Az ellentétek vonzzák egymást ✓

🔥2🔥

Fény. Ez volt az első gondolatom. Most vagy meghaltam és már az angyalok között sétálgatok, vagy tényleg jön valahonnan ez az istenverte fény.
Eszembe jutott, hogy kit is láttam a bázison. A híres Tony Stark-ot. Azt, aki apám helyett apám volt. Azt, akit mindenkinél jobban szerettem. Várjunk csak! Miért beszélek múlt időben? Hisz láttam őt. Az is lehet, hogy már elfelejtett. Nem az nem lehet. Kimondta a nevem, vagyis még emlékszik rám.
Nehezen de kinyitottam a szemem. Megpróbáltam fókuszálni. Egy alakot láttam. Nekem háttal állt. Tudtam, hogy ki az, de nem mertem megszólítani.
-Tony?-szólaltam meg végül. Rá se ismertem a hangomra. Valami nyöszörgés jött ki belőlem, bár ebben se vagyok biztos. Eközben Tony meghallhatta a hangom, mert megfordult. Egy mosoly mászott a képére. Letette a kezében lévő bögrét, majd az ágy szélére ült.
-Szia Lyn.-mondta. Mindig így becézett.
-Nem vagyok kínai!-feleltem a szokásos válaszommal. Régi vicc volt már ez közöttünk. Elnevettem magam, de meg is bántam. A lövés okozta seb, ami történetesen a hasamon volt, elkezdett fájni.
-Baj van?
-Csak a seb.-mondtam lihegve. Felállt, de csak annyira, hogy az asztalhoz lépjen. Elvett onnan egy poharat, amit megtöltött vizzel. A szekrényből kivett egy doboz gyógyszert.
-Vedd be!
-Az egész dobozzal?-kérdeztem mosolyogva, mire elnevette magát. Kivettem egy darab pirulát, ami majdnem akkora volt, mint egy elefánt, majd a vizzel lenyeltem.
Lassan megéreztem, hogy a gyógyszer hatni kezd.
-Mi volt veled az elmúlt három évben?-kérdezte Tony.
Lehajtottam a fejem. Nem igazán akartam erről beszélni.
-Semmi.
-Aha persze. Naa mondd el!-kérlelt kiskutya szemekkel.
-Kísérletezés, kínzás és úgy ennyi.-hadartam. A kínzás szónál a mosoly lehervadt a szájáról, de mikor látta, hogy észrevettem újra mosolyogni kezdett. De csak a szájával.
-Nem lehetne, hogy kimehessek ebből a szobából?-kérdeztem. Tony a fejét rázta.
-Túl gyenge vagy. Segítség nélkül az ágyból sem tudsz kimászni.
-És ha segítesz?-néztem rá egy cinkos mosollyal. Felsóhajtott és tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy beadta a derekát. Segített felállni. Nagyon fájt a sebem, de nem szóltam semmit. Szerencsére volt rajtam ruha. Szépen kisétáltunk a szobából, majd a csapat felé vettük az irányt. Én kértem erre Tonyt, mert meg akartam ismerni őket.
Lassan, de biztosan eljutottam abba a szobába, ahol ők vannak. Az ajtó nyitva volt.
-Megjöttem!-kiáltott Tony. Még mindig önimádó. Mindenki felénk fordult. Öt meglepett szempárt számoltam össze.
