ROMLOTTAK ( LOKI LAUFEYSON )

RÉMÁLOM

A házunk felé futottam, ami egy kisebb kunyhó volt. Hajam egy copfba fogva, lobogott mögöttem. Gyerek létemre, elég erősen csaptam ki az ajtónkat. Fegyverért küldtek haza. Sietnem kellett, kevés volt az időnk.
Felkaptam az ágyon heverő nyilakat. Lehet, hogy képesek voltunk dolgokra, de a mi erőnk is végesnek bizonyult.
Kirohantam a házból, de alig, hogy kiértem, az fel is robbant mögöttem. Engem a hatalmas robbanás előrébb lökött. Földet érve vettem észre, hogy az egyik fülem sípol. Óvatosan megérintettem, és valami nedvességet éreztem meg kiszivárogni belőle. Vér volt. Az én vérem... Még mindig a földön feküdve, vártam azt, hogy mikor jöhet el a vég. De nem jött el értem. Lassan megfordultam, hogy szemügyre vegyem, a már romokban lévő otthonomat. Úgy lángolt, akár a tomboló tűz, és csak terjedt tovább, míg nem, az egész kunyhót felemésztették a lángok. Az otthonom volt. Ott nőttem fel, minden emlékem hordozója volt, a kis lak. A fegyvert kerestem, amit kimentettem a házból. Az esésem közben elejtettem. Egyből ki is szúrtam, egy kőszikla tövében. Megpróbáltam észrevétlenül oda menni, viszont ez cseppet sem bizonyult könnyű feladatnak. Egy jégóriás közeledett felém. Kapcsolnom kellett. Amilyen gyorsan csak tudtam, megragadtam az íjat, majd bele helyezve egy nyilat, kilőttem a bestia felé. Telibe eltaláltam az óriás jeges szívét, amiből - mikor célba ért nyilam -, már csak a bíborvörös vér csordogált. Holt teste összerogyott a földön, és nem mozdult többé.
Az első gyilkosság, mindig a legnehezebb.
Apám legalábbis, mindig ezt mondta nekem. És igaza is volt. Megöltem a bestiát. Elvettem tőle az életét. A lelke valahol biztos nyugovóra tért, de a teste ott feküdt előttem. Tekintete már üveges volt, mikor közelebb mentem hozzá. Mellkasa többé nem mozdult meg, úgy ahogy ő sem kelt onnan fel többé.
Egy nagy levegőt véve, elindultam a csarnokba, hogy megtaláljam apámat. Meg is pillantottam, épp egy csapat Asgardival küzdött. Egyedül volt. Nem bírta már sokáig. Közbe kellett lépnem. A tegezt hátamra erősítve, húztam ki belőle egy arany színű nyilat. Látók által kovácsolt íj. Értékes és halálos. Akkoriban még kicsi voltam ahhoz, hogy bármilyen varázslatot is végre hajtsak, ezért is tanítottak meg a közelharcra, és a fegyver használatra. Tessa tudta jól, hogy egyszer eljön a pillanat, mikor a gyerekeknek is be kell lépniük a harcba. Az én napom, akkor jött el. Bele helyeztem az íjba. A húrját hátra húzva, fejemet felszegve a célpontra összpontosítva, és kilőttem a nyílvesszőt. Az célt találva, bele fúródott az Asgardi hátába, aki egy pillanatra megtántorodva állt apám előtt, majd összeesett. Apám kiszúrt engem. Látta ahogy az íj, még mindig a kezemben van, és épp felé tartom. Elkerekedett szemekkel mondta ki a nevemet. Nem volt helyén való, de kicsit elmosolyodtam a sikeremen.
‒ Vigyázz! - kiáltotta, és hála reflexeimnek, egyből hátra fordulva, kilőttem még egy nyilat, ami támadom hasában talált új otthonra. A bal fülemmel kezdtem újra hallani.
Visszafordulva apámhoz, már csak annyit láttam, hogy egy jégóriás keze, átalakul egy hatalmas jégcsappá, és apámba mélyeszti tűhegyes élét. Egy másodpercre lefagytam. A jégóriás még jobban apám mellkasába fúrta kezét. Apám szájából ömlött a vér, egy nyögés hagyta el a száját, majd tekintete fényes lett. Vörös szeme már átlátszóan fénylett, és nem reagált többé. Amikor az óriás kihúzta belőle a kezét, az tiszta vér volt. Apám vére tapadt rá. Földre rogyva kezdtem el visítani, és könnyeim patakokban folytak. Egy hatalmas, vörös fénysugarat bocsájtottam ki magamból, ami kör alakban minden körülöttem lévő embert porrá égetett. Akkor vette át a helyét, a szívemben, a gyűlölet. Mindenkit elvesztettem. Először anyámat, aztán apámat. Szívem darabjaira hullott, abban a pillanatban, és lerántott a mélybe a fájdalom.

