Ki vagy te? /BEFEJEZETT/

Hogyan csináljunk magunkból hülyét? 1.0

- De ezt nem hiszem el! - rogytam le a helyemre barátnőm mellé az osztályteremben.
- Kitalálom. Nem tudod, ki Ő és ez bassza az agyadat. A héten minden nap megemlítetted ezt a dolgot - válaszolta Szilvi rám sem pillantva.
- Mint, ahogyan te is azt az apróságot, hogy utálod az iskolát és mikor lesz már vége. Pedig... Azt hiszem van még hátra egy-két nap - vágtam vissza gúnyos mosolyra húzva a számat.
- Na jó, figyu - fordult teljesen felém végre a barátnőm és a szemembe nézett - Nem értem a problémát. Ez nem szokott ilyen nehezen menni neked Kis Róka.
- Jó, de ez most más, mert-
- Mindig azt mondod, hogy más - szakított félbe, mire sunyin néztem rá.
- De ez tényleg az!
- Mert?
- Kussolj el és kifejtem! - csaptam össze a két tenyeremet és fejemet az ég felé hajtottam jelezve, hogy Szilvi nem hagyott kibontakozni. A lány erre csak mosolyra húzta a száját és legyintett a kezével jelezve, megengedi, hogy folytassam.
- Tehát. Az eddigiek mind a tanítottak. Így könnyű volt bensőségesebb kapcsolatot kialakítani, mert mindig találtam közös pontot, amin el tudtunk indulni. A művtöri, a rajz... Igaz, hogy mindegyiknél halálra dolgoztam magamat, hogy felfigyeljenek rám, de eredményes volt.
- Ugyan, ez nem olyan botrányos, mint ahogyan te látod - kezdte el a monológját Szilvi, ahogy szokta ilyenkor. Nem bántam, mert így visszaigazolást is kaptam, hogy mit csináltam jól és mit nem, ráadásul ötleteket is szokott adni.
- Először is, az eddigiek nem csak azért kedveltek meg, mert kidolgoztad a beledet nekik. Hanem mert úgy tudsz rájuk figyelni, mint senki más. Ezt pedig imádják. Most képzeld el: Kis béna tanárnéni, mindenki leszarja, hülyét csinálnak belőle a diákok, mert nincs tekintélye. Te meg odaállítasz és elkezdesz rajongással figyelni rá. Ha éppen seggberúgás kell neki, mert nem tud tanítani, adsz neki. Persze, hogy odáig van érted... Az már egy másik kérdés, hogy te nem elégedsz meg ennyivel és ezt nem tudják.
- Jó, abszolút igazad van - adtam meg magamat, hisz tényleg így volt.
- A másik meg. Legyél kreatív. Ne álljon az utadba, hogy nem tanít és nem ismered.
- Kösz, szerintem ez a lehető legnagyobb probléma a dologban. Ráadásul, te láttad én még nem. Nem lesz könnyű beazonosítani. Az arcmemóriádra pedig inkább nem hagyatkozom. Angelina Jolie-n is átesnél, ha szembe jönne az utcán...
- Ha nem láttad, honnan tudod, hogy érdemes vele foglalkozni? - tapintott a lényegre barátnőm, nem is figyelve a durva megjegyzésemre. Már megszokta.
- Ez ilyen belső megérzés. Nehéz elmagyarázni - vakargattam meg a fejem tetejét egy félmosollyal a számon.
- Oké te tudod - rántotta meg a vállát Szilvi. Nem tudtuk tovább folytatni a beszélgetést, mert megérkezett a magyar tanárunk - Na, jó éjt!
Igaza volt, magyaron mindig alszunk. Legalább kifundálhattam a tervemet. Elhatároztam, hogy megkeresem következő szünetben.

A magyar óra ritka lassan telt el és közben nem is tudtam semmi értelmeset kitalálni. Összeszedtem az információkat a fejemben.

