Jungkook pov:
-Szóval nem szeretnéd? – ejtette ki a szavakat rekedtes, mély hangon, amitől megborzongtam.
Alakját szinte teljesen ellepte a félhomály. Erektől duzzadt kézfejét a kilincsen tartotta, szemét pedig rajtam. Lehajtott fejjel ültem az ágyamon, és egész testemben remegtem. Ujjaimat tördelve próbáltam megnyugodni, de égető tekintete nem hagyott. Óráknak tűnő percekig ment ez így, és ahelyett, hogy megnyugodtam volna, csak még idegesebb lettem. Nehezebben vettem a levegőt, és erősebben kellett lefognom kézfejem, hogy ne remegjen olyan feltűnően. Taehyung egy halk sóhaj kíséretében elhagyta a szobát. Ekkor emeltem fel először fejemet, és tekintetem arra a pontra szegeztem ahol eddig ő állt. Azt ajtó becsukódott. Egyedül maradtam. Erőtlenül végig dőltem az ágyon, és vékony ujjaimmal végigszántottam rendezetlen tincseimen. Félelem uralkodott a lelkemben és káosz a fejemben. Ahogy akaratlanul is bevillantak az iménti események, a szemembe könnyek szöktek, a gyomrom görcsbe rándult, és csak egyetlen kérdés ismétlődött folyamatosan a fejemben. Miért csinálta így? Miért reagáltam így? Miért akartam egyáltalán ezt? Miért állítottam le? Miért érzek így iránta? Miért? Miért? Miért? Vajon ő most hogy érez? Megbántottam? Vagy megharagudott rám? Vagy megvet engem? Nem akarok ezen gondolkozni...
Összeszorított szemekkel fúrtam arcom párnámba, miközben befogtam fülem, hogy kizárjam a külvilágot, a zajokat. Csak egy baj volt. A fejemben lévő hangokat nem tudtam kizárni. Azok a hangok folyamatosan ostromoltak. Már a hajamat téptem, mire végre elhatároztam magamban, hogy felállok az ágyamról és megkeresem Tae-t. Fel voltam rá készülve, hogy elküld a búsba, de akkor sem hagyhattam annyiba. Én voltam a gyáva, nekem kell most elé állnom.
Óvatos léptekkel haladtam a kihalt folyosón. Taehyung ajtaja elé érve megtorpantam. Pár perc hezitálás után halkan bekopogtam. Miután nem kaptam választ benyitottam. Bedugtam a fejem a szobába, hogy körülnézzek. Tae az ágyán feküdt, nem mozdult. Oda sétáltam mellé, és leguggoltam. Szemei csukva voltak, arcán finoman csillogott az ablakból beszűrődő fény. Ajkai kissé elnyíltak, lélegzetvételei egyenletesek voltak. Aludt. Bizonytalanul emeltem fel egyik kezem, hogy végig simítsak puha arcbőrén. Tettemre megrezzentek szemei, majd lassan ki is nyitotta azokat.
- Jungkook? – lehelte a szavakat.
Furcsa érzések kerítettek hatalmába, ahogy kiejtette nevem.
- Sajnálom az előbbieket – húztam vissza kezem arcáról.
- Nem a te hibád. Megijesztettelek. Nem kellett volna azt tennem amit, csak elborult az agyam. – szabadkozott.
- Nem, ez nem a te hibád. Én voltam a hülye. Bizonytalan vagyok magamban. Tu-tudod, én nem vagyok meleg... azt hiszem. Ezt nem lett volna szabad. – hajtottam le fejem, de ahogy ezeket mind kimondtam, egyfajta szomorúság ereszkedett mellkasomra. Fájt ezeket kimondani. De miért? Mert megbánthatom vele? Talán...
Taehyung hangosan felsóhajtott.
- Fáj ezt hallani – húzta el száját, ahogy már nem is engem, hanem a plafont bámulta.
- S-sajnálom hyung. Én nem... Én nem téged akartalak átverni. Én csak nem tudom mi a franc is van. – nevettem fel kínomban.
