ROMLOTTAK ( LOKI LAUFEYSON )

FELTÉTELEK

Egyre jobban kezdtem megőrülni. Egyfolytában csak magáról beszélt és arról, hogy milyen nagy hatalomra jutott volna, ha a Bosszúállók nem ütik bele az orrukat a tervébe.
Fennhéjázó, öntelt és sértő egy teremtmény volt ez a Laufeyson.
Dehát, jégóriás volt. Még mindig képtelen voltam felfogni, hogy ő tényleg az volt. Gonosz egy lélek. Mondjuk pont jó "lény" mondja ezt, a másikra.
Hány embert öltem meg, eddigi életem során?
Régóta voltam már abban az univerzumban, sok tapasztalatot szereztem az évek során, de egy olyan embert, nem tudtam elviselni.
‒ Befognád kérlek? - szóltam rá, miközben előttem lépkedett ide-oda, és nagyban magyarázott. Megállt, és rám nézett. - Próbálok olvasni. - fejeztem be.
‒ Próbálsz ol... A kijutásunk a tét! - kiabált rám.
‒ Nyugalom királyfi, ki fogunk jutni! - mondtam higgadtan. Ökleit összeszorította. Mikor már láttam, hogy kezd fehéredni a tenyere, vörös szemeimet az övéibe fúrtam, ezzel terelve dühéről a gondolatait.
‒ Mit csinálsz? - kérdezte szemöldök ráncolva.
‒ Tudtad, hogy nagyon mocskos a fantáziád Laufeyson? - vigyorodtam el, hiszen könnyedén beleláttam fejébe.
‒ Szállj ki a fejemből! - sziszegte fogai között. - Már meg sem kérdezem, hogy honnan tudod, hogy Laufey volt az apám. 
Vigyorom nem tudott lehervadni arcomról. Vicces volt nézni, ahogy azon szenved, hogy mennyire alulmaradt velem szemben.
‒ Elviselhetetlen vagy. - forgatta szemeit.
‒ Bagoly mondja verébnek. - feleltem.
‒ Micsoda? - kérdezte.
‒ Te jó ég! Te komolyan képes lettél volna, úgy elfoglalni egy egész bolygót, hogy azt sem tudod, hogy hogy mennek ott a dolgok? Ez egy közmondás. Az emberek világában nagyon elterjedt.
‒ Pf, mit érdekelnek engem holmi Midgardiak?
‒ Páran értelmesebb szinten vannak, mint te. - jegyeztem meg.
‒ Ha nem lennénk bezárva...
‒ Tudom, már megöltél volna, bla bla bla. De ahogy láttam más is megfordult a fejedben, az ölésen kívül. - mondtam ismét teli vigyorral orcámon. Nem felelt, csak lenéző pillantásokat küldött felém, majd a lézernyalábhoz sétált.
Újra elővettem a könyvet, amit az asztalán találtam, és folytattam olvasását. Régi mítoszok, és legendák voltak a könyvecskében. Gondolom Frigga intézett neki ilyen kényelmet oda. Mások cellái nem ilyen...tiszták, és otthonosak. Már ha lehet egy cellát, otthonosnak nevezni.
‒ Van pár szabály, amit jobb lesz ha betartotok, különben csak rontotok a helyzeteteken! - mondta a szőkeség komor arccal.
‒ A ronthatatlan helyzeten, hogy lehet még jobban rontani? - bukott ki belőlem a kérdés.
‒ Jó Odin segíts! - motyogta Loki. - Mik azok a szabályok?
‒ Először is, bilincsben lesztek. - felelte Thor.
‒ Legnagyobb álmom volt, hogy bilincsben vigyenek esküvőre! - jegyeztem meg. Laufeyson csak idegesen pillantott felém.
‒ Folytasd bátyám! - mondta kontrollálva az önuralmát.
‒ Őrökkel lesztek. Mindig.
‒ És ha nekem... - kezdtem bele, de félbeszakítottak.
‒ Majd visszatartod! - vágta rá Loki.
‒ Befejeznétek végre?! - rivallt ránk Thor. Megvárta mire elhallgatunk, majd folytatta. - Neked az lesz a feladatod, hogyha bármi olyat érzel, ami nem helyén való, akkor figyelmeztetned kell minket. Ha átversz, Odinra esküszöm, hogy nagyon megjárod!
Bólintottam, bár belülről már jót kacagtam. S ez győzelmi kacaj volt, éreztem már a kinti friss levegő illatát. Láttam szemeim előtt Lazar elkeseredett arcát, amikor elvágom a torkát.
‒ Te pedig Loki, megpróbálsz viselkedni! - A mellettem álló fájdalmasan elmosolyodott.
