A róka szeme

13

  Vártam is a holnapot, mert megint találkozhatok Edyvel, meg nem is vártam. Nagyon izgultam, hogy mit fog szólni Ed, viszont ez ellen már nem tudtam mit csinálni. Megtettem, átváltoztattam. Vissza már nem tudtam csinálni.

  Túl rövidnek tűnt az a nap. Túl gyorsan eljött a másnap, és túlságosan is izgultam. Lassan mentem a folyóhoz, ahol tudtam, hogy ő vár engemet.

  Ahogy odaértem és megláttam őt, ott ülni a folyó szélén, megálltam. Féltem, féltem, hogy megutál tettem miatt. Úgy kell majd élnie, hogy vadásznak rá. És ez csakis miattam történt.

  Végül bátorságot gyűjtöttem és odamentem. Lassan mellé értem és leültem. Róka formámban voltam. Ed nem nézett rám, furcsán nézett előre. Olyan volt, mintha épp gondolkodna.

-A tegnap óta azon gondolkozok, hogy vajon álom volt-e a tegnapi vagy sem?-mondta érzelemmentes hangon.

-Nem volt álom-mondtam, majd fejemet az ölébe hajtottam. Egy pillanatra meglepődött, de elkezdett simogatni, amivel azonnal meg tudott nyugtatni.

-Olyan hihetetlennek volt-mondta halkan engem nézve.

-És még milyen hihetetlen lesz-mondtam olyan halkan, hogy véletlenül se halljon meg.

-Tessék?-kérdezte meglepetten, mire összerezzentem. Úgy tűnt nem sikerült olyan halkan mondanom.

-Figyelj, mondanom kell valamit-mondtam, majd felegyenesedtem, így egy magasságban voltunk, és bele tudtam nézni azúrkék íriszeibe.

"Mi bajod van?"-hallottam meg a fejemben. Ed szája nem mozgott, mégis ezt hallottam. Ekkor jöttem rá, hogy miről beszélt Chris.

-Emlékszel a tegnapi csókunkra-mondtam lehajtva a fejemet. Ha nem lett volna rajtam a vörös bundám, akkor biztos látta volna, hogy elvörösödtem.

-Igen-hangjában aggódást és félelmet is éreztem.

-Akkor történt valami aminek nem biztos, hogy örülni fogsz.

-Micsoda?-kérdezte meglepetten. Hangjában még mindig éreztem a félelmet, és hogy aggódik miattam.

-Ha azt mondom, hogy régen én is ember voltam, akkor rájössz, hogy mi történt?

  Mondatom után egyikünk sem szólalt meg. Vártam, hogy mikor esik le Ednek, hogy mit tettem vele. Aztán megtörtént. Rájött. Éreztem, tudtam, hogy rájött. Azt vártam, hogy mikor kiabál le engem, amiért ezt tettem, de nem azt tette.

  Kezét az arcomra tette, és óvatosan maga felé fordított. Mosolygott. Az arcán egy boldog mosoly volt. Szemébe nézve megértettem, hogy mire gondol. Nem mondott semmit, nekem mégis könnyek szöktek a szememben.

-Mindig is szerettem legalább egy napra róka lenni. Most már örökké az lehetek-mondta halkan még mindig mosolyogva.

  Csontjaim ropogtak, ahogy megváltoztak. Aztán pedig emberi formámban álltam már Edmund előtt. Ő csodálkozva nézett rám. Viszont következő tettemen még jobban meglepődött. Ajkaimat az övéinek nyomtam. Nem kellett sokat várnom, és viszonozta a csókomat, ezzel egy hosszú szenvedélyes csók lett. Végül a levegőhiány miatt elváltunk. Lihegve néztük egymást.

-És én mikor leszek olyan mint te?-kérdezte, és összeérintettük homlokainkat.

-Az első héten csak a bajszod fog megjelenni. Akkor kell majd elköltöznöd-mondtam halkan, mire meglepetten elhúzta a fejét, és értetlenül nézett rám.

-Te is eddig rám vadásztál. Apád is az olyanokra vadászik mint mi. Nem maradhatsz ott. Megölnének-mondtam félve a válaszától

-Nem mehetünk már most?-kérdezte hosszas gondolkodás után, mire szemeim elkerekedtek-Utálom a szüleimet. A nevelőapám egy szörnyeteg, anyám meg isteníti őt.

-Még nem-mondtam még mindig kerek szemekkel-Christoph most csinálja a másik odút ahova költözni tudunk. Addig amíg ő kész lesz, várnunk kell.

  Csalódottnak tűnt, és egyszerre boldognak. Ahogy a szemébe néztem, úgy éreztem, azt érzem amit ő. Mondjuk részben tényleg hasonlókat éreztem.

-Amúgy ki az a Christoph?-kérdezte, amint felfogta, hogy mit mondtam.

-Az a róka, aki megmorgott téged-ahogy ezt kimondta, látszott rajta, hogy megvilágosodott.

-Hozhatok magammal valakit?-kérdezte hirtelen, mikor eszébe jutott. Én kérdőn néztem rá válaszul-A húgom lenne az. Ő vele is szörnyen bánnak. Nem hagyhatom őt ott.

-Beszélek Chrisszel-mondtam egy sóhajtás után.

-Köszönöm-mondta hálásan.

  Ezután csönd telepedett ránk. Egyikünknek sem volt semmi mondanivalója. Mégis, olyan meghitt volt ez a csönd. Nem tudom mikor, de hozzábújtam, és csak csendben néztük ahogy folyik a víz és úsznak benne a halak. Hátulról ölelt engem, én meg élveztem a közelségét. Aztán hirtelen eszembe jutott valami.

-Amúgy-mondtam halkan, mire tekintetét rám vezette-Most már te is át tudsz alakítani egy embert.