Alighogy Géza meghalt, az Árpád-házi Koppány herceg a senioriatus elve alapján bejelentette igényét a nagyfejedelmi trónra. Géza akarata, az, hogy a primogenitura elve alapján elsőszülött fia örökölje a trónt, ez összeütközésbe került az ősi joggal. Így az összecsapás elkerülhetetlenné vált Koppány és István között. Koppány legyőzése után István szükségesnek látta kinyilvánítani, hogy keresztény királyként akar uralkodni, ezért koronát kért II. Szilveszter pápától. A korona elnyerése nagyban hozzájárult István tekintélyének növeléséhez, nemzetközi elismertetéséhez. Koronázása valószínűleg 1001. Jan. 1-én történt. István a korona birtokában államisága bizonyítékaként pénzt veretett.
Istvánnak két törvénykönyve készült, melyek a német hatás ismérveit hordozzák magukon. Az első feltehetőleg 1001-ben készült, amely 35 cikkelyt, a második pedig 1030-38 között, ami 21 cikkelyt tartalmaz.
I. könyv törvényei: az egyházi és a magántulajdon védelme, a keresztény vallás előírásainak betartása – böjt, vasárnap, gyónás, istentisztelet – , a földesúri jogok, vitézek és hospesek jogai és a boszorkányság büntetése.
II. könyv törvényei: a tized és hogy tíz falu építsen egy templomot, a büntető törvények tolvajoknak, gyilkosoknak és összeesküvőknek.
Törvényei jól mutatják az egyházszervezés szigorú következetességét, s ebben a királyi akarat érvényesülését. Nem lehet vitatni, hogy István pénzverése, törvényhozása, oklevéladása intenzív német hatásra, német segítséggel történt, de az ő érdeme, hogy a német segítség igénybevétele, a német minta ellenére is biztosítani tudta M.o. függetlenségét erős nyugati szomszédaival szemben.
A XI. sz. legelején István hatalma M.o. nyugati felére terjedt ki, de az egész Kárpát-medence feletti hatalomra igényt tartott. A törzsek felszámolásának sorát az erdélyi Gyula elleni háború nyitotta meg 1003-ban, s Ajtony legyőzése zárta az 1020-as évek végén, s ezzel István M.o. tényleges uralkodójává vált.
A belső problémák megoldása nagyon sok energiát követelt, ezért az ország külkapcsolataiban apja békepolitikáját folytatta. A német birodalmon kívül, Velencével és Bizánccal is szövetséget kötött. 1018 után megnyitotta a jeruzsálemi zarándokút m.o-i szakaszát, amelyen védelmet nyújtott az utazóknak. Ezzel hazánk bekapcsolódott az Európa keleti és nyugati része közötti gazdasági, politikai, szellemi vérkeringésbe. Mivel az útvonal elkerülte Esztergomot, ezért új székhelyet alapított Székesfehérváron, ahol bazilikát építtetett.
Az egyházszervezésben is igénybe vette a németek segítségét, melynek kezdeményezője Gizella volt, aki Koppány halála után hozzálátott a veszprémi püspökség megszervezéséhez. Felesége példája nyomán István két érseki, nyolc püspöki, vagyis összesen tíz egyházmegyét szervezett.
Az egyházmegyékkel együtt szerveződtek a káptalanok. Ennek tagjai a kanonokok, kiknek feladata a kegytárgyak, a kódexek, az oklevelek őrzése és tanítás volt. Nagyobb településeken, városokban társaskáptalanok jöttek létre, melyet a prépostok irányítottak. A magyar egyházszervezésben, a kereszténység terjesztésében résztvevő jelentősebb egyházi személyek szinte kivétel nélkül bencés szerzetesrendből kerültek ki. Az első hazai bencés kolostor építését Szent Márton hegyén (Pannonhalmán) még Géza fejedelem kezdeményezte.
Az iskoláztatás a 996-ban alapított Szent Márton -hegyi bencés kolostorban indult, itt tanult Szent Mór a későbbi pécsi püspök. Káptalani és kolostori iskolák nyíltak rövidesen Csanádon, Székesfehérvárott, Pécsváradon és Zalaváron. Elemi fokon latin olvasást, beszédet, írást, éneket és számolást tanítottak. Középfokon grammatikát, retorikát és didaktikát, felsőfokon aritmetikát, zenét, csillagászatot és geometriát. A magyar iskolák közvetítették az európai kultúrát, és hamarosan gazdagították is azt.
Az egyházmegyék felállításával egy időben kezdetét vette az ún. várszervezet kiépítés. E rendszer központi elemének a vár számított, melyek általában földvárak voltak, amelyeket vagy őskori várak átalakításával vagy újak építése révén álltak rendelkezésre. Az önmagába visszatérő vonal által határol területek alkották a vármegyéket. A vármegye ispánja az egész vármegye felett közigazgatási jogkörrel rendelkezett. A vármegyerendszer létrehozásával István megteremtette a közigazgatást, az állam egész országot átfogó helyi-területi intézményrendszerét.
István törvényei nagy segítséget nyújtanak abban, hogy megismerjük a korabeli társadalom képét. Két alapvető része a liberek (szabadok) és a servusok (rabszolgák) voltak. Jogi, vagyoni és kötelezettségbeli differenciák is voltak közöttük; a rabszolgák nem rendelkeztek személyi és politikai jogokkal, mint pl. szabad házasságkötés, szabad költözés és végrendelkezés, fegyverviselés, politikai közügyekben való részvétel. Ezen jogok összessége az "aurea libertas", vagyis az aranyszabadság.
A jogilag szabadok csoportjain belül az első, a király, az egyházi és világi arisztokrácia. A másik nagy csoportját a vitézek alkotják, akik fegyveres szolgálatot teljesítettek a királynak, s viszonylag tisztességes vagyonnal rendelkeztek. A szabadok harmadik, legnépesebb csoportja a vulgarisok (közrendűek), akik szerény vagyonnal bírtak, vagy már teljesen elszegényedtek, mindössze családjuk, lovuk és fegyverük volt. A lesüllyedés veszélye leginkább a közrendűeket fenyegette, akik kénytelenek voltak mások szolgálatában állni, s fokozatosan egyre többet veszítettek személyi és politikai jogaikból, miközben egyre több szolgálattal tartoztak uraiknak. Ez a folyamat Géza fejedelem alatt indult meg, s lett a XI. sz.-i magyar történelem legjelentősebb társadalmi változása.