-Neki nem az ágyban lenne a helye?-kérdezte egy hosszú, szőke hajú férfi. A szeme gyönyörű kék. Páncélban volt.
-Én is ezt mondtam neki.-mondta szemrehányóan Tony, majd felém fordult.-Ő itt Thor.
-Tudom.-válaszoltam.
-Miért? Ismered?
-A HYDRA sokat "mesél" rólatok.
Tony bólintott, majd azért folytatta a bemutatást. Volt ott egy nő. Natasha Romanoff. A közönség csak Fekete özvegyként tartja számon. Amerika hősét is megismerhettem, aki ugye Amerika Kapitány. A valóságban csak Steve Rogers. Aztán ott volt még dr. Bruce Banner, aki nem más, mint Hulk.
És végül az ijász, akit a bázison láttam. Akit a többiek Sólyomszemnek hívnak. Az igazi neve: Clint Barton. Majd hírtelen muszáj volt összegörnyednem, mert a gyógyszer hatása elmúlt.
-Megint?-kérdezte Tony. Csak bólintani tudtam.
Tony a kezembe adta a pohár vizet, meg a gyógyszert.
-Jobb?
-Igen.-mosolyogtam Tonyra.
-Ti ismeritek egymást?-kérdezte Steve.
-A régi időkből.-mondta helyettem Tony.
-Téged is a HYDRA pátyolgatott?-kérdezte Thor. Csak bólintottam, mert féltem ha megszólalok, akkor elsírom magam. Eszembe jutott, hogy mennyit kínoztak és, hogy mennyi kísérleten kellett átesnem. Csak kijött az a könnycsepp. Gyorsan le is töröltem. A mozdulatomat viszont 6 szempár kísérte végig. Éreztem, hogy a többi is ki fog jönni, így elszaladtam.
-Lyn!-kiáltott utánam Tony, de már nem álltam meg. Fogalmam sincs merre megyek. Nem akartam emlékezni arra az időre. Sokáig szaladtam. A sebem a gyógyszer hatása ellenére újra elkezdett lüktetni. Leültem a faltövébe.
Utat engedtem a könnyeimnek. Éreztem, hogy végig folyik az arcomon, majd az államnál lehullott a pólómra.
Csak folytak és folytak rendületlenül. Észre se vettem, hogy valaki közeledik a folyosón.
-Lyn nyugodj meg.-suttogta a fülembe Tony. A vállára döntöttem a fejem.
-Nem akarok emlékezni.-suttogtam. Tony felsóhajtott.
-Pedig fogsz. Én ugyan ki nem törlöm az emlékedid. Akkor ki fog rám emlékezni?
-Nem változtál meg.-nevettem. Kár volt. A nevetéstől rámjött a köhögés. A sebem még jobban elkezdett hasogatni.
-Jól vagy?-fogta meg a vállam Tony. Aggódást véltem a hangjában felfedezni.
-Jól.
-Nem úgy tűnik! Gyere visszaviszlek. A doktor bácsi majd kikúrál.-mondta egy mosollyal. Segített felállni. A lábam remegett, mint a kocsonya. Tony egyre aggodalmasabb szemekkel tekintett rám.
-Csak a gyengélkedőig bírd ki.-súgta a fülembe. Bólintottam. A gyengélkedő előtt leültetett a falhoz és a lelkemre kötötte, hogy maradjak itt.
Mikor eltünt a folyosó végén, újra sírni kezdtem.

