Namjoon pov:
Mi a teendő, ha szétesik a csapatom? – Ez a kérdés ismétlődött a fejemben, miközben próbáltam visszakutatni az emlékek között, hogy anno milyen választ vagy utasítást kaptam erre a kérdésre. Csak egy probléma van. Ez a kérdés valójában soha nem merült fel a csapatvezetői eligazításom alatt. Valószínűleg nekem eszembe sem jutott ez az opció, a menedzserek meg szándékosan kerülték. Elvégre, ilyen lehetőség nincs. A shownak folytatódnia kell – visszhangzott a fejemben. De ilyenkor is? – viaskodtam magammal.
Körbenéztem, de sehol senki. A hangok irányába indultam. Feltételeztem, hogy ott találom a staffot a fiúkkal együtt. Nem hozhatok elhamarkodott döntést. Figyelembe kell vennem a srácok állapotát és ezt csak úgy tudom, ha ott vagyok velük. A hangok a színpad irányába vittek, ahol már-már összemosódott a rajongók és az ápolók kiabálása. A legtöbben még mindig Hoseok körül álltak, aki épp ugyanott feküdt ahol az előbb hagytam. Egy másik, kisebb csapat pedig Taehyung és Jimin köré csoportosult. Mögöttem pedig jó páran rohangáltak ide-oda a műsorváltozást intézve.
- Most mi lesz? – szólalt meg mellettem Jin.
Vettem egy mély levegőt, hogy aztán higgadt ábrázattal fordulhassak felé.
- Most az lesz, hogy te felmész a színpadra, és a lehető legjobb formádat hozod. Nem kell le sietned. Legyél cuki és imádni fognak. Húzd az időt! Utánad felmegy majd Jungkook és ugyanezt teszi. Addig kitaláljuk a többit. Yoongi az aduászunk, és remélem, őt nem kell felhasználnunk még most. A lényeg, hogy ne lássák rajtad, hogy gáz van. Menni fog? – megveregettem a vállát és már léptem is arrébb a választ meg sem várva. Nem igazán volt más lehetősége, mint egy határozott igent mondani, amit ugyan nem mondott, én mégis bíztam benne, hogy meg tudja csinálni.
A figyelmem ismét a szenvedő alanyok felé vezettem. Csak némán figyeltem őket, és reménykedtem, hogy minél hamarabb jobban lesznek. Az egyik sápadtabb volt, mint a másik. Folyt róluk a veríték és mindketten a hasukat fájlalták. Próbáltam kitalálni, hogy mi miatt vannak ezek ketten pont ugyanúgy rosszul, de ezt megzavarta a hátam mögül jövő hangzavar. Reménykedve kaptam oda a fejem hátha Hoseok magához tért, de csak arrébb vitték, hogy egy kicsit több levegőhöz jusson. Azonnal utánuk indultam. Tudnom kell, hogy mi történik és bár Taehyungot és Jimint sem szívesen hagyom ott, Hoseok állapota mindenképp aggasztóbb.
***
A szám közepénél vagyunk, és csak annyit érzek, hogy valaki megkapaszkodik bennem. Reflexszerűen kaptam oda én is, majd csak utána néztem meg kihez van szerencsém. Hoseok volt az. A feje előre csuklott, talán térdre is esik, ha nem fogom. Meredten bámultam rá, nem értettem mi folyik itt. A színpadon álltunk, ő belém kapaszkodva, én őt tartva, a többiek pedig mintha ezt észre sem vették volna, folytatták az előadást. Hoseok szorításán éreztem, ahogy remeg. Szememmel a stábot kerestem a színpad szélén, akik ugyanúgy tehetetlenül álltak ott, mint én. Másodpercek kérdése és elérünk Hoseok szólójához, de ő még mindig nem néz rám. Másik – szabad – kezével a térdén támaszkodik.
- Hoseok, te jössz – figyelmeztettem halkan, és egy kicsit megpróbáltam feljebb húzni.
Felemelte a fejét, majd megdörzsölte halántékát és gyengén rám mosolygott. A következő pillanatban olyan hévvel vetette bele magát a részébe, hogy nem is hittem a szememnek. Mintha az előbb csak szórakozott volna velem, és valójában semmi baja nem lenne. Én is folytattam a dolgom, becsatlakoztam a koreográfiába, de egy percre sem vettem le a szemem az imént belém kapaszkodó sápadt rapperről. Ahogy Yoongi mellé kerültem, halkan a tudtára adtam, hogy ha vége a számnak, szeretném, ha mind lemennénk egy kicsit a színpadról.
