Reven Art School & Academy ✔BEFEJEZETT✔Átírás alatt✍️

✔2.4✔

Első nap a Reven Art akadémián

"Rémképek arról, hogy eltanyázok a suli előtti lépcsőn, és mindenki kinevet: 5/1."

–Leiner Laura

Reachel

A téli szünet meglehetősen jól telt, karácsonykor skype-oltam anyáékkal, sőt még Emmáékkal is, és teljesen úgy éreztem, hogy otthon vagyok és nem New York-ban. Nem igazán akartam megkérdezni tőlük, hogy mi a helyzet Christiannal, de mégis megtettem. Azt mondták, hogy ugyan olyan, mint mindig, és, hogy nem látszott rajta semmi különös. Gondolhattam volna, hogy ennyire nem érdekli, hogy mégis mi van velem. Furcsa dolog ez a menekülés. Az ember azt hinné, hogy hogyha elmegy valahonnan, akkor kevesebbet fog gondolni az adott személyre. Most pedig többet gondolok rá, mint eddig valaha. A fejem tele van olyan dolgokkal és beszélgetésekkel, amik félbe maradtak. Bennem van az a bizonyos, „mi lett volna ha..." érzés. Az ismeretlen néha pedig új dolgokra ébreszt rá. Nyilván legszívesebben rohannék vissza a múltba, mert azt már ismerem, de úgy érzem, sokkal nehezebb lenne a tudat, hogy ott van előttem az ember, akit szeretek, de nem lehetek vele. Ezek azok a bizonyos kora reggeli gondolatok, amik nem hagynak nyugodni. Ezek azok a dolgok, ami miatt az ébresztő óra csörgésénél, két órával korábban felkelek. Lassan, komótosan felültem, és a tőlem balra lévő hangosan szuszogó lányra pillantottam. Blair olyan, mint amilyen én voltam, még Mr. Taylor előtt. Egy boldog, fiatal lány. Ásítottam egyet, kikecmeregtem az ágyból, beledugtam a lábam a papucsomba, felvettem a világoszöld köntösömet, és lefelé vettem az irányt a konyhába. Mikor leértem a padlásról, az első emeletre, és elhaladtam Simonék ajtaja előtt, hangos horkolásra lettem figyelmes. Kuncogtam egy kicsit, majd tovább haladtam és végre elértem a konyháig. Felkapcsoltam a lámpát, a kávéfőzőhöz léptem, és láttam, hogy már van lefőve. Magamban persze hálát adtam Natnek, hogy emlékezett arra, hogy kávé nélkül nem tudok élni. Elővettem a szekrényből egy bögrét, töltöttem magamnak egy jó nagy adagot, majd cukorral és tejjel ízesítettem. Az előszobába somfordáltam és kivettem a szekrényből a kabátomat, amibe a cigim és a gyújtóm volt. Belebújtam a kabátba, és a hátsó bejárat felé vettem az irányt, hogy a hátsó udvaron le tudjak ülni a teraszra. Mikor kiléptem a házból, megcsapott a hideg januári levegő. Leültem a székre, és az asztalra tettem a bögrémet. Az asztalon megpillantottam egy takarót, és már nyúltam is érte, hogy gondosan betakarjam magam. Elővettem a telefonomat a köntösöm zsebéből, és csináltam egy képet. Elküldtem Thomasnak, hogy nem tudok aludni, de szerintem ő akkor fordult a másik oldalára. Megnéztem a híreket a telefonomon, utána felmentem a suli honlapjára és ott is körül néztem. Kis idő múlva pedig rágyújtottam az első szál cigimre. Tudtam, hogy Natalie hét körül fog felkelni, ezért ügyeltem rá, hogy fél hét után már ne gyújtsak rá. Viszont az idő nem nagyon akart telni, még mindig csak hat óra volt, amikor kidobtam a csikkeket és bementem vissza a házba. Még mindig egy óra múlva kellett volna csak felkelnem, ezért visszamentem a szobánkba, és bebújtam a jó meleg takaró alá. Elgondolkoztam, hogy vajon milyen lesz az első napom az iskolában. Reméltem, hogy sikerül beilleszkedtem a sok tehetséges diák közé és nem fognak kinézni onnan.

–Reach?– hallottam egy rekedtes női hangot, és az irányába fordultam.

–Felkeltél?– kérdeztem Blairtől, aki félig fekvő, félig pedig ülő helyzetben volt.

–Aha, szétmegy a fejem. Hány óra van?– nézett rám, azaz gondolom, hogy rám, mert a sötétben nem láttam túl sokat belőle. A telefonomra pillantottam, és már választ is adtam a kérdésére.