Mit is tudok róla? Nettának hívják, angol és francia tanár. Illetve Szilvi leírása szerint: "barna, egyenes, hosszú haj és kék szem."
Angol és francia tanár... Megkérdezhetném a francia tanáromat, hogy ki is ő. De mit mondok, ha kérdőre von, hogy miért érdekel? Ah... Mindegy, spontán leszek.

Amint kicsöngettek, felpattantam és a tanári felé vettem az irányt. Szilvi csak mosolyogva bámult utánam, rám hagyva a dolgot.
Ahogy odaértem, rögtön keresni kezdtem a francia tanáromat. Nem telt el sok idő, meg is jelent kedves tekintettel.
- Jó napot Tanár Úr! - köszöntöttem a férfit, miközben lelassított - Tud nekem segíteni egy icipicit?
- Szia Kis Róka. Franciás ügy?
- Így is fogalmazhatunk - villantottam rá sunyi félmosolyomat. Bírtam a fazont, egészen megbarátkoztam vele idővel. Igaz, hogy a francia tudásom már nem volt a régi és tudta, hogy nem fog már úgy menni, mint akkor - Meg tudná nekem mutatni, ki az a Netta Tanárnő?
- Persze. Milyen ügyben keresed?
Áh... a fogós kérdés - gondoltam magamban
- Semmi különös, csak olyan ismerős volt a neve az évnyitón, de sajnos nem láttam. Lehet, hogy ismerem.
- Ó értem. Nézd, jön is. Ő az - mutatott egy fiatal nőre, aki a tanáriba sietett hatalmas hévvel.
- Köszönöm - mondtam hadarva, mire a férfi intett és tovább állt.

Alaposan szemügyre vettem a nőt. Nem tudtam megfogalmazni Szilvinek, hogy miért éreztem, hogy Ő más mint az eddigiek. De onnantól kezdve, hogy láttam már én is, rájöttem.
Lehengerlő kisugárzása volt. Életvidámság, boldogság és valamiféle "jaj, de jó, szeretem a munkámat" energia is körül vette. Ilyennel nem találkoztam még.
A fiatal tanárokra ez nem volt jellemző.
Hirtelen össze is zavarodtam. Aztán, mielőtt elnyelte volna a tanári, gyorsan végig stíröltem.
Barátnőm leírása stimmelt. Hál'istenek gyönyörű volt. Vagyis, amennyit láttam belőle elsőre, annak tűnt. A lényeg az, hogy megnyert.

A szünetben végig a folyosón szobroztam, vártam, hogy órára sietve kijöjjön, hogy meg tudjam szólítani. Pont olyan örökkévalóságnak tűnt, mint a magyar óra.
De aztán feltűnt és pont az ellenkező irányba ment, mint ahogyan én elterveztem.
- Elnézéééést! - rohantam a nő után, mint egy veszett róka.
- Igen? - fordult meg hirtelen, rám nézve. Azonnal elakadt a szavam.
Jézusom. Milyen szeme van. Hogy lehet valakinek ennyire rikító kék szeme? Ilyen tuti nincs.
- Igen? - kérdezte újra, édesen mosolyogva.
- Öhm, bocsi, nem ismerjük egymást? Annyira ismerős vagy - mondtam esetlenül, a szavakat keresve.
- Hát, én nem emlékszem rád - nézett rajtam végig - Pedig, ha ismernénk egymást, tudnám.
- De biztos ez? Akkor miért vagy nekem ilyen ismerős? - kísértem végig a folyosón, mivel órára ment.
- Nem tudom. Voltam itt gyakorlaton, 2 éve. Lehet onnan - nevette el magát, amitől elolvadtam.
Megrántottam a vállamat, mire ő is, majd tovább ment, otthagyva engem a zajos folyosón.
Én pedig tekintetemmel végigkísértem, míg el nem tűnt a szemem elől.
Gondolataimba merülve baktattam vissza az osztálytermembe, keserédes ízzel a számban.
De valami furcsa dolog jutott az eszembe.

Baszki.... Képes voltam letegezni???