A róka szeme

18

  A lidércnek a hangja olyan volt mintha egyszerre mindenhonnan jött volna, és a barlang falai visszaverték azt, így újra meg újra ismétlődött. Viszont az a lény sehol sem volt.

  Elindultunk a kijárat felé, mikor Ed kezét összekulcsolta az enyémmel. Ahogy ezt megtette, én a fejemet rá hajtottam. 

-Jó volt vele újra találkozni?-kérdezte néhány perc múlva.

-Igen-mondtam halkan.

  Az út további részében nem szólaltunk meg. Úgy mentünk a kijárat felé.

  Mikor kiértünk Eddy elkezdett átmászni a bokrokon, viszont én megálltam. Egy furcsa szagot éreztem meg. Olyan ismerős volt, mégsem emlékeztem rá, hogy mi az.

  Hirtelen egy nagy dörgés hallatszott. Mind a ketten azonnal a földre buktunk. Én becsuktam a szemem és koncentrálni kezdtem. Csontom ropogott, ahogy a testem megváltozott. Edmund is nemsokára átváltozott rókává.

  Nem törődtünk a tüskékkel, bebújtunk a bokorba. Ő viszont testével próbálta az ágakat tőlem távol tartani. ÉN meg nagyon vigyáztam, hogy véletlenül se szúrjam meg a hasam.

-Tudom, hogy itt vagytok-mondta egy ismeretlen hang-Ha előjöttök, akkor nem lőlek le titeket azonnal.

  Egyikünk se mozdult. Nem mertünk semmit sem tenni. 

"Mi van ha hazudik? Mi van ha mégsem? Mi van ha nem is tudja, hogy itt vagyunk?" kavarogtak bennem a kérdések.

  Még egy dörrenés és éreztem, ahogy a bokort eltalálta. Edmund azonnal előugrott és átváltozott. Mind a két kezét felemelte és úgy szemezett az előtte állóval. Arcán a félelem egy kis szikráját sem láttam.

-Hol van a másik?-kérdezte keményen a férfi-Tudom, hogy nem vagy egyedül.

  Lassan előbújtam és én is átváltoztam, így végre megláthattam, hogy ki akar az életünkre törni. Feltett kezekkel néztem rá. Valamiért nagyon ismerősnek tűnt nekem. Ahogy a zöld szemébe néztem, mintha tudtam volna ki ő.

-Charlotte?-kérdezte letéve fegyverét. Meglepetten néztem rá, mire ő neki kínos mosoly került az arcára-És Edmund-mondta a mellettem állóra nézve.

-Honnan ismersz?-kérdeztem letéve a kezeimet.

-Nem is emlékszel?-kérdezte és halkan kuncogni kezdett-Én annál jobban emlékszem rád. Az a név hallatán eszedbe jut valami, hogy Mark bácsi?

  Először fejemet oldalra hajtva figyeltem őt. Azonnal nem jutott eszembe, hogy ki a franc lehetett őt. Aztán beugrott.

-Úgy látom emlékszel-mondta, mikor észrevette az arcomon a megvilágosodást-Hát emlékszel a nagybátyádra. Rég nem láttalak. Téged is régen láttalak Edy.

-Szintúgy-mondta az említett gyanakvó hangon.

-Mikor apád azt mondta, hogy szörnyeteg lett belőled, és meglépett egy másikkal, először nem akartam elhinni neki. Mikor megszöktél saját szememmel akartam látni, hogy igaz-e. Viszont most Charlottetal látni téged. Nem tudom mit higgyek-mondta kapkodva köztünk a tekintetünket.

-Ő sosem volt szörnyeteg-mondta mérgesen Ed, mire felé kaptam a tekintetem-Nem érdekel, ha engem bármilyen szóval illettek, de ő róla ne mondjatok semmi ilyet. Sokkal jó szívűbb mint több ember.

  Ezután nem érdekel semmi, a nyakába ugrok és karjaimmal szorosan ölelem. Mindig meg tudott lepni valamivel, amitől csak még jobban szerettem, de ezzel az addigiaknál is jobban meglepett.

