Ki vagy Tanár úr? (NamYeol ff.) [✔] {Javításra vár}

XX.

Jimin

Aggódva néztem Nam hátát. Mindig is olyan volt aki elrejti az érzelmeit, tizenkét éve akkor láttam utoljára, hogy érzelmet mutatott volna. Most mégis olyan mintha sírna, de még így is vissza folytja.

Chanyeol felé néztem, aki hulla sápadt lett, bár ezen nem csodálkozok. Tudni azt, hogy NamJoon embert ölt, számára döbbentő lehet. Mégis amikor felállt közbe akartam lépni, de Kook elkapta a csuklómat, mire rákaptam a tekintetem. Komor szemekkel nézett rám, és a fejét rázta.

Vissza néztem rá, de Chan már NamJoon mögött állt. Lassan felemelte a kezeit és Namot a nyakánál fogva magához húzta, amin teljesen ledöbbentem.

- Miattam halt meg - újra közbe akartam szólni, de Kook újra megállított, kezével befogta a számat.

- Nem miattad volt, nem te tehetsz róla - döbbentem néztem, ahogy Chan próbálja vigasztalni, de akkor olyan történt amin még Yoongi is lefagyott. Nam felkiáltott, és ha Chanyeol nem kapja el össze is esett volna. Maga felé fordította és Nam Chan ingébe markolva zokogott. Kim NamJoon tizenkét év után érzelmet mutatott, tizenkettő év után ki adja magából a fájdalmát. 

Chanyeol

Amikor elkezdte mesélni a múltját, már akkor tudtam, hogy valami borzalmas lehet, de nem erre számítottam. Arról se tudtam, hogy volt neki testvére, azt főképp nem, hogy egy kishúga, aki... Aki egy rivalizálás végett kellett meghalnia. Ledöbbentett, hogy NamJoon gyilkolt, de az ő helyében én is ugyan ezt tettem volna, de ezzel.. Sajnos beigazolódott, hogy Maffia, még hozzá mind a négyen azok. 

Hátra néztem a vállam felett, mindhárman minket néztek. Jimin, Jungkook és az igazgató, mind Maffia csoportban voltak és kitudja, hogy most mivel is foglalkoznak a munkájuk mellett. Jimin szemeibe néztem, amik egy valamit sugároztak, hogy minél messzebb legyek tőle, de nem akarok. Nem akarok messze lenni NamJoontól. Mellette akarok lenni. 

Vissza néztem NamJoonra, aki azóta már csak szipog, de nem engedi el az ingemet amivel csak megmelengeti a szívem. Hisz belém kapaszkodik menedékként, boldoggá mégis szomorúvá tesz. Boldog vagyok, mert belém kapaszkodik. Szomorú vagyok, mert ez csak egyetlen alkalom lesz. És félek, félek, hogy ragaszkodni fogok hozzá annyira, hogy képtelen leszek elengedni őt. Jobban szorítottam magamhoz mire felnézett rám. Könnyáztatta arcát látva, nagyot nyeltem, hogy nehogy elsírjam magam én is, de végül rábírtam mosolyogni, mégse viszonozta. 

Eltolt magától, majd arcát dörzsölve cigit vett elő és rágyújtott. Ennél egyértelműbb visszautasítást rég kaptam.. Kezeim ökölbe szorítva léptem hátrébb tőle, de ő egyszerűen csak félszemmel nézett engem. 

- Miért? - suttogtam. Összeráncolta szemöldökét úgy nézve fel rám. - Miért utasítasz vissza? Azt mondtad adsz esélyt! - Halk akartam lenni, de a vége már kiabálás lett. - Azt mondtad, hogy elfogadsz! 

- Egy szóval se mondtam ilyet! - kiabált sírástól rekedt hangján. Hallottam ahogy egy szék felborul, nem érdekelt. 

- Hazug! Hazudsz! - ordítottam. Éreztem könnyesednek a szemeim, amikből már pár csepp lefojt az arcomon. 

- Chanyeol. 

- Ne szólj bele - fordultam hátra és az igazgatóra mutattam. - Minden miattad van! - Szemem sarkából láttam, hogy Jimin és Jungkook készen vannak, ha közbe kell lépni, de most engem semmi sem érdekel. - Ha te nem állsz közénk, ha te nem ellenzed-

- Park Chanyeol! - ő hangján elhangzó teljes nevemre ledermedtem. - Soha nem mondtam neked ilyet. Ahogy Yoongi se állt az utunkban. - Utolsó szavaira rákaptam a tekintetem. 

- Úgy érted..? - láttam ahogy arcára kúszik a pír, egy kezével tarkójára simított, majd egy aprót bólintott mire elvigyorodtam. 

- Ezt te se gondolod komolyan - igazgató elhaló hangjára mindketten oda néztünk. 

- De. Lehet, hogy meg fogom bánni - félszemmel Namra néztem. - De amíg komolyan gondolja, addig nem fogom meg bánni. - Elmosolyodtam és közelebb lépdeltem hozzá. 

- Komolyan gondolod? - kérdeztem halkan. 

- Nem vagyok az érzelmek híve, és szeretni se szerettem még senkit, úgy - nem foglalkoztam vele, ahogy kinézett mellettem mivel rögtön vissza fordult felém. De biztos vagyok benne, hogy a két nagybácsi akart közbe szólni. - De, komolyan gondolom. - Aprót bólintottam, és össze fűztem az ujjainkat. 

Nem tudom, hogy meddig fog tartani. Hogyan fog végződni. Hogy mit fog hozni a holnap számunkra. De míg ő komolyan gondolja velem, és azt mondja tud szeretni. Addig nem kell más nekem, csak ő. De reménykedek benne, hogy több rossz nem fog velünk történni. Hogy nem kell az miatt aggódnom, hogy valaki közénk áll. 

De sajnos, semmi se tart örökké. Valaki újra megpróbált minket szét szedni, mégis aki meg próbálta, pont rá nem számítottam.. 

 🍁