Reven Art School & Academy ✔BEFEJEZETT✔Átírás alatt✍️

✘2.13✘

A harmadik levél

Te vagy az ismeretlen?

Én nem egy életet éltem át, hanem mindig azt éreztem, hogy ezer és ezerformájú az élet.

Móricz Zsigmond

Reachel

Egy hét felfüggesztés és szobafogság után úgy gondoltam elég a gyerekes viselkedésből, ezért megembereltem magam, tanulni kezdtem és folytattam a dalszövegek írását is. Brittany és George időközben rájöttek, hogy nehezen bírják ki egymás nélkül, ezért együtt vannak újra, és a kapcsolatuk erősebb, mint valaha. Blair is meg van Lincolnnal, és bár véget ért a rózsaszín ködös időszak, meglepően jól kezelik a vitákat. Thomas és a barátnője is szintén jól elvannak egymással, viszont én elég rosszul érzem magam, amikor heten beülünk valahová. Vagy például amikor valami lassú szám meg a pizzázóba, akkor nekem nincs senki, akit meg tudnék csókolni. Szomorú, de azt hiszem, magányosan fogok meghalni. Ha pedig nem is magányosan, de vagy húsz macskával. Igazából nekem is lenne olyan, akivel együtt lehetnék, de mit tehetnék az ellen, hogy a szívem darabjai még mindig Jacksonville-ben vannak?
­–Reachel?– látom meg magam előtt Blair kezét.

–Megint elbambultam?– sóhajtottam, majd megráztam a fejem.

–Igen, de ezen a reggelen ez már a harmadik. Történt valami?– nézett rám aggódó tekintettel.

–Azon elmélkedtem, hogy mily magányos is az életem– sóhajtottam újra.

–Hát te hülye vagy!– nevetett fel.

–Ez az igazság, és a magányosságot nem arra értem, hogy nincsenek barátaim, hanem, hogy nincs egy olyan személy, aki szerelmes belém– búsultam tovább.

–Hallod, már egy ember randizni hívott, pedig csak hétfő reggel van. Az a baj, hogy te nem akarsz senkivel se lenni– oktatott ki.

–De akarok– ellenkeztem.

–Ha akarsz is, vagy túl nagyok az elvárásaid, vagy valami más van a dologba– vonta fel a szemöldökét, és méregetni kezdett.

–Ne mondd, hogy még mindig...–kezdett bele, viszont én félbe szakítottam.

–Ki ne mondd!– rikkantottam.

–De komolyan?– kérdezte, közben pedig leült mellém.

–Is, meg aztán itt van ez a Mr.X-es dolog is– hunytam le a szemem.

–Ne mondd már, hogy szerelmes vagy valakibe, aki leveleket ír neked– nevette el magát.

–Nem vagyok, csak tudod ő olyan...–kezdtem bele, de nem találtam a szavakat.

–Titokzatos?– kérdeztem összevont szemöldökkel és Blairre meredtem.

–Te meg őrült– rázta meg a fejét és felállt.

–Menjünk, mert el fogunk késni– vette fel a táskáját a földről, elindult az ajtó felé, én pedig csak csendben követtem őt. Ma Thomas nem tud elvinni suliba, ezért Lincolnnal és Blairrel tartok. Lincoln felvett minket a ház előtt, mi pedig elindultunk a suliba. A pár másodperces beszélgetésünket a telefonom csengőhangja zavarta meg.

–Mi a helyzet?– kérdeztem Thomastól, aki pedig csak a felől érdeklődött, hogy elindultam e már a suliba, ami elég fura volt. Valamit elkezdtem gyanítani, ezért szóltam Lincolnnak, hogy állítsa meg az autót. Amint megállt én kipattantam belőle és futni kezdtem Blair-ék háza felé. Megálltam Natalie kocsija mellett és onnan kémleltem az állítólagos legjobb barátomat, aki éppen egy levelet dob be a postaládánkba. A pulzusom megemelkedett, szinte alig kaptam levegőt, úgy éreztem azonnal le kell ülnöm. Azt még láttam, ahogy Thomas körül néz, majd a kocsijához indul, viszont azt már csak hallottam, hogy elhajt, mivel a lábaim feladták a szolgálatot és összecsuklottak. Mély levegőket véve próbáltam összeszedni a gondolataimat, na meg persze a Thomasba vettet bizalmam darabkáit. Tehát ő lenne Mr.X? Össze voltam zavarodva. Olyan volt, mintha megszűnt volna körülöttem a világ pár percre, mert legközelebb már csak Natalie hangját hallottam meg, amint engem szólít.