A róka szeme

17

  Néhány nappal azután, hogy Ed megtudta, hogy állapotos vagyok, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Kelinhez. Sophiet addig megkértük, hogy maradjon odabent és ne jöjjön elő. 

  Először fogalmunk sem volt hogyan jutunk el hozzá, aztán eszembe jutott a barlangokban lévő tündértó. Tudtuk, hogy veszélyes visszamenni, de nem volt más esélyünk. Várni meg természetesen nem tudtunk, hogy hátha egyszer meglátogat.

  Így mind a ketten rókává változva mentünk el a járatokhoz. Mázlinkra semmi csapdába nem léptünk bele út közben és egy emberrel sem találkoztunk. 

  A mohákkal borított falakat és a plafonon lógó sztalaktitokat olyan jó volt újra látni. Dézsávű érzésem volt. Jó volt megint végignézni a különböző formákat alkotó cseppköveken.

  Végül megláttuk a rókaszobrot, ami után voltak a tavak. Beérve újra a szemünk elé tárult a csodálatos látványa ennek a helynek. 

  Mind a ketten egyszerre kezdtünk el visszaváltozni. Csontjaik ropogtak ahogy testünk megváltozott.

-Kelin-mondtam hangosan, és hangomat a barlang falai visszaverték.

-Ki lenni ott?-kérdezte egy számomra ismeretlen hang. Mély volt és krákogó, mégis nőinek tűnt.

  Elkezdtünk körbe-körbe forogni, de nem találtunk senkit. Hirtelen aztán csak azt éreztem, hogy a földön vagyok. Egy elég könnyű súlyt éreztem magamon. Felnézve azt láttam, hogy a rajtam ülő szörnyet Edy megpróbálja leütni, de az hátra se nézve fogja meg a kezét.

  A teste piszkos fehér volt, és olyan mint egy ember, aki életében nem kapott ételt még. Körmei és fogai tűhegyesek és hosszúak. Szeme pedig olyan mint egy vaké. Testét csak egy szakadt rongy fedte.

  Először remegtem, mikor végig tekintettem rajta, viszont amikor megláttam, hogy a hasamon ül, rohadt mérges lettem. Megfogtam a nyakánál és amilyen erősen tudtam megszorítottam. Úgy látszott, hogy nem használ. Csak gonoszan elvigyorodott. Felálltam vele együtt és elhajítottam egy falnak.

  Kezemet néztem, mikor rájöttem, hogy mekkora erő kellett ahhoz, hogy ezt megtegyem. Lehet, hogy könnyű volt, de akkor is.

"Ennyire erős lennék?" gondoltam magamban.

-Áááh, névtelenek-mondta hirtelen elénk kerülve az a lény. 

  Négykézláb közlekedett, mint egy állat. Ed megfogta a kezemet, és mikor ránéztem, tekintetével azt sugallta, hogy minden rendben. Tekintetünkkel folyton követtük azt a lényt.

-Hogy érted, hogy névtelenek?-kérdeztem végül. Hangom kicsit sem volt barátságos.

-Ti lenni névtelenek, mint én. Van például tündér. Ők nekik lenni név, viszont mi nekünk nincs. Minket néha hívni Holdlidérceknek, ti nevetek meg néha róka-mondta egy mosollyal az arcán amitől a hideg futkosott a hátamon.

-Ez teljes ellentmondás-szólalt meg mellettem Edmund-Azt mondod először, hogy nincs nevetek, aztán meg mégis van.

-Nem, nincs nevünk-mondja és egy halk kuncogásba kezd-Ez lenni akkor név, ha lenni közünk holdhoz, viszont lenni semmi közünk hold. Csak a bőrünk lenni hasonló mint Hold. Nektek sem név róka. Ti vagytok emberek és rókák is egyszerre, mégsem egyik sem. Mégis rókáknak hívni.

-Jó. Köszi a bemutatót, de kérlek mond meg hol találom Kelint-mondtam visszafogva magam, hogy nehogy neki ugorjak.

-Miért keresni kedvesem?-kérdezte megállva egy helyben és elkezdett méregetni minket.

-Legyen annyi elég, hogy orvosi tanács kell tőle-mondta mérgesen Edmund, mire egy furcsa kék villanást láttam a lény szemében, és újra elkezdett körbe-körbe menni. Száját egy ravasz vigyorra húzta.

-Nem lenni csoda. Tündérek lenni nagyon jó orvosok-mondta halkan szinte suttogva és elkezdett felénk közeledni. Mikor elénk ért felállt két lábra-De lehet tudni neveid kedveseim?

-Charlotta.

-Edmund.

