Friend Zone

VII.

Egyik éjjel hatalmas vihar volt. A szél úgy tépte a kinti fákat, mintha akaratuk ellenére új helyre szándékozta volna ültetni őket, az eső pedig hangosan kopogott az ablakon.

Olyan hangosan, hogy még Chanyeol is felkelt rá. Pedig őt sosem érdekelték igazán a viharok. Általában úgy aludta végig őket, mintha mi sem történt volna.

A vihar utáni reggeleken pedig mindig arra kelt, hogy Baekhyun az oldalán szuszog, ő ugyanis - Chanyeollal ellentétben - legalább a annyira rettegett a mennydörgéstől és a villámlástól, mint más a pókoktól, vagy esetleg a lassú és fájdalmas haláltól. Ilyenkor szokása volt bebújni Chanyeol mellé az ágyba, mert ettől mindig megnyugodott.

Most azonban Chanyeol meglepetten tapasztalta, hogy Baekhyun még mindig a saját ágyában fekszik. Először azt hitte, hogy kivételesen nem ébredt fel a viharra, de aztán meghallotta a másik halk szipogását.

- Baek? - szólalt meg Chanyeol, amivel csupán annyit ért el, hogy Baekhyun még a szipogást is abbahagyta. - Baekhyun - szólította meg még egyszer, azonban most sem érkezett válasz.

Baekhyun minden bizonnyal próbált alvást színlelni, Chanyeol pedig sejtette, hogy miért. Baekhyun a napokban minden erejével azon volt, hogy kerülje a felesleges testi kontaktust Chanyeollal, és az ő fejében valószínűleg az egymás ágyában való tartózkodás is ebbe a kategóriába tartozott.

Chanyeol már azon volt, hogy feladja a dolgot, hiszen megint úrrá lett rajta a félelem, hogy még jobban elijeszti a fiút, mikor is az ég hatalmasat dördült, Baekhyun pedig ijedten kiáltott fel. Chanyeol kipattant az ágyából, odasétált Baekhyunhoz, és egész egyszerűen bebújt mellé.

- Mit csinálsz? - motyogta Baekhyun, a hangjából pedig ki lehetett hallani, hogy halálra van rémülve.

- Természetesen idefekszem - válaszolta Chanyeol, miközben próbált úrrá lenni a hevesen dobogó szívén.

- Nem kell, jól vagyok - mondta Baekhyun.

- Tudom, hogy félsz, Baek - próbálta maga felé fordítani Chanyeol a másikat.

- Nem félek, nyugodtan menj vissza aludni - tiltakozott Baekhyun.

A következő pillanatban újra megdördült az ég, Baekhyun pedig összerezzenve fúrta a fejét Chanyeol nyakhajlatába, miközben kezével kétségbeesetten kapaszkodott bele a pólójába.

- Talán egy kicsit félek - motyogta bele Chanyeol mellkasába, aki ebben a pillanatban nem tudta, hogy mosolyogjon, vagy inkább ott helyben meghaljon azon, hogy Baekhyun mennyire aranyos.

- Tudom - mondta végül, kezével megnyugtatóan simogatva Baekhyun hátát. - De nemsokára vége van.

Kis idő múlva Baekhyun ellazult, aztán el is aludt.

Chanyeolnak viszont még sokáig nem jött álom a szemére.

...

Csütörtök este Kyungsoo és Baekhyun egy kávézóban ültek, és a tankönyveik fölé görnyedve próbáltak felkészülni az elkövetkezendő dolgozataikra.

Baekhyun nagyon szeretett mentorkodni, és mindig jóban is volt a cserediákokkal, akikért felelt, mégsem gondolta volna, hogy Kyungsooval ennyire jól kijön majd. Sosem volt még példa arra, hogy ennyi időt töltött valamelyik mentoráltjával, Kyungsoot viszont egyre inkább tekintette a barátjának, mint egy cserediáknak, akire vigyáznia kellett.

