A kiegyezés a Habsburg uralkodóház, illetve annak feje, I. Ferenc József és Magyarország politikai vezetői között 1867-ben született megállapodások összefoglaló elnevezése volt. Magyar részről ez négy törvényt jelentett (1867. évi XII., XIV., XV. és XVI. törvénycikk), amiket 1867. március 20-án fogadott el az egy hónappal korábban alakult magyar országgyűlés. Az érvénybe léptetéséhez az uralkodónak (Ferenc József) ezeket szentesítenie kellett, aki a fennálló viszonyok miatt erre csak akkor volt hajlandó, ha a magyarok megkoronázzák. Ezért 1867. június 8-án a Mátyás templomban sor került Ferenc József magyar királlyá koronázására, ráadásul a magyar rendek egyfajta gesztusként még feleségét, Erzsébetet is megkoronázták. Ennek következtében 1867. július 28-án Ferenc József szentesítette a kiegyezési törvényt és ezzel létrejött egy paritás elvű alkotmányos monarchia, az Osztrák–Magyar Monarchia, mely 1918-ig, az I. világháború végéig állt fenn.
Előzményei
Az osztrák és a magyar érdekek legélesebben az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során kerültek összeütközésbe. Ekkor született meg a modern magyar nemzet. Az osztrák császári seregek az orosz cár segítségével győzedelmeskedtek a magyar honvédseregek felett, a fegyvert a magyar forradalmárok 1849. augusztus 13-án Világos mellett rakták le. Az ezt követő időszakot a neoabszolutizmus korának szokás nevezni. A korszakot a rákényszerítés és a megtorlás jellemezte, Magyarország teljhatalmú parancsnokának, Haynaunak a rémuralma (1849–1851), akit 1851. július 7-én Bach javaslatára hivatalából felmentettek. Az őt követő Alexander Bach osztrák belügyminiszter birodalmi központosítása (1851–1859) idején. Az állami felügyelet és a cenzúra erős volt, a gazdaságban jelentős változás nem mutatkozott, habár Ferenc József a forradalom több vívmányát is helybenhagyta, így az ősiség és a jobbágyság eltörlését.
Tartalma
1859-ben Ferenc József átvette a fővezéri posztot, de június 24-én a porosz-osztrák-olasz háborúban, a véres solferinoi csata elvesztése miatt Bach-ot hibáztatta, aki ezért kénytelen volt lemondani.[1] Ferenc József látta, hogy ez a helyzet tarthatatlan, ezért 1859. augusztus 22-én Ferenc József felmentette Bach Sándor belügyminisztert, rendszerét felszámolták, Magyarországon mind tartalmában, mind formájában visszaállították a történeti jellegű közigazgatást. 1860. október 20-án kiadta az ún. októberi diplomát, amely az országgyűlés visszaállítását helyezte kilátásba, majd 1861. február 26-án az ún. februári pátenst, amely a tartományi gyűlések fölé egy birodalmi gyűlést rendelt. Ezeket az 1861-ben újonnan összeült magyar országgyűlés feliratában nem fogadta el. Ezért Ferenc József ideiglenes, átmeneti állapotot, más néven provizóriumot hirdetett, Schmerling vezetésével (1861–1865). Ez a helyzet már lazábbnak mutatkozott az előzőnél, és a magyar nemesség is érezte, hogy most kell lépnie. Így Deák Ferenc a Pesti Naplóban közölte híressé vált „Húsvéti cikkét", amelyben kinyilvánította az uralkodó felé a nemesség hajlandóságát a változásra. Erre a császár leváltotta Schmerlinget, és megkezdődtek a tárgyalások a két fél között. Eközben tört ki az porosz–osztrák–olasz háború, amelyben az Osztrák Császárság vereséget szenvedett Poroszországtól, ennek eredménye is a kiegyezés felé hajtotta Ausztria érdekeit.
A kiegyezés tárgyalásai a königgrätzi csata hatására felgyorsultak, bár nem közvetlenül. Osztrák (császári) oldalról Ferdinand Beust báró 1866 végi külügyminiszteri kinevezése volt fontos momentum, mert ő győzte meg a kabinetet arról, hogy kiegyezés nélkül már nem lehet tovább húzni az Osztrák Birodalom fenntartását. A megállapodás 1867 nyarára megszületett. 1867. június 8-án legitimizálták, megkoronázták az eddigi uralkodót, Ferenc Józsefet, aki kinevezte és kormányalakításra kérte fel gróf Andrássy Gyulát a Felirati Párt részéről. A kiegyezés nem biztosította teljesen Magyarország függetlenségét Ausztriától, de reális kompromisszumot jelentett.
Lényegesebb pontjai:
Ferenc József előszentesítési jogot kap, vagyis törvényjavaslatot csak az ő egyetértése mellett lehet a Parlamentnek benyújtani.A miniszterelnököt a király nevezi ki (1867/XII. tc.).Az ország, önállóságot kap minden téren, 2 kérdéskört kivéve (külügy, hadügy, illetve ezek pénzügyei).A hadsereg parancsnoka a mindenkori uralkodó, jelen esetben Ferenc József.Az újoncmegajánlás a kormány kezében maradt.Vannak olyan ügyek, amelyekben együttes minisztériumokat állítanak fel, ilyen a külügy a hadügy és a pénzügy.A pénzügyekről külön „gazdasági " született.A két ország évente közös bizottságot hív össze közös ügyeik érdekében (egyik évben Bécsben, másik évben Pesten).A kiadásokról kvóta alapján osztoznak, amelyet 10 évente újratárgyalnak (itt meghatározott 30%-70% arány) (1867/XIV.tc). A kvótával Magyarország részt vállalt az osztrák államadósságból is.Az országok között vám- és kereskedelmi szövetség jön létre (1867. évi XVI. tc.)Közös súly- és mértékrendszert vezetnek be.Közös fizetőeszközt vezetnek be (korona).A posta- és a távírdaügyet szinkronizálják.A magyar-osztrák viszony rendezése után sor került az országon belüli nemzetiségi kérdések rendezésére is.A horvátokkal is megkötik a kiegyezést, szabadon működhet a horvát parlament, a szábor és önállóságot kap a horvát kormány területén belül (1868/XXX. tc.)
Forrás: http://erettsegizz.com/tortenelem/kiegyezes_erettegi_tetel/
