A róka szeme

19

  Másnap ahogy megígérte eljött Kelin. Úgy dél körül jöhetett. Edy épp az ebédért ment, Sophie meg aludt. Én is azt csináltam volna, de valamiért nem tudtam.

-Szia-mondta egy hang mögüllem. Azonnal felismertem benne Kelint.

-Kösz, hogy eljöttél, mondtam meg sem fordulva.

-Mit szerettetek volna tőlem tegnap?-mondta érzelemmentes hangon.

-Te meg tudod mondani, hogy kábé mikorra várhatjuk a kicsit?-kérdezem a hasamat nézve.

-Nálatok ezt nehéz megmondani-ahogy ezt kimondtam, tekintetemet felé fordítottam-Mivel régen emberek voltatok, aztán rókák lettetek, azért másfél és kilenc hónap közé eshet.

-Köszönöm-mondtam hálásan mosolyogva.

-De megnézhetem, hogy pontosabb időt tudjak mondani-mondta majd odarepült hozzám és kezét a hasamra tette. Megint ugyanazt éreztem, mint az előzőnél. Mintha kemény vasszálak a belsőmben összevissza mentek volna és fedezték volna fel a területet-Öt hónap körülbelül, de ez nem biztos-mondta majd el vette a kezét.

  Nem szóltam semmit. Tekintetemet előrevezettem és elbambultam. Ő közben leült mellém a farönkre. Szomorúan sóhajtott, mielőtt elkezdte mondandóját:

-Nem véletlenül vagyok most itt. Azt akartam, hogy egyedül beszélhessünk-fejét lehajtotta és várta, hogy én mit lépek.

-Miért?-néztem rá kérdőn és fejemet elfordítottam.

  Láttam rajta, hogy gondolkozik hogyan mondja el amit akar, végül szóra nyitotta a száját. Egy egyszerű kérdés volt, három rövid szó. Meglepetten néztem rá. Először nem tudtam, hogy mit szóljak. Könnyeim maguktól megeredtek, ahogy rájöttem, hogy mit jelent kérdése. Belegondoltam it válaszoljak, végül válaszoltam:

-...Mi mást válaszolnék?-mondtam egy mosollyal fejemet oldalra fordítva. Ő lemondóan sóhajtott és egy szomorú mosollyal rám nézett.

-Gondoltam, hogy ezt válaszolod-mondta szomorúan-Nem próbállak meg másra rávenni. Semmit nem érnék el vele jól tudom.

-Semmi gond-mondtam, miközben könnyeimet töröltem le-Köszönöm, hogy eljöttél.

-Nincs mit-száját egy kedves mosolyra húzta-de még itt leszek egy ideig. Most pont nincs semmi a tündérvárosban. Szeretnél valamiről beszélni?

-Lenne egy kérdésem. Kicsoda az az Elzin.

-A feleségem-mondta egy kínos mosollyal az arcán-A tündérek és a holdlidércek nagyon közeli barátok, olyanok mintha rokonok lennének. És mi ketten nagyon fontos családokból származunk, ezért a szüleink úgy döntöttek, hogy összeadnak minket, így a hatalmát a két családnak növelik.

-Most már értem, hogy miért mondta folyton, hogy a kedvese vagy-mondtam én is egy kínos mosollyal.

-Nem olyan rossz vele. Attól, hogy a külseje nem túl szép, attól a belsője még gyönyörű-mondta ábrándozva, amitől egy mosoly kúszott az arcomra.

-Beleszerettél, mi?-kérdésemre a hallgatása elég volt nekem, hogy tudjam igen a válasza-Akkor halálod napjáig a szerelmeddel lehetsz.

-Az elég sokára lesz-mondta, mire kérdőn elfordítottam a fejem-A tündérek és a lidércek addig élnek, amíg meg nem ölik őket. Úgy mint a rókák is.

-Akkor helyesbítek. Örökké azzal lehetsz akit szeretsz.

-Remélem-mondta és egy kicsit hátradőlve a fák lombjait kezdte szemével vizslatni és egy kis csend telepedett ránk. Nem az a kínos csönd. Inkább nyugis, békés csönd.

-Lenne még egy kérdésem-törtem meg a csöndet.

-Ne kímélj-mondta egy mosollyal az arcán.

-Igazából kettő lenne-mondtam ahogy eszembe jutott még egy.

-Most döntsd el-arcáról egy pillanatra sem tűnt el az a mosoly.

-Anna, mikor meglátta Elzint megijedt és azt mondta, hogy fussunk onnan. Miért?

-A holdlidércek csak a tündérekkel vannak jóban. A tündérek meg csak a holdlidércekkel. Mind a két faj nagyon veszélyes. Persze többször történik olyan, hogy másik fajból lesznek barátaink. Őket senki sem támadhatja meg a két fajból. Christoph megmentett engem, ezért a barátom lett, és mivel te az ő kiválasztottja vagy, ezért te is.

-Értem-bólintottam-A másik kérdésem meg az lenne, hogy láthatom-e még Christ?

-Nem-ahogy ezt kimondta arcáról lehervadt a mosoly, én meg felkaptam a fejem.

-Mi?-ennyit bírtam kinyögni. Többet nem bírtam, mivel éreztem, hogy a sírás kerülget.

-Csak azok a holtak beszélhetnek az élőkkel, akiknek van még valami dolguk velük. Ő még meg akart róla bizonyosodni, hogy jól vagytok, így már nincs köze hozzátok.

  Fejemet lehajtottam és a könnyeimnek már nem tudtam gátat szabni. Megállás nélkül bőgtem. Egyszer csak Kelin ölelésébe vont engemet és mellkasára dőlve folytattam. Hátamat körkörösen simogatta és próbált nyugtatni, de nem segített.

-Figyelj. Ezt neked adom-mondta, majd anélkül, hogy megvárta volna válaszomat, a nyakamba akasztott egy nyakláncot-Ez egy különleges nyaklánc. Ha beindul a szülésed, akkor ez szól nekem, és így tudok jönni segíteni.

-Köszönöm-néztem fel rá őszinte mosollyal és könnyes szemekkel.

  Nem tudom, hogy hogy bírtam így vigyorogni, hisz az nap két szörnyű hír is ért engemet, és az, hogy Christophel nem találkozhattam többet, az a jobbik volt.