A róka szeme

21

  Teltek múltak a napok. A napokból hetek lettek. Aztán meg eltelt néhány hónap.

  Az egyik nap úgy ébredtem, hogy nincsen senki körülöttem. Kintről tűz ropogását hallottam, így gondoltam, hogy reggeliznek ők.

  Épp elindultam volna kifelé, mikor egy kisebb fájdalmat éreztem meg a hasamnál, ami gyorsan elmúlt. Először nagyon megijedtem, mivel nem tudtam mi az. Aztán hirtelen jött még egy. Azután egyre gyakrabban kezdtek el jönni és egyre erősebbek voltak..

  Lefeküdtem az oldalamra és úgy próbáltam átvészelni a fájdalmat. A nyakamban a medál egyre jobban elkezdett izzani, végül megszűnt az.

  Kintről hangokat hallottam meg. Aztán következőnek hallottam, hogy jönnek befelé a lyukon. Pár pillanat múlva Edy és Kelin volt előttem.

  Kelin odajött hozzám. Kinyújtotta a jobb kezét, mire zöld szálak jöttek elő ujja végéből. A szálak csináltak helyette mindent. Megfogtak engem és fekvésemen változtattak. Utána a szálak leszedték a testemen lévő szőrme ruhámat. Biztos zavarba jöttem volna, ha nem lettek volna akkora fájdalmaim.

  Edy mellém jött és megfogta a kezemet. És folyton próbált nyugtatni, hogy minden rendben lesz. Én persze minden egyes pillanatnál, mikor a fájdalom belém hasított, én megszorítottam az ő kezét. Ő csendben tűrte ahányszor csak csináltam.

  Egyszer csak a zöld szálak a hasamra tapadtak. Ekkor még ha csak egy kicsit is, de kevésbé fájt minden. Még mindig elviselhetetlen volt, de már nem annyira.

  Kelin folyton adta az utasításokat, hogy mikor nyomjak, amiket be is tartottam. 

  Próbált a tündér utasításaira és a szerelmemre figyelni, hogy ne figyeljek a fájdalomra. Valamennyit segített nekem, de még ez sem volt túl nagy segítség.

  Minden percet egy évnek éreztem. Így nem tudom pontosan meddig tarthatott. 

-Mindjárt. Már csak egy kicsit-mondta Kelin, mire egy erőset nyomtam és a fájdalom elmúlt. Halk gyerek sírást hallottunk meg-Kislány-mondta, majd Edyre nézett-Az apuka el akarja vágni a köldökzsinórt?

  Edmund bátortalanul odament hozzá és karmával elvágta a zsinórt. Ezután a zöld szálaok a kicsit körbevették és mint egy szövet anyag vették őt körbe.

  Ezután a kezembe adták őt. Gyengéden magamhoz öleltem, mire abbahagyta a sírást. A szövet csak a fejét meg a farkát nem fedte. Mármint farkait. Mert három volt neki. Fogalmam sem volt, hogy ez normális-e a rókakölyköknél vagy nem, nem érdekelt. Egészséges. Ennyi érdekelt. Farkát és feje tetejét a fülével együtt fekete bunda fedte.

  Ekkor furcsa érzés fogott el. Tudtam, hogy ez mit jelent. Odaadtam őt Edynek, mire az ő figyelmét a kezében fekvő kislány vonta el. Így nem vett észre valamit.

  A jobb kezembe fogtam vörös farkamat, majd a bal kezembe egy másikat. A farkaim szét voltak nyílva, viszont nem akartam megszámolni őket. Ránéztem a tündérfiúra, aki szomorúan nézett rám. Egyre gyengébbnek éreztem magamat és a világ egyre homályosabb lett. Éreztem, hogy közel van már.

"Örülök, hogy megismertelek"-hallottam meg a fejemben Kelint.

-Charlotte-mondta megijedve Edmund, mikor meglátta mi történik.

-Vigyázz rá-mondtam könnyekkel küszködve.

-Charlotte. Ne!-mondta és fél kézzel magához szorított-Kérlek ne. Kérlek ne hagyj itt. Kérlek maradj velem-mondta könnyes szemekkel egyre gyorsabban. Kezemet kinyújtottam és arcára tettem, mire elkerekedett szemekkel meredett rám és elhallgatott. Számat egy félmosolyra húztam.

-Örülök, hogy beléd szerethettem-ez volt az utolsó, ami kijött a számon.

  Csontjaim ropogtak, ahogy testem változott meg. Végül ott feküdtem rókaként. Már semmit sem tudtam felismerni, ami a könnyes szemeim előtt voltak. Az utolsó amit éreztem, az a testemen végig folyó könnyek. Az utolsó amit hallottam, az ahogy Ed kiálltja a nevemet.

  Ezután nem éreztem és nem hallottam semmit. Olyan volt, mintha a semmiben lebegnék. Ekkor elkezdett a fejemben Kelin három egyszerű szava visszhangozni. Az a kérdése, ami miatt itt tartunk:

-Te vagy ő?

  Én erre azt válaszoltam, hogy ő. Nem érdekelt, hogy nem vehetek részt az életében. Nem érdekelt, hogy otthagyom ezzel Edyt. Csak annyi érdekelt, hogy ő éljen.

  Ennyi lett volna a történetem. És hogy mi történt ezután. Hát én oda kerültem, ahova a holtak, ők meg kint élik az életüket. És ez még azóta sem változott. 

  Egy hatalmas fehér város szerű helyen ébredtem ami az otthonommá vált az örökkévalóságig. Minden nap könnyek közt kelek fel, hogy nem lehetnek ők velem, de örülök, hogy én vagyok itt helyettük.

Vége