Hoseok éppen Moon25-tel csevegett, egy internetes alkalmazáson keresztül. Az idegen férfi lekötötte minden figyelmét. Napok, talán már hetek óta nem tudott elszakadni az alkalmazástól. Napi szinten keresték meg többen is, őt még is csak egy ember érdekelte ezen a hasztalan app-on.
Egy különös érzés kerítette hatalmába minden egyes alkalommal, amikor beszéltek. Ugyan nem ismerte még túlzottan, sőt valójában még nem is látta. A szíve hevesen vert, izgatott volt. A nap minden percében az volt. Arra gondolt, vajon valami ember feletti kötelék, ami ennyire vonzza az idegenhez, vagy csupán az újdonság varázsa.
Hoseok ezelőtt soha sem ismerkedett internetes fórumokon, most mégis kivételt tett. Ugyan eddig nem bánta meg, de a kétely ott motoszkált benne. Sohasem tudhatta, hogy a beszélgető partnere valóban férfi-e, az-e akinek kiadja magát, hogy egyáltalán őszinte-e hozzá, vagy csak valami rossz tréfa áldozata lett.
Moon25:
„Találkozhatnánk."
Hoseok fülében dübörgött a zene, épp úgy, mint mellkasában a szíve. A gondolatai elözönlötték. Nem tudta hirtelen, mit reagáljon. Mindig is úgy gondolta, hogy hülyeség, és veszélyes dolog is az interneten ismerkedni. Most mégis azon töprengett, igent mondjon-e az idegennek a találkozóra. Hisz' akár a veséjébe kerülhet. Azt pedig nagyon nem szerette volna.
Sun94:
„Vakrandi?"
A férfi idegesen kocogtatta mobilja kijelzőjét, a válaszra várva. Azon kattogott, hogy szeretné-e ezt az egészet, vagy nem. Akar-e magának egy ilyen kínos – mert, hogy akár az is lehet – találkozót. Egy randit. Majd frusztráltan megrázta a fejét, mondván, ez még nem is biztos, hogy randi lenne. Tekintetét újból a kijelzőre vezette, hogy lássa, kapott-e választ. A kis ikon ott világított, jelezve, hogy bizony, visszaírtak neki. Hezitált, félt a választól, és a válaszadástól is egyaránt. Végül rábökött az értesítésre.
Moon25:
„Végül is igen. Na mit mondasz?"
Végül is igen – ízlelgette a szavakat. Talán nem is olyan rossz ötlet ez – gondolta, miközben hajába túrva hátradőlt az ágyán. Mindenesetre számba akarta venni a lehetőségeket, mielőtt választ adna az ismeretlennek. Sose riadt meg semmitől, mondhatni, vakmerő volt. De nem felelőtlen. Ő is tudta, hogy bizony szüksége van még a belső szerveire, és nem igazán ily' módon szeretne meghalni. Az is eszébe jutott, hogy talán meg fogják erőszakolni, és bár szerette durván csinálni a dolgokat, ez neki sem fért volna bele. Ennek ellenére mégis igent mondott. Hajtotta a kíváncsiság.
Sun94:
„Csináljuk. De akkor ma, kettőkor."
Idegesen pötyögte be a választ, és egy reszketeg sóhaj kíséretében rányomott a küldés gombra. Szíve azonnal egy enyhébb tempót vett fel, lényegében megnyugodott. Moon – akinek rendes nevét nem ismerte – szinte azonnal reagált. Megadta a pontos címet, ahová a fiút várta. Hoseok természetesen azonnal utána nézett, hiszen nem tudta ez pontosan hol is van, vagy, hogy mi ez. De azonnal megnyugodott, ahogy az általa áldott internet a beírt címre egy biztonságos kerület, emberekkel zsúfolt negyedének kávézóját dobta fel. Nem is olyan nagy távolságra tőle.
A hasa korgása zökkentette ki a mélázásból, így valami meleg étel reményében a konyha felé vette az irányt.
- Jó reggelt! – nyújtóztatta ki végtagjait, miután üdvözölte féltestvérét.
Az anya egy, az apa viszont két különböző. Ők mégis remekül kijöttek egymással, talán a kevés korkülönbség miatt, talán mert együtt nevelkedtek. Olyanok voltak, mint a nap és a hold. Mint a fény, és a sötétség. Egyik sincs a másik nélkül.
Az idősebb is üdvözölte öccsét, miközben letette telefonját a konyhapultra.
- Van valami kaja? – érdeklődött a fiatalabb, reménykedve, hogyha majd kinyitja a hűtőt, szembe találja magát valami langyos, nemrég elkészült étellel. Csalódott.
A hűtőszekrényben ugyanazok a dolgok voltak, mint előző este. Kénytelen volt magának összeütni valamit.