Óóóh-száját egy furcsa mosolyra húzta. Kedvesnek szánta, én mégis inkább letöröltem volna azt a vigyort az arcáról-Kelin beszélni rólatok. Te lenni terhes róka. Christoph lánya-mondta rám mutatva-Te meg a kiválasztottja-mondta Edre mutatva-Gyertek. Erre.

  Ahogy ezt kimondta, leereszkedett négykézlábra és a víz felé ment. Mi lassan elindultunk felé. Ő megállt a víz szélénél és leült. Mi is gyorsan odamentünk mellé. Mind a hárman a víz tükrét néztük. Aztán hirtelen valami furcsára lettünk figyelmesek. Nem láttunk le a víz mélyére. Teljesen sima lett a felülete és olyan volt mint egy tükör.

  Nem kellett sokat várnunk és két személyt láttunk meg a vízben. Könnyeim előszöktek az egyik láttán. Chris volt az, akit Anna karolt át. Mind a ketten kedvesen mosolyogtak.

-Sziasztok-mondta lágy hangján Christopher. Anna meg integetett.

-Sziasztok-mondtuk egyszerre.

-Hogy vagytok? Biztonságban eljutottatok a búvóhelyre? Nem esett bajotok?-kérdezte Christoph aggodalmasan.

-Miért most kérded?-mondtam oldalra hajtva a fejemet, mire felhúzta a szemöldökét.

-Holtaknál lenni egy óra lenni nálunk egy nap-mondta a mellettünk ülő, mire Annáék tekintete feléjük tévedt.

-Egy holdlidérc-mondta ijedten a fehér róka-el kell azonnal menekülnötök onnan-kiabálta, mire mind a ketten megijedtünk és felálltunk.

-Nyugodjatok meg-mondta lágyan mégis tekintélyt parancsolóan Chris-Elzin vagy ugye?-erre válaszul csak egy bólintást kapott-Ő Kelin felesége. Nem fog bántani titeket.

-Kedvesem barátai lenni én barátaim-mondta lehajtva fejét-Míg őt keresni nyugodtan beszélgetni.

  Ahogy ezt kimondta beleugrott a vízbe és eltűnt. Mi meg ott maradtunk négyesben. Vártunk néhány pillanatot és visszaültünk a helyünkre. Épp megszólaltam volna, mikor Edmund megragadott és az ölébe ültettet. Én kérdőn néztem hátra rá. Ne higgyétek, hogy zavart, csak miért?

-Inkább ne üljél hideg kövön-suttogta fülembe.

-Köszönöm-suttogtam vissza egy mosollyal az arcomon. 

-Szóval lenne valami híretek?-zavart meg minket Christoph, mire azonnal felé fordítottuk tekintetünket. Furcsa volt a szemébe nézni. Nem volt olyan fehér mint egy hulláé, mégis nem volt élő-Sajnos már nem olvasok benned, mikor a szemedbe nézek-mondta majd kínos kacagásba kezdett-De látom rajtatok, hogy mondani akartok valamit rajta.

  Kezeim akaratlanul is hasaimra vándoroltak. Anna tátott száján és mindentudó mosolyán azonnal tudtam, hogy ő ebből a mozdulatból mindent leszűrt.

-Hát-kezdtem el egy kínos mosollyal az arcomon és lehajtottam a fejemet-Úgy tűnik többen leszünk abban a rókalyukban.

  Várni kellett pár pillanatot, mire leesett neki. Először egyikünk se szólt semmit, végül pedig olyan történt amire nem számítottunk.

  Egy kar megfogott engem, és Eddel együtt lerántott a vízben. Ahogy kinyitottam a szememet Erzint pillantottam meg. 

"Mit csinálsz?" kérdeztem tekintetemmel.

-Csak egy tündér vagy névtelen tudni engedni érintkezni holtakkal-mondta, bár alig lehetett érteni a víz alatt, mégis rendes beszédnek hangzott. 

  Ahogy ezt kimondta megfordultam, mire egy gyorsan közeledő vörös testre lettem figyelmes. Christoph Magához szorított, én meg kezdeti meglepettségem után hozzábújtam. Egyszer csak egyik kezével elengedett , és Edet is karja közé zárta. Végül elengedett minket. 

  Anna Chris nyakába ugrott és szüntelenül mosolygott. Végül arcon csókolta őt. Ez volt az utolsó, amit ők tettek. A következő pillanatban csak a régi szokásos barlangi tóban voltunk. Ahogy ezt észrevettük, kiúsztunk a vízből.

-Beszélni kedvesemmel. Azt mondani, lenni sok dolga, majd holnap meglátogatni. Most sietni. Nap két óra múlva eltűnni.