1. Az egypárti uralom kiépülése
1947. őszétől a kommunista párt, Sztálin új irányvonalának megfelelően, felgyorsította az egypárti uralom kiépítését. A névleg még koalíciós, de már kommunisták irányította kormány 1947. őszén államosította a nagybankokat és a hozzájuk tartozó ipari és kereskedelmi vállalatokat, majd 1948. márciusában minden, 100 főnél több munkást foglalkoztató ipari üzemet. Bezárt a Tőzsde, s egyidejűleg mindenhatóvá vált az Országos Tervhivatal. A lakosság megismerkedett az állami kereskedelmi vállalatokkal: a Közérttel, a Röltexszel, Patyolattal. 1948. nyarán 6500 egyházi iskola került állami tulajdonba; létrejött az egységes állami közoktatás. 1948. szeptemberében megalakult az ÁVH.
1947-48. fordulójára az ellenzéki pártok kénytelenek voltak beszüntetni működésüket. A koalíciós pártokból (FKGP, SZDP, NPP) kiszorították a kommunistákkal szemben álló politikusokat. Sokan emigráltak. 1948. decemberében Mindszenty prímásérseket koholt perben életfogytiglani börtönre ítélték. Utoljára maradt a két munkáspárt egyesítése, 1948. júniusában létrejött a Magyar Dolgozók Pártja (MDP). Valójában a szociáldemokrata párt beolvasztásáról beszélhetünk: az új párt programja kommunista program volt, a vezetők többsége az MKP-ból került ki. Az MDP főtitkára Rákosi Mátyás lett.
1949-ben megalakult a Népfront, melynek pártjai közös listán indultak a májusi választásokon. A Népfront elnöke Rákosi, főtitkára Gerő Ernő volt. Az 1949. augusztus 20-án elfogadott "sztálini alkotmány" rögzítette: "munkásosztály marxista-leninista pártja a társadalom vezető ereje". Az államforma a népköztársaság lett. Az állam élén az Elnöki Tanács állott, és annak elnöke törvényerejű rendeleteivel még a látszatparlamentet is kiiktatta.
2. A diktatúra évei
Rákosi Mátyást (1892-1971) "Sztálin legjobb magyar tanítványának" tartották. Rövid uralma alatt Sztálinéhoz hasonló személyi kultuszt épített ki. Tudta, hogy hatalma Moszkva akaratától függ, ezért teljesítette, sőt túlteljesítette a szovjet elvárásokat. Mögötte a második ember, Gerő Ernő a gazdasági területet irányította, Farkas Mihály a hadsereget és a rendőrséget, Révai József az ideológiát és a kultúrát.
1949. szeptemberében Rajk Lászlót és társait halálra ítélték, kémkedés és más "népellenes" bűntettek vádjával. 1950-ben összevonással 19 megyét szerveztek. Kiépült a tanácsrendszer, hihetetlenül felduzzadt a hivatalnoki és alkalmazotti létszám. A tanácsok nem önkormányzati, hanem a központi akaratot végrehajtó szervek voltak. Megkezdődtek a kitelepítések, létrejöttek az internálótáborok. 1950. januárjában megindult az első ötéves terv, melynek irreális tervmutatói ("a határ a csillagos ég") igen megnehezítették a munkásság életkörülményeit. Súlyos aránytalanság mutatkozott az ipar szerkezetében a nehézipar és a hadiipar javára. A fogyasztási cikkek, a könnyűipari termékek mennyisége, minősége elmaradt a lakossági igényektől. A kisipar és a kereskedelem gyakorlatilag elsorvadt.
A hidegháborús helyzet a mezőgazdaság fejlődését is meghatározta: megkezdődött a szovjet mintájú átszervezés. Az első ötéves terv először csak részleges társadalmasítást írt elő, végül a termőterület 80%-át kívánták 1954-re szocializálni. Ennek az átalakításnak sem személy-tudati, sem tárgyi feltételei nem voltak meg, maradt a terror. A harc első lépése a kulákok ellen irányult. Általában a földterület nagysága, a gépesítés foka, bérmunka igénybevétele stb. döntött. Adózással, zaklatással, perekkel felszámolták az árutermelő középparasztságot. Hadikommunizmusra emlékeztető módszereik következtében a kisparasztság is a megsemmisülés szélére jutott.
Az iskolák államosításával a marxizmus-leninizmus szellemében történt a tanítás.
A mozik, színházak is az állam kezébe kerültek, a népnevelés eszközei lettek. Az irodalomban, a művészetekben a szocialista realizmus uralkodott el.
3. Nagy Imre fellépése
1953. márciusában meghalt Sztálin, júniusban Moszkvába hívták Rákosit és több más vezetőt, ahol keményen megbírálták addigi politikájukat. Rákosi megtarthatta pártfőtitkári tisztségét, de a miniszterelnöki posztot át kellett engednie Nagy Imrének, aki reformokat akart.
Az új kormányfő júliusban az Országgyűlésnek terjesztette be programját:
- amnesztia a kevésbé súlyosan elítélteknek
- a kitelepítések, internálások megszüntetése, az internálótáborok feloszlatása
- a paraszti termelés és tulajdon biztonságának megteremtése, a magánvállalkozások engedélyezése
- a kulákok zaklatásának, a kuláklistáknak s az erőszakos tsz-szervezésnek a megszüntetése; a termelőszövetkezetekből ki lehetett lépni
- a nehézipar erőltetett ütemű fejlesztésének visszafogása, az életszínvonal emelése
Rövidesen kiderült, hogy Rákosi és a pártapparátus minden áron akadályozza a reformok végrehajtását. A főtitkárnak sikerült a szovjet vezetést Nagy Imre ellen hangolnia. 1954-55 fordulóján Moszkva támogatásával a Rákosi-Gerő csoport ismét magához ragadta a teljes hatalmat, s visszatért az 1953. előtti politikához. Újrakezdték a tsz-szervezést, a nehézipar fejlesztését, a kulákok megszorítását. Nagy Imrét 1955. tavaszán leváltották miniszterelnöki tisztéből, kizárták a pártvezetésből, sőt a pártból is. Bolsevik szokás szerint Nagy Imrének "önkritikát" kellett volna gyakorolni, megtagadni "eretnek" nézeteit, vezekelni "bűneiért". Erre nem volt hajlandó. A leváltott kormányfő így egyre népszerűbbé, sokak reménységévé, Rákosi ellenzékének vezetőjévé vált. 1956. tavaszán megint megváltozott a helyzet, előbb Moszkvában, utána Budapesten. Rákosi helyzete mind tarthatatlanabbá vált, a kiszabadult szellemet nem lehetett visszakényszeríteni a palackba. A reformkommunisták vezetőjüknek Nagy Imrét tekintették.
Ősszel már érezhető volt a rendszer bomlása.