- Chanyeol meghívott a holnapi buliba - szólalt meg Kyungsoo a könyvéből felnézve.

- Igen, tudom - vigyorodott el Baekhyun. - Ő is elújságolta.

Kyungsoo aprót bólintott, aztán látszólag azon kezdett gondolkozni, hogy kimondja-e, ami a nyelve hegyén van, vagy ne.

- Tudod, néha nem igazán tudok kiigazodni rajta - adta meg magát végül, mire Baekhyun meglepetten kapta fel a fejét.

- Hogy érted?

- Hát - habozott Kyungsoo. - Chanyeol igazán kedves srác, de mindig, mikor beszélek vele, van egy olyan érzésem, hogy igazából nincs kedve hozzám.

- Ugyan már, miért ne lenne kedve hozzád? - nevetett fel Baekhyun.

- Fogalmam sincs - csóválta meg a fejét Kyungsoo. - Ez idiótán hangzik, de van valami a szemében, amitől ezt érzem.

- Chanyeolnak mindig ilyen a szeme. Szerintem így született - elmélkedett Baekhyun.

- Ha rád néz, akkor nem - vágta rá Kyungsoo, mire Baekhyun kissé meglepődött. - Ha másokkal beszél, akkor kedves. Ha pedig veled, akkor olyan, mintha... Mintha élne.

Itt pár másodperces csend állt be közéjük, majd mindketten elnevették magukat azon, hogy milyen drámai fordulatot vett a beszélgetésük.

- Látszik, hogy irodalmár vagy, Soo - viccelődött Baekhyun, majd újra elkomolyodott egy kicsit. - Visszatérve, tudom, hogy Chanyeol elsőre kissé zárkózottnak tűnhet, de ha jobban megismered, rájössz majd, hogy mennyire jó ember.

- Nagyon jól ismered őt, igaz? - kérdezte Kyungsoo, mire Baekhyun hevesen bólogatni kezdett.

- Talán ő az egyetlen, aki gyerekkorom óta velem van a családomon kívül. És nagyjából az egyetlen ember, akire az életemet is rábíznám, szóval nekem elhiheted, hogy jófej. Tudod, ő tényleg az, akire mindig lehet számítani. Soha nem volt olyan, hogy ne lett volna ott, mikor szükségem volt rá - mondta Baekhyun, mire Kyungsoo elismerően bólogatni kezdett.

- Egyszer, mikor még kisebbek voltunk, néhány felsőbbéves elvette az ebédemet - folytatta Baekhyun, aki teljesen elmélyült a kis monológjában. - Chanyeol nagyon mérges lett, és elment, hogy visszaszerezze tőlük. A vége persze az lett, hogy jól összeverette magát, az ebédemet pedig megették.

Baekhyun elmosolyodott, ahogy felidézte magában az emléket.

- Én mégis hálás voltam neki, mert tudtam, hogy kevés ember tette volna meg értem ugyanezt. És ő még most is ilyen. Bármit megtenne azokért, akiket szeret.

- Azta - zökkentette ki Baekhyunt az elmélkedésből Kyungsoo döbbent hangja. - Úgy tűnik, hogy nagyon fontos neked - mondta a szemüveges fiú sokat sejtetően.

- Persze, hogy fontos - nevetett fel Baekhyun kissé idegesen. - Ő a legjobb barátom.

Úgy tűnt, hogy ez a mondat a végszó a beszélgetésükben, mert miután Kyungsoo lassan bólintott egyet, mindketten visszatértek a tanulnivalójukhoz.

Baekhyunt azonban nem hagyta nyugodni az a megérzése, hogy Kyungsoo nem hisz neki. És ezen a ponton már abban sem volt biztos, hogy ő hisz saját magának.

(Sajnálom, hogy ilyen rövid ez a rész is, az összes többi hosszabb lesz 😉)