Move To London - Niall Horan Fanfiction [Hungarian]

Chapter 35 - Christmas lights part 2

Gőzölgő ételek, rohanás, tökéletesség hajhászás, ugrálás. Sütés, főzés, takarítás. A karácsony első napjának főbb ismertető jegyei. Már jó előre kikötöttem, hogy huszonnegyedikén késő délutánig ki nem mozdulok a házból, mire Niall boldogan bólogatott. Közölte; „Örülök, hogy ezt mondod. Úgysem akartam volna sehová menni.” Ezzel végleg bevágódott. Minden tökéletes volt, a tűlevelek, a díszek, a hangulat. Mivel egész nap sütit tömtünk magunkba, és karácsonyi filmeket néztünk, nem kellett megerőltetnem magam az ebéd főzés terén. Egyébként sem tudtam volna semmi normális karácsonyi ebédet csinálni, hiszen fogalmam sincs arról, hogyan kell elkészíteni a kedvenc ételeit úgy, ahogyan ő szereti. Még. A vacsora pedig úgyis náluk volt esedékes. 

Éppen egy mézeskalács figurát tömködtem a szájába, amikor belém nyilallt a felismerés. Rá kellett kérdeznem a dologra. Kivettem a szájából az édességet. 

- Te rávetted a szüleimet, hogy együtt karácsonyozzanak? – közben leszedtem az egyik gombot a kezemben tartott mézeskalácsról szememet rajta tartva elmajszoltam. 

- Nem kellett győzködni őket. Megkérdeztem, hogy ráér-e az egész család, mert jó lenne, ha akkor mehetnénk – mondta, és vállat vonva kivette a kezemből a csonka mézeskalácsot. 

- Semmi harc? Semmi vonakodás, vagy feszültség? 

- Ugyan már. Felnőttek – legyintett, és az édességbe harapott. 

- Az nem jelent semmit. Felnőttek voltak a válásuknál, felnőttek voltak tavaly karácsonykor és felnőttek voltak a születésnapomkor is – sóhajtottam – mégis mindig vérre menő háború kerekedett, ha szóba került, hogy egymás közelében töltsék az időt. Meg sem próbálták. 

×

Idegesen szorongattam a bőröndöm húzókáját, és azon tűnődtem, vajon tényleg húzóka-e neve, vagy csak én neveztem el így. Nagyon ideges lettem, amikor végig gondoltam, hogy életemben először fogok találkozni Niall családjával, és ilyen dinka dolgokkal igyekeztem elterelni a figyelmem. Kevés sikerrel. A kezeim remegtek, a gyomromban fel-le száguldozott egy lift, legalább százhússzal, és már előre húztam a számat az elkövetkezendő órákban elkövetett összes butaságom miatt, pedig még meg sem történtek. Egyszerűen rettegtem attól, hogy rossz első benyomást teszek, féltem, hogy utálni fognak, féltem, hogy ha utálnak, Niall sem szeret majd. Nagyon fontos neki a családja, így nekem is az lett. Számított a véleményük, ezért a reptéri mosdóban meg is igazítottam a hajam, a sminkem szolid volt, de szép. Egy Norvég mintás pulóvert vettem fel a karácsony tiszteletére. Még ajakfényt is használtam, s alig vártam, hogy az első szellő belefújja a hajam, amint kiléptem Niallt keresve. 

Még sosem jártam azelőtt Írországban, de mindenképpen látni szerettem volna mindig is. Rajongtam érte már az ég tudja, mióta, viszont ezt nem mertem elmondani Niallnek. Gondolom érthető az oka, és nem kell elmagyaráznom. 

A nap már alábukott a horizonton, így az égbolt sötét színűre váltotta öltözékét. Az égen egyetlen csillag sem volt kivehető, és a holdat is csak egy halvány fényár jelezte egy rakás felhő mögött, mint valami gyámoltalan pocsolya a füves réten egy esős nap után. Hatalmas sóhaj kíséretében létem a rám várakozó Niall mellé.