Ki vagy Tanár úr? (NamYeol ff.) [✔] {Javításra vár}

XXVI.

NamJoon

Chan mellettem ült az autóban, de nem szólalt meg, ami engem feszélyezett. Mindig is kíváncsi volt, sőt, mindenbe beleütötte az orrát. Nem értettem, hogy akkor miért nem kérdez rá a történtekre. Talán még hazáig is gondolkoznék rajta, ha nem dörgött volna az ég. Ki is ment a fejemből a vihar. 

- Jól vagy? 

- Persze - motyogása valahogy az ellenkezőjét hitette el velem. Mégsem kérdeztem meg újra tőle, csak a kezem az ő combján volt. Először ledermedt, de utána éreztem, ahogy felenged a szorongásából, ami engem is megnyugtatott. Nehéz lesz neki megszoknia a viharokat, de elfogom nála érni, hogy biztonságban érezze magát. - Állj meg! - Hirtelen fékeztem le.

- Mi van? - hitetlenkedve néztem rá, de ő kiszállt az autóból, és az útszélére ment. Összeráncolt szemöldökkel néztem, ahogy leguggol, majd egy dobozt tartva a kezében vissza jött. - Azt ne mondd, hogy- - Befejezni se tudtam egy nyávogástól, majd még három szólalt meg. - Szórakozol? 

- Nem - sóhajtva hagytam, hogy beszálljon velük. Hogy én mennyire meg fogom bánni ezt.. Mégis, amikor láttam a mosolyt az arcán, ahogy azokat a dögöket simogatta, megenyhült a szívem. Legalább lesznek valamik mellette, hisz a dörgéseket se vette észre. 

- Meg akarod tartani őket? - szemem sarkából láttam, ahogy bólint. - De? 

- Nem az én lakásomba megyünk - motyogta. 

- Hát? Hova megyünk? - lekanyarodtam a házam utcájába.

- A tiedbe.

- Mi vagyok neked? - rám kapta a tekintetét, de az én ajkaimon mosoly volt.

- Megtarthatom őket? - bólintottam felé pillantva. Azért a boldog mosolyért már megérte nekem. - Köszönöm Nam. 

- De ha valamelyik felmászik az ágyamra, kidobom őket. Ezt most megmondom neked - elnevette magát, amit nem értettem.

- Rendben - sóhajtva vezettem tovább, de a szemem sarkából láttam ahogy a fejét forgatja. - Hova megyünk? 

- Hát a házamba - felém kapta a fejét, de én csak elmosolyodtam. - Muszáj rejtve élnem. 

- Egyszer megtudom? - halk hangjára félszemmel ránéztem. Az egyik dögöt simogatta, de nem nézett rám. 

- Talán - aprót bólintott. Nem értem miért akarja ennyire tudni azt a múltamat, amit én szeretnék minél hamarabb elfelejteni. Azt meg értettem, hogy egypár vagyunk, de azt már nem tudom felfogni, hogy miért akar ennyire meg ismerni. Vagy akik egy párt alkotnak, mindent tudnak a másikról? Én lennék ennyire szívtelen? Mégis el kellene neki mondanom az életemet? De mi a garancia rá, hogy azok után is mellettem marad-e? Semmi. Ezért is félek elmondani neki. 

Megkedveltem őt. Nem szeretem, de kedvelem annyira, hogy fájna, ha elhagyna a múltam miatt. 

- Chan, mit reagálnál, ha azt mondanám, még mindig Maffia főnök vagyok? - láttam ahogy ledermed, és lassan felém fordította a fejét. Az idegességtől a kormányt markoltam a kezemmel, fogaimat összeszorítva vártam a válaszát, de az istenért se szólalt volna meg. Hát, gratulálok NamJoon, ezt is elrontottad. A végén még fordulhatok is vissza, vagy annyira meg fog ijedni, hogy még haza se vihetem a szakítása után, csak ki ugrik az autóból. 

- Az a férfi is benne van? 

Chanyeol

- Az a férfi is benne van? - felém kapta a fejét, de én komoran néztem rá. Láttam rajta, hogy összezavarodott. Biztos vagyok benne, hogy nem erre a válaszra számított. Abban is biztos vagyok, hogy arra számított, hogy szakítok vele, de ezt már rég elbaltázta, nem fogom elhagyni azért, mert bujkál, vagy mert egy gyilkos. Mások biztos hülyének néznének, de szeretem őt. Szívből szeretem NamJoont, és nem akarom elhagyni őt egy ilyen miatt.