosszra gondolni) a fejemből, annál inkább csak rá irányul figyelmem. Hiba volt amit tettünk, vagyis inkább tettem. Hiszen tönkrement a barátságunk... Gondolatmenetemből, drága főnököm szakított ki.

-Készülj. Mindjárt jönnek a külföldi vendégek.-a végét úgy mondta, hogy tekintetét az ég felé emelte. Felnevettem, majd elkezdtem összeszedni pár cuccot. Nekem kell előadnom az ötletünket, ugyanis ha jó lesz, akkor előléptetnek.  Még mielőtt kiléptem volna a helyiségből, behunytam a szememet, kifújtam a levegőt, majd nagy nehezen elindultam a tárgyaló felé.

Dylen:

-Nem tudnád egy kicsit befogni?-néztem mérgesen az újdonsült barátnőmre. Nem is tudom miért jöttem vele össze. Talán csak a külseje miatt. Ő meg persze a pénzem miatt...

-De Dylen! Miért nem nézünk körbe? Miért kell neked arra a nyamvadt megbeszélésre elmenned? Majd az embereid lerendezik.-nyávogta, mire nekem elegem lett belőle. Hirtelen megfordultam és mutatóujjamat felé mutatva, idegesen kezdtem el beszélni hozzá.

-Tudod miért nem hagyom az embereimre? Mert itt én vagyok a vezető.-itt magamra mutattam, majd vissza rá.-Viszont TE! Te ebben a vállalkozásban egy senki vagy. Remélem ezt felfogtad. És ha még egyszer megpróbálod mondani nekem, hogy mit csináljak, mehetsz vissza az utcára. Ugye elég érthető voltam?-édes csajom bevágta a durcát, majd karba tett kézzel indult meg egyenesen. Egy elégedett mosoly terült szét arcomon, aztán követtem az előttem sétáló lányt. 

Nem sokat kellett már sétálnunk. Gyorsan odaértünk egy szép nagy épülethez. Reménykedtem benne, hogy nem egy irodaház féleség lesz, de mi más is lett volna? Azért nem gondoltam, hogy ennyire elmaradott ez az ország...Beléptünk az ajtón, mire jó sok ember hozzám rohant, hogy segítsenek mindenfélében. Én viszont csak leintettem őket és tovább mentem. Elfogott egy nagyon fura érzés. Azt érzem, hogy nem egy átlagos megbeszélés lesz a mai. Zsebre tett kézzel néztem körbe, de nem láttam semmi érdekeset. Hát ennél a mi épületünk ezerszer jobban néz ki. Mondjuk nem véletlen, hiszen én terveztem. 

-Nagyon gáz ez a hely.-jött mellém Nancy (barátnőm). Becsuktam a szemeimet, majd egy mély levegővétel után, lassan felé fordultam. 

-Mit is mondtam neked az előbb?-húztam fel a szemöldökömet.

-De Dylen! én csak a véleményemet mondtam el!-nézett rám kétségbeesetten.

-Köszönöm. Kedves vagy, de nem vagyok rá kíváncsi.-mosolyogtam rá, úgy mintha olyan kedves dolgokat mondtam volna neki.  Végül is ki, hogy nézi. Nancy felsikított egyet, levágott nekem egy pofont, majd kivonult volna, de én rájöttem valamire. Szükségem van rá a jó benyomás keltése miatt. Visszahúztam magamhoz, majd a fülébe suttogtam.-Nyugodj meg. Ha most jól fogsz viselkedni, este kapsz valamit.-adtam egy puszit arcára, mire őt kirázta a hideg. Bólintott egyet a kis ribancom, én pedig erőszakosan megfogtam a kezét. Mint egy jó pár. A faszt! A legmesszebb szerintem mi vagyunk a jó pár fogalomtól. 

-Jó napot! Már nagyon vártuk önöket! Erre tessék!-mutatta az utat egy elég aranyos titkárnő. Nem ám olyan volt mint ez itt mellettem. Szörnyű egy barátnőm van. DE legalább mindenkinek tudok vele dicsekedni. És ekkor eszembe jutott Christian. Miatta teljesen megváltoztam. Hihetetlen mekkora bunkó lett belőlem. Egyszerűen senkit és semmit nem tartok tiszteletben. Eszembe jutottak a régi emlékek. Ahogyan megcsókolt, ahogyan átölelt. Minden.  Hirtelen elfogott a szomorúság, hiszen miattam váltak el útjaink. És ami a legszomorúbb, hogy valószínűleg már sosem fogom többet látni. Össze kellett állkapcsomat szorítanom, nehogy itt mindenki előtt elgyengüljek és kicsorduljon szememből egy kósza kis könnycsepp. Na, azt soha nem engedhetném meg magamnak. Soha, de soha nem sírhatok...  

EJJJJJ!! Meghoztam a második évad legeslegelső részét. Úristen! Ezt annyira fura volt írni, de egyszerűen alig tudtam abbahagyni. Igazából most kezdtem el nemrég írni, szóval ezért írom, hogy alig tudtam befejezni. HEHE :)))) Ahh gyerekek nagyon élveztem ennek a résznek az írását és atyaúristen. Szerintem a következővel is pont így leszeeeek!!! Kérlek komizzatok babáiim! *-* <3