Ígértük

23. Biztos vagy benne?

december 31.

Egész éjjel nem tudtam jól aludni, reggel pedig nyúzottan keltem fel. A gondolataim nem hagytak nyugodni az ismerős helyen, ezért órákon keresztül csak forgolódtam. Túl sok emlék jött fel azon az éjszakán, jók, rosszak egyaránt. Még egyszer sem aludtam egyedül a fiú szobájában és így, hogy ő se volt mellettem, nyugtalan voltam. Mikor fáradtan lebattyogtam a szűkösen berendezett, mégis barátságos, vidéki hangulatot árasztó konyhába, megpillantottam Jimint, amint ott állt a kávéfőző előtt, kócos hajjal, melegítőnadrágban és gyűrött, fehér pólóban. Mikor hátrafordult, a tekintetünk összetalálkozott.

- Jól aludtál? – kérdezte és egy halvány mosollyal köszöntött engem.

- Mondhatni – vontam vállat fáradtan, kerülve az őszinte választ, mert nem akartam felzaklatni magam az éjszaka gondolatával.

Nem tudtam hazudni neki és ő is észrevette rajtam, hogy nem mondok teljesen igazat. Leültem az egyik szabad székre és álmosan hunyorogva, körbenéztem a rendetlenül telepakolt asztalon, hogy mit is reggelizhetnék.

- Mi volt olyan rossz?

- Mmh - húztam el a számat zavartan, mert nem akartam, hogy félreértse és azt higgye, esetleg miatta vagyok ennyire leamortizálva. – Nem azért, csak a környezet kicsit felzaklatott. Régen voltam már itt.

Kiszedte a gép alól a két, gőzölgő folyadékkal teli bögrét és letette elém az egyiket, majd leült velem szemben. Miközben beleivott a kávéjába, végig a tekintetemet kereste.

- Akkor nem maradsz itt?

- Félreértesz – mosolyogtam rá fáradtan, de nem volt őszinte a jókedvem. – Mindenképpen szeretnék itt maradni, még minimum két-három napot, ahogy megígértem.

- De nem szeretnék neked rosszat.

- Majd elmúlik a kellemetlen érzés, ne aggódj.

- Ugye otthon azért minden rendben ment? – kérdezte.

- Hát, elég sok időt töltöttem egyedül. Sok időm volt töprengeni, de legalább tudtam rendezni egy kicsit a gondolataimat. Jungkook, szerencsére elég gyakran elvitte a bátyját valahova, ezért ők csak keveset voltak otthon...

- Még mindig nem szereted őt? – kérdezte halkan. – Junghyunt.

- Nem – ráztam meg a fejem. – Tudom, ő nem tehet róla, de egyszerűen nem kedvelem. Túl sok dolog történt... mindegy, hagyjuk ezt a témát.

- Pedig én még találkoztam is vele idefele jövet. Rendes fickó, bár tény, hogy egy kicsit furcsa is.

- Igen, tudod ő olyan... - kezdtem bele ahogy felvettem a tejesdobozt, de elhallgattam, mert nehezen találtam a szavakat.

- Közvetlen?

- Igen, de valahogy túlságosan is. Nem érzi a határokat.

Elmosolyodott és ismét beleivott a kávéjába.

- Emlékszel még, amikor bemutattak minket egymásnak? Engem és Junghyunt.

- Amikor a játszótéren Jungkookkal odajött hozzánk?

- Aha – bólintott és elvigyorodott.

- Aznap hány órát is voltam csöndben utána? – kérdeztem miközben megkevertem a kávémat.

- Azt hiszem, csak este tudtalak rávenni, hogy egyáltalán megszólalj. Nem tudtam mi üthetett beléd, de nagyon vicces volt, ahogy próbáltad figyelmen kívül hagyni őt.