-Ez nekem elég-mondta és eltette a fegyverét, mire meglepetten néztünk rá-Látom, hogy nem változtál. Ugyanúgy leszarod az emberek véleményét magadról, viszont a többiekről nem. Mindig is ezt szerettem benned. Megvédesz másokat-ahogy ezt kimondta el kezdett távolodni tőlünk és kezével integetett egyet. Egyszer csak megállt-Vigyázz a kishúgomra-ennyit mondott és eltűnt.

  Pár percig még úgy maradtunk, de végül elindultunk. Egyikünk sem tudott mondani semmit sem a másiknak. Tudatunk még annyira nem fogott föl semmit. Észre se vettük, hogy mikor indultunk haza.

  Mikor visszaértünk, már kezdett sötétedni. Mind a ketten megálltunk a bejárat előtt. Én leültem-még mindig róka voltam, ő meg már átváltozott emberré-és előttem Edmund is leült. Pillanatokig csak egymást néztük. Végül elmosolyodtam. Végre fel tudtam fogni a történteket. Rájöttem, hogy legalább egy család tagomat nem vesztettem el, és nem utált meg engem. És rájöttem még egy dologra:

-Szeretlek-mondtam neki halkan és felálltam-Köszönöm, hogy azt mondtad nem vagyok szörnyeteg-mondtam hozzádörgölőzve, végül belefeküdtem az ölébe.

-Én is szeretlek-mondta halkan és óvatosan körbefont karjaival. Ekkor rókalábaimmal próbáltam én is körbefonni, de nem tudtam.

  Becsuktam a szemem és koncentrálni kezdtem. Csontjaim ropogtak, ahogy testem kezdett megváltozni. Végül már ott voltam emberi alakomban, és magamhoz tudtam szorítani a szerelmemet az ölében ülve. Észre sem vettük először, mondhatjuk csak egy ösztönnek, de farkainkat összecsavartuk. Furcsa volt, de jó érzés.

-Végre megjöttetek-jött ki Sophie a lyukból. Izgatottan futott elénk-Hol voltatok? Mi történt?-kérdezte és aranyos kis bajsza izgatottan mozgolódott.

-Szerintem el kéne mondanunk-súgta a fülembe Edy. Először nem értettem, mire gondol. Aztán jöttem rá. Ő neki még nem mondtam el, hogy terhes vagyok.

-Figyelj Soph-kezdtem el egy kínos tekintettel nézve rám, mire kérdőn elfordította a fejét-Képzeld, kicsinyeink lesznek Edmunddal.

  Pillanatokig nem történt semmi. Azt vártuk, hogy a kis szőke mikor szólal meg. Mikor láttam arcán az őszinte mosolyát, megnyugodtam.

-De jó-mondta szüntelenül vigyorogva-Majd segíthetek nektek?-kérdezte, mire egy kedves mosoly került az arcomra.

-Persze-mondta, mire láttam rajta az őszinte boldogságot.

-És mit eszünk ma?-kérdezte, mire először kétségbeestem, de utána alattam elkezdett mozgolódni Edmund.

-Majd hozok valamit-mondta, és engem óvatosan letéve becsukta a szemét és átváltozott. Utána elfutott.

Hello mindenki. Itt mindenkinek egy kis kérdést tennék fel. Mivel már nincs túl sok rész vissza, ezért felteszem ezt a kérdést. Még nem tudom teljesen ennek a történetnek mi legyen a vége. Két féle végben gondolkodok (lehet, hogy lesz egy harmadik vagy több is, ezt még nem tudom). Azt kérdezném meg tőletek, hogy melyik legyen. Nem szeretem a kiszámítható boldogan éltek amíg meg nem haltak befejezést, ezért biztos, hogy szomorú legyen, de akkor itt lenne a kérdés. Ilyen laza kis szomorú vége legyen az egésznek, vagy pedig ilyen nagyon érzelmes sírós vége? Ha a nagyon érzelmes lesz, akkor lehetséges, hogy lesz második része a történetnek, de nem biztos. Akkor is ez a két véglet lesz, ha kitalálok még néhány véget, mert a nagyon sírósnál szomorúbbat nem tudok kitalálni. Szóval ennyit szeretnék tőletek kérdezni. Sziasztok legközelebbig.