- Csinálj magadnak, nekem most készülődnöm kell. Remélem, mostanában nem akarod használni a fürdőszobát. Ha mégis, akkor most menj – fordult vissza Yoongi a lépcső aljáról még, de a másik csak megrázta a fejét.
A délelőtt egész hamar elment. Hoseok lényegében semmit nem csinált. A tv előtt fetrengett és zacskóból ette a chipset. Tudta, hogy ha az anyukája hazajönne, ezért biztos kapna, de úgy gondolta, amiről nem tud, az nem is fájhat neki.
Másfélórával kettő előtt kezdett készülődni. Kidobta a maga körül felhalmozódott szemetet, és összesöpörte a morzsákat – hogy ne legyen esélye lebukni.
A szobájában a szekrényéből kivett pár hétköznapi darabot. Nem akart kiöltözni, szexisnek lenni. Ő nem egy kurva, és nem ad okot rá, hogy megerőszakolják. Nem hívja fel magára szándékosan a figyelmet. Egyszerű világoskék farmert és fekete V-nyakú pólót vett fel, a fehér cipőjével. A haját is átfésülte, de csak az ujjaival. Végül a kedvenc pasis illatából fújt magára, és késznek nyilvánította magát.
Ahogy végzett, és a rengeteg fennmaradt idejével nem tudott mit kezdeni, eszébe jutott valami. Valami, amit nem is értett egészen, hogy nem jutott eddig eszébe. Az eddig fekvő helyzetéből ülőbe tornászta fel magát, és a kezében szorított mobilra pillantott.
Sun94:
„Küldj képet! Csak, hogy felismerjelek majd."
De válasz nem érkezett. Hoseok idegesen lépett ki a szobájából, zaklatott volt. Indulnia kellett, és az idegen nem reagált a képkérésre. Valójában semmilyen információ nem volt a fiú kezében, a másikat illetően.
- Hová indulsz? – zökkentette ki a fiatalabbat gondolataiból Yoongi.
- Csak találkozok egy sráccal – húzta meg a vállát.
- Ó. És merre mentek? – húzogatta szemöldökét a szőke.
Hoseok megosztotta hyungjával eddigi információit, aki meglepetten konstatálta, hogy egyfelé mennek. Felajánlotta, hogy akkor akár mehetnének együtt is. A fiatalabb minden további nélkül beleegyezett. Egy percre sem fordult meg a fejében, hogy milyen különös egybeesés is ez. Az idősebb viszont egy pillanat erejéig elgondolkozott rajta, de hamar ki is verte a fejéből a képtelen ötletet.
Kocsiba szálltak. Yoongi vezetett. A rádióból halkan szólt a zene, így tudtak beszélgetni. Meg kellett állniuk pár piros lámpánál, de ez természetes volt városban. Hoseok egyre idegesebb lett, ahogy közeledtek a megbeszélt hely felé. Féltette a veséjét. Megfordult a fejében, hogy visszafordul. Elvégre, nem is tudja, kit keressen pontosan. Meg mi van, ha nem is az esete a srác. Kínos lenne utána ezt elmondani neki.
De ahogy annak lenni kell, a kocsi leparkolt a kávézó közelében. Yoongi is kiszállt belőle, együtt indultak tovább. Az idősebb is izgult. Ugyan nem mondta öccsének, de ő is randira készült. Végül megálltak nem messze a bejárattól. Hoseok a kezébe vette mobilját, hogy lecsekkolja, érkezett-e válasz. Yoongi is előhalászta a zsebéből a készülékét, amin egy értesítés villogott. Megnyitotta.
Sun94:
„Küldj képet! Csak, hogy felismerjelek majd."
Azonnal reagált a kérésre.
Moon25:
„Már itt vagyok, de nem tudok képet küldeni. Ciki lenne mindenki előtt lefotózni magam. A bejárat közelében vagyok. Mellettem egy világos farmerben és fekete pólóban lévő srác áll, fehér a cipője. Megtalálsz."
Valójában nem is kellett volna lefotóznia magát. A galériájában rengeteg képe volt magáról, de nem szerette volna, ha ezek közül egy is egy idegen telefonján landolna.
Ebben a pillanatban pedig Hoseok készülékén is felvillant a kis ikon, ami az üzenetet rejtette. Elképedve olvasta végig, majd hatalmasra tágult szemekkel a mellette állóra pillantott.
- Yoongi, te most... - nem is fejezte be a mondatot, inkább bátyja felé fordította a kijelzőt.
Az idősebb szemei is kikerekedtek, az arca pedig a pillanat tört része alatt váltott hófehérből skarlát vörösbe.
- Én ezt... Nem hiszem el! – nevette el magát Hoseok megkönnyebbülve a ténytől, hogy megmarad a veséje.