- Hagyj időt magadnak. Ez nem egy könnyű dolog.
*
Igaza volt Taehyungnak. Csak idő kellett. Az elmúlt pár hétben rengeteg időm volt gondolkozni. Jobban mondva, én nem akartam ezen gondolkodni. Ezek csak úgy elárasztották az agyam, hiába tiltakoztam ellenne. Ahogy teltek a napok egyre inkább kezdett hiányozni a csókja, az érintései. A szívem furcsán vert, ha mellette voltam, vagy ha meghallottam a hangját valahol. Levakarhatatlan mosoly kúszott arcomra akárhányszor csak eszembe jutott édes mosolya és igéző pillantásai. Tekintetem pedig folyton fenekére vándorolt, valahányszor csak úgy hozta a sors, hogy előttem ment. Eleinte még megpróbáltam elnyomni magamban ezeket a dolgokat, de mostanra rájöttem, hogy ez nem megy. Ez a srác elindított bennem valami olyat, amit nem lenne szabad. Minden álmomban ott volt, minden ébren töltött percemet kitöltötte. Beférkőzött a fejembe. Mi ez, ha nem vonzalom? Minek tagadni, totálisan odáig meg vissza vagyok érte. - Hyung! Igazad volt – léptem be kopogás nélkül szobájába, mire ő kérdőn felém pillantott. Kikapcsolta a tévét, így teljes figyelmét nekem szentelte.
- Nem tudom mit csinálsz velem, de tetszik. Tetszik, hogy nem tudok nem rád gondolni – léptem hozzá közelebb, egy féloldalas mosollyal az arcomon. – Eléggé ijesztő a gondolat, de tetszik.
- Ezt értsem úgy...? – ráncolta homlokát. Még így is édes volt. Hát igen, pontosan erről beszélek... Mindenhogy édes. Teljesen az ujjai köré csavart.
- Igen. Értsd úgy – nyújtottam felé kezem, hogy felhúzzam az ágyról.
Amint pedig egy magasságba kerültünk, megcsókoltam. A szívem hevesen vert Taehyung rég nem érzett ajkaitól. Csókunk hamar átcsapott szenvedélyesbe, szinte faltuk egymás ajkait. Kezeink felderítő útra indultak a másik testén. Szinte azonnal hatalmába kerített a vágy. Óvatosan benyúltam Taehyung pólója alá, kezemet végig vezetve hasfalán, oldalán, hátán. Tae egy hirtelen mozdulattal döntött végig az ágyon, amitől egy pillanatra megijedtem, de ahogy elkezdte végig csókolni nyakamtól kulcscsontomig a bőrt, el is múlt. Felsőm alá nyúlva kezdte azt lehúzni rólam, én pedig megemeltem hátam, ezzel is segítve őt. Egy gyors csók után azonnal kezelésbe vette mellbimbóimat, ami egy jóleső sóhajt váltott ki belőlem. Ujjaival oldalamat cirógatta, míg én sajátjaimmal hátát. Ezúttal sokkal finomabban csinált mindent, mint legutóbb.
Mikor csókjaival egészen nadrágom széléig ért megállt. Tekintetét rám emelte.
- Készen állsz? – kérdezte hangjában aggodalommal, mire aprót bólintottam. – Megígérem, hogy vigyázni fogok rád – mosolyodott el, majd közelebb hajolt, hogy megcsókolhasson. Féltem, de akartam is ezt. Most nem fogok megfutamodni, mint legutóbb. Készen állok. Ó ha még tudná mennyire. Hát... mindjárt úgy is megtudja.
Taehyung kigombolta farmerom, majd a segítségemmel lehúzta rólam azt. Finom ujjait férfiasságomra vezette, amitől elakadt a lélegzetem egy pillanatra. Szemeim lehunytam az érintésre, és átadtam magam az élvezeteknek. Úgy gondolom, hogy egy jó estének nézünk elébe.
