Reven Art School & Academy ✔BEFEJEZETT✔Átírás alatt✍️

✘1.6✘

Hahó skacok! Mindenkinek gyönyörű szép vasárnap délutánt kívánok! Ez a fejezet egy kissé hosszúra sikeredett, de mindenkinek  jó olvasást kívánok! Jövőhét vasárnap találkozunk!
Ui: Ne felejtsetek el benézni az új blogunkra, amit Lottie Tomlinsonnal fogunk írni, ott találhattok információkat a blog nyitásával kapcsolatban, valamint a szereplők leírását is megtalálhatjátok a "szereplők" fülre kattintva. 
Link: https://newstarlovei.blogspot.hu/
-Ann Smith

William(?)

Szabad a csók, és szabad a tánc?

Reachel

["Ha nem látlak a szívemmel, és te engem, remény sincs rá, hogy megértsük egymást."]

-Várj, várj- rántottam vissza a karom a lépcső előtt. Megtorpant majd kérdőn nézett vissza rám.

-Te meg ki a franc vagy?- röhögtem el magam.

-Nem is ismersz meg?- túrt bele idegesen a hajába- Gyere, menjünk fel a tetőre- indult meg. Én pedig megrántottam a vállam és elindultam utána. Mit akarhat ez a srác? Nem ismerem meg? Ki a fene? Még egyszer megrázom a fejem. Nem emlékszem rá. Talán valamelyik spicces állapotomból egy figura? De mit keresne az iskolánkban?

-Nem hiszem, hogy nyitva lesz az ajtó. Minden harmadik szünetbe meg szoktam nézni- mondtam.

-Azért van zárva, hogy ki lehessen nyitni- nevetett fel, majd előkotorászott valamit a zsebéből. Ezt nem hiszem el, hullám csatt.

-Ki kell, hogy ábrándítsalak. Ez csak a filmekben működik- mondtam gúnyosan.

-Azt te csak hiszed kis szívem- vigyorgott majd nagy csodálkozásomra kinyitotta az ajtót.

-Csak utánad- biccentett.

-Megtisztelsz- léptem ki a tetőre vezető ajtón.

-Akkor most már elmondanád, hogy ki a fene is vagy? Nem emlékszem rád egy bulis estéről sem, és ebben az iskolában mindenkit ismerek. Tehát?- pillantottam rá kérdőn, aztán pedig leültem a kőre.

-Azt hittem már a tetőből rá fogsz jönni. Akkor mondok egy könnyebbet. Amikor hét éves voltál leestél a kertetek végében lévő fáról és eltört a bal lábad, amiatt van ott az az apró heg- pillantott a lábamra.

-Ez meg honnan..-akadt el a szavam. Gyerekkorom emlékei végig söpörtek rajtam. William?

-Te idióta- csaptam a karjára.

-Örülök,hogy végre megismertél- mosolygott. Hát persze! A homlokomra csaptam majd megszólaltam.

-Kiskorunkban mindig felmentünk a házatokon lévő tetőre, sőt még ameddig ide jártál suliba, addig annak a tetejére is mindig kiültünk. Ajj, annyira régen elmentél, hogy teljesen törlődtek az emlékeim.

-Hát. Visszatértem- tárta ki a karját, én pedig oda pattantattam és megöleltem.

-Hiányoztál Kicsi- simogatta meg a hajam.

-Hé, két hónappal idősebb vagyok mint te- mondtam. Amúgy William Emma ikertestvére, aki a szüleik válásakor az apjával ment, Emma meg itt maradt az anyjával.

-Na ne mondd- forgatta meg a szemeit. Pont mint régen. Most viszont már nem gyerek, hanem egy igazán helyes,magas, elég izmos fiatal ember.

-De hát nem úgy volt, hogy november elején fogsz csak jönni?-kérdeztem.