A Hatake klán 2.~~Életünk Konoha-ban (SZÜNETEL)

Sajnáljuk! Bocsássatok meg, nekünk!

(Sakumo)

(Ez a rész már nem a speciálhoz tartozik, hanem a fő szálhoz. Sakumo farkas testben él tovább, s most az ő szeméből látjuk egy kicsit a story történéseit. A múltban történő részeket dőlt betűvel jelölöm, míg a jelenben lévő eseményeket rendes betűvel. Köszönöm, és jó olvasást Mindenkinek! :D)

Meglepődtem, amikor feleszméltem arra, hogy lélegzek. De, hisz... A Tanto-val átvágtam magam, ráadásul a fehér chakra-nak... végeznie kellett volna velem. Tán... Ha kinyitom a szemem, meglátom, hogy mi történt velem. – És lassan felnyitottam a szemeimet, és az elém tárult látványtól sokkot kaptam. – Holtan fekszek, s már a chakra-t sem érzem... Mégis lélegzek és élek, s emlékszem mindenre. Tudom, hogy ki vagyok... Akkor mégis... Mi van velem? – És a testem fele léptem. Ekkor pillantottam meg azt, hogy a lábam, sokkal inkább egy mancsra hasonlít. Hirtelen lesokkoltam, s azonnal a Dojo-ban lévő tükörhöz rohantam. És megpillantottam magam. Egy viszonylag nagy fehér farkas vagyok. Toporzékolok félelmemben, s hol a tükörre, hol pedig a „holttestemre" nézek. És, ha ez még nem volna elég, hirtelen a hatalmas ablakom előtt egy hatalmas kék sárkány feje jelenik meg, és engem nézz. Szintén le vagyok sokkolva és, most már remegek is. Mi a fene folyik itt? – Alapból élek, és, most hirtelen megjelent egy hatalmas sárkány, amik elvileg már kihaltak...

- Gyere, utánam! Mindent elmagyarázok! – szólt hozzám a sárkány.

- Te beszélsz? – értetlenkedtem. – És... Én is beszélek?! – zavarodtam tovább.

- Csak, gyere, gyorsan! – emelte meg a hangját, s eltűnt az ablakom elől.

Egy ideig hezitáltam és a holtestemet néztem. Lehet, hogy megbántam... Ezt nem kellett volna megtennem, de... Már nem fordulhatok vissza... Ezt az utat választottam. – És hirtelen, kitörtem az ablakomat, és követtem a nagy lábnyomokat, amik az erdőbe vezettek. Ahogy futok a sárkány után, feltűnik, hogy egyre messzebb kerülünk a falutól, s lassacskán a Föld és a Tűz országi határhoz érünk, pontosabban a Kannabi hídhoz, s a híd alatti vízesés mögé sétáltunk, ahol, mint utólag kiderült egy titkos barlang van. Nagyon tágas, még ez a hatalmas sárkány is elfér itt... Én, pedig úgy nézek ki, mint egy kis hangya itt mellette.

- Ne, félj, Hatake Sakumo... - és ekkor felfigyeltem a hatalmas állatra. Tudja a nevem... ki lehet ő? – A nevem, Hatake Hashagi, a klán egyik alapítója...

- Te uram Isten! – döbbenek le. Igaz, nem tudok sok mindent a klánról, de... azért azt tudtam, hogy Hashagi volt a klánunk alapítója, és, hogy kivételes hatalommal rendelkezett.

- Figyelj rám Sakumo... Tudnod kell, hogy a Hatake-k, nem halnak meg egyből, miután megölik őket, hanem az átalakult állataik testében élnek tovább, addig, amíg azoknak az ideje le nem jár. – mesél nekem halkan és nyugodtan. – Én már közel 350 éve élek, ebben a sárkány testben...

- És... Akkor én minden állattal tudok, majd kommunikálni? – kérdezem, kissé értetlenül.

- Nem. Csak azokkal, akik Hatake-k. Viszont, Sakumo... - vette komolyabbra a hangsúlyt. – Egy nagyon fontos szabály van, amit neked, mint „Hatake állat", be kell tartanod!

- Figyelek... - mondtam neki, kissé félve.

- Nem találkozhatsz senkivel sem, akik ismertek téged! Nem léphetsz kapcsolatba a családoddal, sem a szeretteiddel, főleg a fiaddal, Kakashi-val nem beszélhetsz!