‒ Nem vagyunk már gyerekek, bátyám.
‒ Heimdall rajtatok fogja tartani a szemét! - felelte a szőke.
‒ Ő mikor nem figyel? - kérdezte Loki.
‒ Mi a neved? - fordult ismét felém szem forgatva Thor. Loki-ra pillantottam, aki csak megvonta a vállát.
‒ Hívjatok, aminek akartok!
‒ Aminek akarunk? - ráncolta homlokát Thor.
‒ Mert a Torzszülött az jobb? - kérdeztem epésen.
‒ Rendben. - hagyta rám, majd elviharzott otthagyva ismét engem és Őt.
‒ Eltudsz rejtőzni Heimdall elől? - intézte felém a kérdést Laufeyson.
‒ Miért is lényeges ez?
‒ Ha ő meglát, vége a dalnak. - felelte.
‒ Úgy tudtam, hogy más kiutak is vannak a Bifröstön kívül. - mondtam.
‒ Voltak, csak azokat megszüntették, miután használatba vettem őket.
‒ Remek. Egyébként az eddigi tervezésünket, hogy hogy nem látta Heimdall? - kérdeztem.
‒ Azért, mert én eltudom magamat bújtatni előle. És ha veled beszélek, azt nem láthatja. Csak az a kérdés, hogy te eltudsz e rejtőzni előle, hogy ne lásson ha különválnak útjaink?
Sóhajtottam. Nem akartam tudatni vele ezt a képességemet sem, de nem tudtam mit tenni. Ha ez a tétje, hogy kijussunk...
‒ Eltudok.
‒ Nem voltál velem elég őszinte, nem gondolod? - kérdezte.
‒ Nem volt kötelességem annak lenni.
‒ Szóval a mágia területén is jól mozogsz, nem csak a telepátia terén? - húzta mosolyra vékony ajkait.
‒ Midgardra mész, igaz? - tereltem a témát.
‒ Semmi közöd ahhoz. - komorodott el.
‒ Van egy ajánlatom. - feleltem. Kérdően nézett rám, bár nem úgy tűnt, mint akit annyira érdekelne a dolog. - Segítesz nekem kijutni Asgardból, én pedig segítek neked eljutni a Bosszúállókhoz a Teseractért.
‒ Miért is olyan jó ez nekem?
‒ Talán, mert én be is tudlak oda juttatni?
‒ Hogyan? - kérdezte.
‒ Előbb jussunk ki, és utána elmondom.
‒ Nem bízok benned. - felelte.
‒ Gonoszok vagyunk. Még szép, hogy nem bízunk a másikban! De én megígérem, hogyha kijuttatsz innen, akkor segíteni fogok neked.
‒ Mi a biztosíték, hogy nem versz át?
‒ És nekem nálad? - kérdeztem. - Laufeyson, egyedül nem jutsz be a Bosszúállókhoz, ezt te is tudod. Elkapnak, és vége a dalnak. - idéztem őt.
‒ Ha megszökünk, szerinted nem fognak nekik szólni?
‒ Ők nem tudják, hogy te tudod azt, hogy a Teseract ott van. Ezért nem számítanak arra, hogy egyből oda visz az utad. - mondtam neki magabiztosan.
‒ Úgysem tudlak leátkozni magamról. Legyen. - sóhajtott, majd a kezét nyújtotta felém.  Megfogtam, és szemeink ismét összeolvadtak. Kicsit megrántottam magam felé, majd fülébe suttogtam.
‒ Csak, hogy tudd: ha megpróbálsz átverni, én fogom legelőször megtudni! És akkor nem kegyelmezek! - feleltem.
‒ Kemény szavak egy kislánytól. - leheletétől kirázott a hideg. Elengedtem a kezét, és hátrébb léptem tőle. Öntelt vigyor ült ki az arcán. Ha nem lett volna szükségem rá, esküszöm megfojtottam volna
‒ Wirthef. - szűrtem ki fogaim közül. Nem értette ezért úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Csak adjon áldást a mindenhatónak, hogy nem ölhetem meg. Lefeküdtem a kanapéra. Már elég régóta az a ruha volt rajtam, jól esett volna egy kis fürdő. Talán az esküvő előtt azért lefürödhetek. Bár ha testőrök fognak körül venni, akkor az úgy érdekes lesz...
Egy darabig még a lézernyaláb előtt állt. Fogalmam sem volt, hogy mi lehetett ennyire érdekes, de végül elindult az ágya felé. Tisztában voltam azzal, hogy nem bízhatok meg benne, de nem volt más választásom.
Megbízni egy gazemberben?

A legnagyobb őrültség a világon.
De még szerencse, hogy őrült vagyok.
Akkor az már, annyira nem is vészes.