Friend Zone

III.

- Miről van szó? - dugta be a fejét Baekhyun az ajtón, miközben éppen a kabátját hámozta le magáról. - Jól hallom, hogy Chanyeol döngetni akar?

Baekhyun hangja vidám volt, mint mindig. Az egyik dolog, amit Chanyeol a legjobban szeretett benne, az az örök vidámsága volt. Baekhyun kivétel nélkül kedves volt mindenkivel, akivel csak találkozott, és úgy mosolygott, mintha a rossz egyszerűen nem is létezne a világban. Chanyeol mindig is úgy gondolta, hogy Baekhyun tökéletesen testesíti meg azt a személyt, akit az emberek földre szállt angyalnak neveznek.

Baekhyun világosbarna haja kócosan meredezett az ég felé, az arca pedig még piros volt a csípős esti széltől. Chanyeolra persze hatással volt a fiú jelenléte, mint mindig, mikor egy légtérben tartózkodott vele. Most is hosszasan tudott volna merengeni azon, hogy Baekhyun hogy lehet ennyire aranyos és lélegzetelállító egyszerre, azonban a gondolataira rányomta bélyegét az a bizonyos mondat, ami egy perccel korábban az ő saját szájából hangzott el.

Látszólag ezzel a többiek sem voltak másképp. Mire Baekhyun a szobába lépett, az előbbi kis közjátéknak már nyoma sem volt, helyette mindenki csöndben ült - vagy Jongin esetében állt - a helyén, és várta, hogy mi fog történni. Junmyeon a homlokát dörzsölte, Sehun amolyan "végre műsor van" arckifejezéssel nézelődött, Jongin pedig elégedett vigyorral várta, hogy Chanyeol végre elinduljon a cölibátusból kifelé vezető úton.

- Ki a szerencsés? - kérdezte Baekhyun, aki látszólag semmit nem érzékelt az egész jelenetből.

A szokásos módon belibegett a szobába, ahol ledobta magát Junmyeon mellé, aztán ártatlan érdeklődéssel pislogott körbe.

Chanyeol legszívesebben letagadta volna az egészet, azonban akármennyire is fájt beismernie, tudta, hogy Baekhyunt a legkevésbé sem izgatja, hogy kivel akar lefeküdni és kivel nem. Pontosabban neki nem fájt volna mással látni Chanyeolt, és ez volt a különbség köztük. Így hát csak nagyot sóhajtott, és ő is lehuppant az egyik fotelbe.

- Do Kyungsoo. De igaziból nem akarom megdönteni, csak a pillanat hevében mondtam...

- Úristen! - kiáltott fel Baekhyun lelkesen, mire a mellette ülő Junmyeon úgy összerezzent ijedtében, hogy leesett a szemüvege. - Ismerem Kyungsoo-t, éppen vele találkoztam.

Chanyeol szinte hallotta, ahogy Jongin álla koppan a padlón.

- Te jó ég, mi lesz itt - mormogta Sehun szórakozottan, de most az egyszer látszott rajta, hogy komolyan érdeklik az események.

- Ő tényleg nagyon aranyos srác, Chanyeol, bár nem hiszem, hogy az a döngetős típus... - elmélkedett Baekhyun, és észre sem vette, hogy a szobában rajta kívül senki sem érti, hogy miről beszél.

- Honnan ismered te Do Kyungsoo-t? - tért magához Jongin az ámulatból.

- Én vagyok a mentora - mondta büszkén Baekhyun. - Mert ugye minden cserediáknak van egy.

Hát persze - gondolta Chanyeol. Igazán rájöhetett volna a dolgokra, hiszen nagyon jól tudta, hogy Baekhyun aktív tagja az egyetem mentorprogramjának. Sőt, most még az is eszébe jutott, hogy nyár végén Baekhyun mennyit beszélt arról a bizonyos cserediákról, akit idén mentorálni fog, és milyen lelkesen várta, hogy végre megérkezzen.

Hirtelen már annyi kedve sem volt az egész "fektessük meg a szerencsétlen és gyanútlan Do Kyungsoo-t" tervhez, mint a nagy leleplezés előtt, és ennek érthető oka volt. Annyi ember közül, hogy tudna pont azzal továbblépni, aki történetesen Baekhyunhoz van kötve? Már éppen kezdett lemondani az egészről, sőt, egy kis része meg is könnyebbült, hogy mégsem kell megerőltetnie magát, amikor Baekhyun arca felragyogott.