Friend Zone

X.

Chanyeol döbbenten meredt maga elé. A zene ugyanolyan hangerővel dübörgött a lakásban, a buli pedig úgy folytatódott, mintha semmi sem történt volna, ő mégsem érzékelt semmit a külvilágból. Az agya tompa volt, a tudatán mégis ott kopogtatott a gondolat, hogy itt a vége az egész történetnek.

Baekhyun megtudta, és pont úgy reagált, mint ahogy Chanyeol mindig is képzelte. Kisétált a lakásból, és Chanyeol tudta, hogy valószínűleg az életéből is. A szemébe könnyek gyűltek, és ezúttal meg sem próbálta elrejteni őket. Úgy érezte, hogy az egész az ő hibája. El kellett volna nyomnia magában az érzéseit, még mikor meg tudta volna tenni, és akkor nem veszítette volna el azt az embert, aki az egész világon a legfontosabb volt számára.

Tehetetlenül letörölte a könnyeit, és megfordult. Időközben Jongin, Junmyeon és Sehun is megjelentek mögötte, Chanyeol pedig ebből arra következtetett, hogy barátai végighallgatták az egész jelenetet.

- Baszki? - szólalt meg Jongin fél perces néma csend után.

Chanyeol nem reagált semmit. Csak el akart tűnni onnan, így fogta magát, és elindult a nappaliban tobzódó tömeg felé.

- Hé, mégis mi a fenét csinálsz? - ordított utána Jongin.

- Természetesen leiszom magam - szólt vissza Chanyeol meg sem állva, mire Jongin elkapta a karját, és visszarántotta az előszobába.

- Mondd, mégis mennyire vagy hülye? - szegezte neki a kérdést.

- Jongin, nem volt még elég mára? Nem akarsz végre békén hagyni? - rántotta ki a kezét Chanyeol a másik szorításából.

- Ha most hagyod elmenni, lehet, hogy örökre elveszíted! - kiáltotta Jongin, majd kicsit halkabban folytatta. - Chanyeol, mindannyiunknak elege van már abból, hogy a szenvedéseteket nézzük. Nem arra vársz évek óta, hogy Baekhyun viszonozza az érzéseid? Mostmár úgyis tudja, teljesen mindegy, hogy mit csinálsz, nem veszíthetsz semmit. Ha ilyen könnyen lemondasz róla, esküszöm, hogy szétrúgom a segged, és ezzel nem leszek egyedül. Fogd magad, és húzzál utána!

Chanyeolt meglepte Jongin komoly hangvétele, a háta mögé nézve pedig látta, ahogy Sehun és Junmyeon hevesen bólogatnak. És ekkor belátta, hogy igazuk van. Mégis ki akkora hülye, hogy hagyja élete szerelmét kisétálni az ajtón? Baekhyun tudott mindenről, neki pedig tényleg nem volt vesztenivalója. Ha tudott valamit tenni az ügy érdekében, az az volt, hogy nem hagyja Baekhyunt szó nélkül lelépni.

- Rendben - bólintott, aztán lekapta a kabátját a fogasról, és Baekhyun után indult.

- Ne hagyd neki, hogy megint sötét legyen! - hallotta Sehun kiáltását a csapódó ajtó mögül.

Baekhyunt a panelház belső udvarán sikerült utolérnie. A fiú éppen a kapu felé igyekezett, mikor Chanyeol  megragadta a csuklóját, és maga felé fordította.

- Hagyj békén, Chanyeol - mondta Baekhyun könnyes szemmel, és megpróbálta elhúzni a kezét, de Chanyeol szorosan tartotta.

- Nem, Baekhyun. Nem hagylak békén. Addig nem, amíg el nem mondod, hogy mi bajod van - mondta Chanyeol, és bár a hangja komoly volt, valójában sosem érezte még magát ennyire bizonytalannak. - Napok óta kerülsz engem, és most is csak elmenekülsz, ahelyett, hogy beszélnél hozzám.

- Hogy mi bajom van? Hazudtál nekem, Chanyeol! Végig egy szót se szóltál az egészről - Baekhyun fogai összekoccantak a hidegtől.

Chanyeol érezte, hogy egyre idegesebb lesz, és ezúttal nem csak a helyzetből adódóan. Egyszerűen nem bírta elhinni, hogy Baekhyun őt okolja a történtek miatt.