Ki vagy Tanár úr? (NamYeol ff.) [✔] {Javításra vár}

XVII.

Chanyeol

Értetlenül néztem a lefagyását. Szavaival olyan szinten zavarba hozott, hogy már félek tőle. Irtóztam attól a gondolattól is, hogy két férfi egymáshoz nyúl és szeretik egymást. Erre pont én vagyok az, aki beleszeretett egy férfiba, de még engedtem is neki, hogy kiverje nekem.

Lassan eltolt magától mire ránéztem. Szemei a szokottnál is sötétebbek voltak, kezeivel a csípőmet markolták. Hátra néztem a vállam felett és megértettem miért lett ilyen.

- NamJoon - vissza néztem rá. Engem nézett sokkal szelídebb szemekkel, ekkor tudtam, hogy elértem amit akartam. De épp nem most örülhetek ennek. - Bemutatom neked a nagybátyámat. - Átnézett a vállam felett, újra rám és újra Jiminre.

- Szórakozol velem? - fejemet ráztam. Pislogva néztem rá majd kezeire. Vissza húzta rám az alsómat, farmeromat majd begombolta és felhúzta a cipzáramat. Ezt mind csak vörös fejjel néztem végig.

Kinyitotta az ajtót mire óvatosan kiszálltam belőle, először nem mertem megfordulni. Éreztem a döbbent és a hitetlenkedő szemeiket. Őt néztem ahogy vissza veszi a nadrágját, ahogy egy kézzel a hajába túr.. Arrébb álltam amint láttam kiakar szállni, így már megfordultam.

Senkire nem néztem, egyedül a nagybátyám lesokkolódott ábrázatát. Álmomban ők ismerték egymást, de úgy tűnik valóban van valami. NamJoonra néztem aki furcsa mód engem nézett. Kérdőn pislogtam rá, de ő csak elmosolyodott, ami még inkább ledöbbentett.

- Gyerünk. Még van négy óránk - nyögve követtem őt az épület felé, de egy hangra megállt ami végett neki ütköztem.

- NamJoon? - nagybátyámra néztem, aki felénk sietett. - Te vagy az? Kim NamJoon? - Vissza néztem a tanáromra, de ő nem nézett senkire csak az épület bejáratát.

- Taknyos - kezdem unni, hogy mindig így hív, pedig tudja az igazi nevem már. Most mégsem merek megszólalni. - Menj be az osztályba. Nem sokára megyek én is. - Bólintottam még ha nem is látja. Amikor elsétáltam mellette megfogtam a kezét és rászorítottam, viszonzott szorításra elmosolyodtam. Nyert ügyem van a szívéhez, ebben már biztos vagyok. 

De azt nem tudom, hogy hogyan fog kijönni az én családommal. Az álmomban ismerték egymást, ahogy a valóságban is. Tehát, ha ott rosszban voltak, akkor itt is. Igaz..? Remélem, hogy nem lesz az ami az álmomban, hisz eddig minden sokkal, mindenből sokkal több lett.

Álmomban az első csók után semmi nem történt, de a valóságban még hozzám is ért.
Álmomban ő maga lépett felém, de fokozatosan, sőt mesélt a múltjáról. Valóságban én léptem először, de most nem fokozatos volt és semmit nem mondott. Igaz akkor több nap is eltelt számomra, de mégis csak igazam van. De.. Hirtelen torpantam meg magam elé bámulva.

Eddig minden meg történt amit álmodtam. Csókolóztam vele, szerelmet vallottam, ismeri Jimint. Akkor.. Hátra kaptam a fejem, ahol pont az került a szemem elé akár akkor.

- Tanár úr! - kiáltva futottam hozzájuk. NamJoon vicsorogva nézte Jimint, kezével nyakát szorongatta, de a lábai nem érintették a földet. Ugyan az, sokkal többel.. - Engedd el. - Csuklójára fogtam, de nem reagált rám. Nagybátyám kékülő arcát látva kezdett elkapni a kétségbeesés. - NamJoon - suttogtam nevét. Arcát kezeim közé fogtam és magam felé fordítottam. Szemeivel csak engem nézett, megkönnyebbülés volt hallani Jimin fájdalmas nyögését, és a földre érése puffanását.

- Chanyeol.. - kimondta! Kimondta a nevem! Mosollyal ajkaimon öleltem magamhoz remegő testét. Éreztem kezeit, ahogy a pólómba markol, és még közelebb húz magához.