A róka szeme

9

-Tényleg nagyon jól szórakoztam, de szerintem már el kéne indulnom haza-mondta a földön ülve miután megszáradtunk. Én mellette ültem.

  Felállt mire én is követtem a példáját majd elindultam kifelé. Gondoltam hogy csak nem jegyezte meg a kifelé vezető utat. Kifelé menet mind a ketten újra meg tudtuk csodálni a sztalaktitok által formált élőlényeket vagy épp tárgyakat. A végén meg megtaláltuk Edmund táskáját úgy ahogy ő ott hagyta.

  Az út túlságosan is rövidnek tűnt számomra. Kiérésünk után Ed azonnal elkezdett átmászni a bokrokon viszont én nem. Én megálltam egy helyben. Mondhatjuk azt is hogy lefagytam. Egy vékony hangot hallottam meg bentről. Olyan volt mintha egy furcsa síp lett volna. Eléggé fájdalmas volt a fülemnek.

  Edy még nem mászott át a bokrokon én visszafutottam a barlangban. Azt gondoltam hogy csak nem fog visszajönni ebbe a labirintusba. És igazam is volt.

  Teljes erőmből futottam a tavak felé. Ahogy futottam a hang csak egyre erősebb, zavaróbb és fájdalmasabb lett. A legtöbb róka inkább elfutott volna, de én nem. Én inkább odamentem. A hang számomra olyan volt mintha valaki hívogatott volna.

  Amint odaértem megszűnt a hang. Beleszagoltam a levegőbe, de semmi furcsát nem éreztem. Körbenéztem de nem láttam itt semmi és senki újat. Ekkor nem tudom miért átváltoztam emberi formámba és kiültem a víz felszínére.

  Utoljára kiskoromban néztem meg hogy is nézek ki ebben a formámban ezért eléggé meglepett mikor belenéztem a víz tükrébe. Nagyobb is lettem. Hosszú hajam vörösen tündökölt és fejem tetején ott  volt a vörös fül. Testemet a bunda mint egy ruha fedte. Első nézésre úgy néz ki mintha egyrészes lenne, viszont ha közelebbről megnézi az ember észreveszi hogy több része van, és minden részét le lehet szedni mint egy rendes ruhát. Ez a bunda sokkal rövidebb volt mint róka formámban, hátam mögött meg ott lobogott a vörös farkam.

  Elkezdtem inni a vízből csukott szemmel, és ahogy kinyitottam a szemem egy furcsa szempárral szemeztem a víz tükrében.. Azonnal hátraugrottam az ijedtségtől. Heves lihegés közepette fedeztem fel, hogy a víz felett van valami vagy inkább valaki.

  Hasonlított egy emberre és mégsem. Testén a bőr teljesen sima volt és hófehér, nem olyan hulla fehér. Haja felfelé ágaskodott és vörös volt. Testén növényekből készült ruha volt, hátán meg egy pár kék szárny volt mellyel elég gyorsan csapkodott.

-Mi vagy te?-ennyi jött ki belőlem hirtelen. A fiú (mert hát fiú volt) erre elkezdett kuncogni majd egy pillanat előttem termett.

-Egy tündér-mondta miközben előttem repült össze-vissza. Egy pillanatra sem bírt egy helyben maradni. Én kerek szemekkel néztem őt-Mi van? nem tudtad, hogy vannak más varázslatos lények rajtatok kívül?-kérdezte félig kuncogva.

-Mit akarsz tőlem?-kérdeztem még mindig félve tőle. Fogalmam sem volt, hogy ő mit keres itt és hogy mire képes. Csak annyit tudtam hogy bármikor menekülésre kész voltam.

-Ez egy tündértó-mondta hátrafordulva a víz fele-Az én tavam. Rég nem jártam itt és gondoltam meglátogatom-mondta és akkor egyszer egy helyben bírt lebegni-de észrevettem hogy egy eléggé szép kis rókalány itt kalandozik-mondta egy olyan nézéssel amit szerintem ő "szívdöglesztőnek" szánt, de nem jött össze-és gondoltam ha már fürödtél a vizemben akkor beszélek veled.

-És mit akarsz velem beszélni?-kérdeztem fenyegetően, mire mosolyogva felemelte két kezét védekezően.

-Igazából nem is én akarok veled beszélni-mondta majd lassan elkezdett a víz felé repülni én meg követtem négykézláb-Tudod mire képes egy tündértó?-kérdezte háttal nekem amikor én odaértem a víz szélére. Én megráztam a fejemet, és nem tudom hogyan de rájött hogy én ezt csináltam, mert folytatta-Ha belebámulsz, és látod a tükörképed, akkor látni akarnak téged, és megengedték hogy te is lásd őket.

  Én semmit sem értettem mondandójából. Kik azok az ők? Miért akarnának velem beszélni? Ez nekem túl zavaros volt.Így inkább úgy döntöttem utánanézek. Belenéztem a vízbe.

  Az egésznek a felülete mintha fehér lett volna. Láttam benne a tükörképemet, de semmi mást. A szemem sarkából észrevettem valamit, nagyon nehezen mert annak is nagy része fehér volt. Olyan volt mintha a víz aljáról egyre feljebb úszna. Aztán ott volt előttem teljes nagyságában. Az én tükörképem meg eltűnt.

  Pontosan tudtam, hogy ki az. Életemben nem láttam őt, mégis tudtam hogy ő az. Ő kedvesen mosolygott rám. Én meg persze mint egy hülye tátott szájjal bámultam rá.

-Szia-mondta vékony hangján félig kuncogva.