\Tony\

Csak érjünk vissza időben. Befordultam egy kanyarban és a csapat előtt találtam magam.
-Doki! Gyere velem.-kiáltottam. Bruce bólintott, majd utánam futott.
-Mi történt?-kiáltott utánunk Clint, de már nem álltam meg válaszolni.
Reménykedtem benne, hogy Evelyn még magánál van. Ez a remény szertefoszlott mikor láttam, hogy a hideg padlón fekszik. Bruce segítségével felemeltem, majd egy ágyra fektettük a szobában.
-Ne halj meg! Hallod?! Ígéretet tettem az apádnak, hogy vigyázok rád. Egyszer már megszegtem.- mondtam egyre szomorúbb hangon. Bruce elkezdte a beavatkozásokat, de mikor a sebhez ért megállt.
-Mi az?-léptem mellé, majd én is megláttam amit ő. Evelyn teste karcolásokból és vágásokból állt. Bruce végre felolvadt és folytatta a kezelést. Kiléptem a szobából és leültem egy, a folyosón álló padra.
Pár perc elteltével lépések zaját halottam a folyosón. Felnéztem és láttam, hogy a teljes csapat közeledik.
-Mi történt?-kérdezte Clint.
-Csak a sebe.-sóhajtottam.
-Szerintem nem csak ennyi. Egyáltalán honnan ismered?-kérdezte Steve.
-Ismertem az apját. Amikor az haldoklott, megígértem neki, hogy vigyázok a lányára. Persze, hogy nem tartottam be az ígéretem.
A többiek csak álltak a folyosón. Nagysokára a doki jött ki a szobából. -Ezt látnotok kell.-mondta komolyan. Túl komolyan. Lyn ágyánál szerintem mindenki meglepődött. Nem a sérülesékkel teli testén, hanem azon, hogy lángolt. Szó szerint.
-Először azt hittem, hogy lázas, de ez itt tuti nem láz.-motyogta Bruce. Vörös lángnyelvek nyaldosták az egész testét. Mikor a kezéhez értem, rögtön el is húztam a kezem.
-Ez tűz!-kiáltottam meglepett hangon.
-Leöntötted benzinnel, Bruce?-kérdezte Thor. Banner válaszként motyogott valamit az orra alatt.
-Mi lenne, ha leöntenénk egy pohár vizzel?-vetette fel az ötletet Clint.
-Nem.-válaszoltam. Már rájöttem, hogy mitől lángol az egész teste.-Ez az ő képessége. Ha leöntjük, akkor az lehet, hogy végzetes lesz számára.
-Honnan veszed, hogy ez képesség?-kérdezte Steve.
Az ágyhoz léptem, majd a sebekre mutattam.
-A HYDRA valószínüleg azért kísérletezett rajta, hogy megfejtse a képessége titkát. A sebek nyílván az ellenállásból származnak.
A többiek bólintottak. Arra lettünk figyelmesek, hogy a tűz lassan kezd alábbhagyni. Mikor végleg kialudt, döbbenten figyeltük a testét. No nem azért, mert perverzek vagyunk, hanem azért, mert semmilyen égési sérülés nem volt rajta. Tehát immunis a meggyúlásra. Bruce folytatta a kivizsgálást, míg a többiek elhagyták a szobát. Leültem az egyik ágy szélére és a gondolataimba merültem. Megilyesztett a tény, hogy már másodjára szegtem meg az ígéretem. Talán, ha akkor nem fogadkozok...
-Ne ostromold magad.-szólt csendesen Banner. Ő mindig próbálta a jót látni másokban, pedig neki se volt mindig jó élete. Hulk-ként egy teljesen más személyiség.
Halk motyogást hallottam. Evelyn volt az. Valószínüleg álmodott valamit, mert a kezei rángatóztak. Mellé ültem és közben halkan suttogtam hozzá. Végül lassan felébredt. Szemei fókuszálás nélkül meredtek a semmibe, majd lassan körbe tekintett a szobán. Szemei megállapodtak rajtam. Halvány mosoly futott át az arcomon.
-Tényleg ismerted az apámat?-kérdezte suttogva. Lehajtottam a fejem. Nem csak, hogy ismertem, de azt is tudtam, hogy ki ölte meg.
-Igen.-nyögtem ki végül. Fátyolos szemekkel nézett rám. Egy könnycsepp csordult le az arcán, de mielőtt leért volna letöröltem.
-Tudod ki ölte meg, igaz?
Sóhajtottam. Nem az a téma volt, amiről szívesen beszéltem volna.
-Igen, de nem mondom el.
-Kérleek!-nézett rám szomorú szemekkel.
Megráztam a fejem.
-Most nem, de talán egyszer elmondom.-tettem hozzá végül. Válaszomra azonban nem érkezett felelet. Mikor oldalra tekintettem láttam, hogy Evelyn már alszik.

🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥

/Essalar