A XV. századtól a keletről nyugatra irányuló távolsági kereskedelmet a Török Birodalom vámolta meg. A kereskedők személy- és vagyonvédelmét a török szultán magára vállalta, s az útvonalak biztonságossá váltak. A kereskedelem hasznán a szultán kizárólag Velencével osztozott, amely kedvező fűszerkereskedelmet kötött a törökökkel.
Velence ellen először az atlanti parti Portugáliában tettek lépéseket. Előnyösebb utakat kerestek Kelet értékei felé. A XV. századra a portugálok kifejezetten a magas oldalfalú, többárbocos, hátsó kormánylapátos tengeri járműveket, a karavellát, a kor legtökéletesebb hajóját használták és az araboktól átvett iránytűt. A portugál tengerészek kockázatosnak tartották a bizonytalan nyugati útvonalat, s az afrikai partok mentén próbáltak eljutni Indiába.
– 1487-ben Bartolomeu Diaz elérte az Afrika déli csücskét jelentő Jóreménység-fokot, majd később,
– 1498-ban Vasco da Gama ugyanezen az úton eljutott India nyugati partjaihoz. A portugálok nem törekedtek a felfedezett területek leigázására. Megelégedtek védett kereskedőtelepek létesítésével. Lisszabon Európa egyik legforgalmasabb kikötőjévé vált.
Azt a tervet, hogy az Atlanti-óceánon nyugat felé hajózva el lehet jutni Indiába, egy itálilai tengerész, Kolombusz Kristóf látta megvalósíthatónak. A portugál királynál jelentkező Kolombuszt a kockáztatásra hivatkozva elutasították.
A spanyol királynő három hajó kiállításásval támogatta, s 1492. augusztusában indult el Palosból. 150 fős legénységgel, 1492. október 12-én érkezett a mai Bahama szigetekhez tartozó egyik sziget partjához, San Salvadorhoz. Felfedezte Kubát, és Haitit. Kolombusz élete végéig úgy hitte, hogy India területére jutott el. Az új világrész későbbi első leírója, Amerigo Vespucci neve után kapta az Amerika elnevezést.
Kolombusz már a bennszülöttekkel való találkozás második napján az arany- és drágakőlelőhelyek iránt érdeklődött. A nyomába érkezett spanyolokat is az aranyláz kerítette hatalmába. Megkezdődött az őslakók alávetése, sokak rabszolgasorsba süllyesztése és földjük teljes kifosztása, azaz a spanyol gyarmatbirodalom megszervezése. A bányászatot föllendítette, hogy felfedezték az ezüst kinyerésének egyszerűbb és olcsóbb módját, az amalgámozást. A munkaerő-veszteséget a hódítók, afrikaiak behozatalával pótolták. Az 1500-as években, több mint 250 ezer fekete került így Amerikába.
Idővel a bányák termékeinél is fontosabbá váltak azok a növények, amelyeket ültetvényeken termeltek (cukornád, illetve a rum, gyapot, dohány). Csak később vált fontossá a burgonya, a kukorica, a paradicsom és a paprika is.
Egy spanyol szolgálatban álló portugál hajós, Fernando Magellán öt hajóval világ körüli útra vállalkozott. 1519-től 1522-ig tartó útja tisztázta azoknak a kérdéseknek egy részét, amelyek a korábbi évek fölfedezései kapcsán felmerültek (pl. a Föld alakja, az amerikai kontinens földrajzi helyzete stb.) Spanyolországból nyugat felé hajózva megtalálta az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán közötti átjárót. Megkerülte Dél-Amerikát, és elérte Kelet-Ázsia szigeteit. Magellán a bennszülöttekkel való csatározásban életét vesztette. Már csak tengrészeti vihették haza – egyetlen megmaradt hajóval – a nagy hírt: a Föld valóban gömbölyű.
A felfedezések után kialakult a négy kontinensre kiterjedő világkereskedelem. A kereskedelmi úthálózat lassan átrendeződött. Az Atlanti- és Indiai-óceán útvonalain és az északi tengereken már jóval nagyobb árutömeg hajózott, s ez a kereskedelem gazdaságilag is lényegesen fontosabbá vált. A gazdasági kapcsolatokat Európa uralta, az élén Spanyolországgal és Portugáliával.
Európa a behozatal révén nemesfém-bőséget élvezett. Ennek az lett a következménye, hogy visszaesett az arany és az ezüst, valamint a nemesfémből vert pénzek értéke. Az árukért így több pénzt kellett kifizetni. Az árak ekkor bekövetkező gyors emelkedését a kutatók árforradalomnak is nevezik. A 16. században robbanásszerűen megnövekedett Európa népessége, s vele együtt az élelmiszerhiány. A nyugat peremvidékeinek kedvezett a világgazdasági helyzet. Az itteni országok nagy része, beleértve Magyarországot is, hagyományosan élő állattal, borral, gabonával kereskedett a külpiacon.
Spanyolország és Portugália nem látták szükségét az iparfejlesztésnek. Gazdaságukat megelőzték azok a nyugat-európai országok, amelyek az iparfejlesztéssel próbáltak talpon maradni. Az itteni iparosok és vállalkozók hamar belátták, hogy a felfedezett területek és a Nyugat peremvidékei hatalmas felvevőpiacát képezhetik a nyugat-európai iparcikkeknek. Ám olcsó áron a céhes ipar a megnövekedett igényeket már nem tudta kielégíteni. Az újonnan alapított manufaktúrák korszerűsége valójában a munka megszervezésében rejlett. Azt a munkafolyamatot, amely a céhekben egy emberre hárult, a nyersanyag feldolgozásától, a késztermék elkészítéséig, most részfolyamatokra osztották. A haszon reményében befektetett értékeket, tőkének nevezzük, az ilyen tevékenységet pedig tőkés vállalkozásnak. Az új típusú iparűzésből és a távolsági kereskedelemből meggazdagodott társadalmi réteg tagjai a tőkések, akik egyre nagyobb gazdasági hatalom birtokosai lettek.
Az akkori világ meghatározó gazdasági tényezője: fejlődtek a manufaktúrák, a technika, erősödtek a tőkés vállalkozások és felgyorsult a városiasodás (pl. Észak-Itália, Franciaország, Németalföld).
Forrás: http://erettsegizz.com/tortenelem/nagy-foldrajzi-felfedezesek/