- Jó ötlet, Jimin szarul van – jegyzi meg mellettem, én meg egy halkat sóhajtva veszem tudomásul.
A zene a végére ér, én pedig hamar Hoseok mellé keveredek. Engedem, hogy előttem menjen, majd mikor a színfalak takarásába kerülünk, megfogom a derekát, hogyha esne, megtartsam. Ő pedig esik is. A lábai megremegnek, majd felmondják a szolgálatot, és én hiába fogom, a földre esik rántva magával engem is. Nem messze tőlem pedig hallom, ahogy valaki krákog. Oda kapom tekintetem és látom, ahogy Jimin a saját hányása fölé görnyedve remeg. Taehyung pedig ebben a pillanatban követi a mozdulatával. A helyzet pillanatok alatt vált kaotikussá. Engem három szervező ragadott magával, mondva, hogy a menedzserünk sehol. A kérdéseikkel bombáztak, én meg nem tudtam hirtelen, mi ilyenkor a teendő. Próbáltam higgadt maradni, és ésszerű döntést hozni. Így került előbbre Jin és Jungkook szólója. Végszóra pedig a fejesek is beestek, ezzel átvéve tőlem a többit. Az én dolgom már csak az volt, hogy összeszedjem valahogy a bandát. De hogyan, ha azt sem tudom mi történt velük?
***
Hoseokot egy világosabb, a stáb részére fenntartott szobába vitték be. Lefektették a földre és kiküldtek minden felesleges bámészkodót. Kivéve engem. Közelebb léptem, hogy láthassam, mi történik. Az előttem fekvő srác arca még mindig sápadt volt. Erőtlenül, gyengén lélegzett. A lábait a magasba emelték, ezzel is próbálva visszahozni őt közénk. Legyezték és vizezték az arcát. Idegőrlő percek teltek el, míg végre megrebbentek szemhéjai. Lassan kinyitott azokat, és erőtlenül nézett végig az őt körbe vevő csapaton, majd tekintete megállapodott rajtam. Kicsit megkönnyebbülten elmosolyodtam.
- Mi-mi van a-a koncerttel?
- Megy – dugtam zsebre a kezeim.
- N-nélkülem? – dadogta kissé elszontyolodva.
- Nem. Előre hoztuk Jin és Jungkook szólóját. Hogy érzed magad? Tudsz ma még színpadra állni? – kérdeztem aggódva.
Aprót bólintott. Jobb esetben ezt mindannyian helytelennek tartottuk volna, de ez nem az a szakma és nem az a hely. Hagytam, hogy egy kicsit összeszedje magát és a maradék erejét. Addig megnéztem a másik kettőt. Reménykedtem benne, hogy már ők is jobban vannak. Az egyik lány épp Jimin szája sarkából törölgette a hányást, míg Tae már a fogát mosva mászkált fel-alá, de még mindig ugyanolyan sápadtan.
- Tae! – szólítottam meg – Ez mi volt?
- Azt hiszem, valami romlottat ehettünk... - fintorodik el – Baszki remélem Jimin is hamar összeszedi magát! – pillantott az említett felé.
- Hát azt én is.
- Hoseokkal mi van? Mi történt vele? – aggódva pillantott felém. Meg is értem.
- Már magához tért. Többet én sem tudok.
- Ha mindenki összeszedte magát, akkor 3 perc múlva kezdünk! – hangzott fel mögülem a parancs. Fülemet pedig megütötte Jungkook utolsó sorainak szövege, és nem tudtam hirtelen mi lenne a helyes döntés. Folytatni, ahogy az utasítás hangzott, vagy a csapatom érdekében időt kérni még.
Aggódva pillantottam körbe, a banda összes tagja a maknae kivételével mind körülöttem állt.
- Folytathatjuk Nam, meg tudjuk csinálni – nézett körbe most Hoseok megerősítést várva, amit meg is kapott, bár ez a megerősítés inkább nekem szólt.
- Rendben – sóhajtottam – de ne vigyétek túlzásba! Vigyázzatok magatokra, és mindenki figyeljen oda a másikra! – és ezzel a lendülettel vissza is helyeztem az IEM-et a fülembe.
(Megj.: IEM=In Ear Monitor=Fülmonitor)