Lihegve riadtam fel, az éjszaka közepén. Mellkasom hevesen fel-le mozgott, szívem pedig eszméletlen ütemben vert. Felültem az ágyon. Ahogy lepillantottam a paplanomra, az csurom vizesen ragadt a matrachoz. Fehér hajam izzadtan arcomhoz tapadt, miközben próbáltam vissza térni a való világba. Kikeltem a fekvőhelyemről, és leültem a földre, hátamat pedig az ágy szélének döntöttem. Lábaimat felhúztam mellkasomhoz, és fejemet térdeimre hajtottam. Igyekeztem megnyugtatni magamat, és vissza hozni a megtörhetetlen énemet, de ez akkor, és abban a pillanatban, lehetetlennek tűnt. Nagyon régóta nem történt ilyen...voltak rémálmaim eddig is, de ennyire erősek még nem. Talán ez a hely teheti ezt velem, nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy innen most már minél előbb el kell, hogy tűnjek. Felálltam a földről, és az ablakhoz sétáltam. Milyen lehetne céltalanul zuhanni a semmibe? Fájna az, ha egyszer csak elválnék a testemtől, és végleg eltávoznék innen? Sokszor elgondolkozom ezeken a dolgokon, de aztán mindig ott lyukadok ki, hogy úgysem lennék rá képes. Vagy talán...
Megérintettem a körmömmel az ablakot. Megkocogtattam rajta, majd fel véltem fedezni, hogy ezek nem sima üvegek voltam Egy védőpajzs ölelte körbe őket.
Vajon mindenhol ilyenek vannak?
Bár aki ott élt, az előbb lett volna öngyilkos, minthogy valaki megölte volna, szóval jobb volt az elővigyázatosság. Egy röpke pillanatra elképzeltem, ahogy zuhanok. Le a mélybe, és többé nem kell semmivel sem törődnöm. Nem kéne átélnem a múltamat, minden egyes elalváskor. Nem kéne azzal törődnöm, hogy épp ki akar, mikor, és hogyan végezni velem. Csak eltávoznék innen... Viszont minden egyes alkalommal, rá kell, hogy jöjjek: a halált senki sem irányíthatja. Sem ember, sem isten, sem pedig egy gonosz. Az eljön a maga idejében, és ha itt lesz, akkor majd szembe kell néznem vele.
Mi fog történni az esküvőn?
A jégóriások botrányt fognak kelteni. Milyen vicces, hogy most pont azokkal kell szövetkeznem, akik felelősek voltak a bolygóm, és egyben az otthonom végéért. A szüleim halálát ezek okozták, és most velük kéne...de ha bele gondolok, akkor nem is kell!
Ők majd csak ide jönnek, aztán csinálnak, amit akarnak, én pedig szépen meglépek. Az még kérdéses, hogy a Laufeyson ivadékkal, vagy egyedül. Nem bízok benne, de talán ki juttat innen. Gonoszok szövetkeznek egymással.
Hova süllyed a világ?
Ha tehetem, akkor viszont megölöm még mielőtt, ő ölne meg engem.
Rajta kívül van még pár ember a listámon, de csak szép sorjában. Hisz ez végül is egy esküvő lesz, nem?
A botrányok mindig csak az eljegyzés után történnek meg. Adjunk egy kis időt az ünneplésre, hogy utána porig romoljon minden! Asgard bukását, már megírták. És ők erről, még nem is tudnak, semmit sem...