Ki vagy te? /BEFEJEZETT/

Némi áldozat

Sokat rágódtam még a rejtélyes igék jelentésén a hétvégén. Barátnőmtől is kérdeztem, hogy ő mit gondol erről, de természetesen azt válaszolta, hogy csak beleképzelem a dolgokat.  Így magamat is sokat győzködve, illetve az egészségem megőrzése miatt, úgy döntöttem, hogy annyiban hagyom. Főleg, mert ha akar tőlem valamit, úgyis egy idő múlva kénytelen lépni. Hacsak nem kapom el én előbb.  Az nyilvánvaló volt, hogy ha látom úgyis szóvá teszem, csak egy kicsit... "Mener ige mi?" Vagy valami hasonló, miközben sunyi mosolyra húznám a számat, várva a reakcióját. 
A hétfőnek ezzel a tervel ugrottam neki. 
- Nem gondolod, hogy ez már túl nyílt? - kérdezte csodálkozva Szilvi. Ahogy nekem is, úgy neki is furcsa és kissé kezelhetetlen volt a szituáció, amibe belecsöppentem. Most már résen kellett lennünk, hogy nehogy nyilvánosan olyat tegyünk, ami akár a munkájába is kerülhet.
- Hát... Nekünk lehet, mivel tudjuk miről van szó. De a "mener"nek több jelentése is van, egy külsős nem hiszem, hogy értené az utalást, szóval...
- Igaz - gondolkozott el a lány és unottan a terem órájára nézett. - Minden nap egy átok...
- Hm, nem akarsz elmenni moziba? - vetettem fel neki spontán - Az átokról jutott eszembe.
Barátnőm erre elmosolyodott és újra visszatért belé az élet.
- Csak nem arra a horrorfilmre? Azt mondtad, hogy horrort biztos nem nézel moziban
- Valóban. De ha jobb kedved lesz tőle, valahogy csak túlélem - mosolyogtam rá, megadóan.

Bizony, mi ketten nagy horrorfilmesek voltunk. Rendeztünk magunknak nem is egy hétvégét, amin egymásnál aludtunk és horrort néztünk, bort ittunk és csipszet meg gumicukrot zabáltunk közben. Egy szóval, az újakon kívül mindent láttunk már. Jókat is rosszakat is. De megfogadtam, hogy tuti nem nézek meg egyet sem moziban, mert bor nélkül egészen (rettentően) félős vagyok, jobb esetben pedig végig dumálom a filmet.
- Max hozom Mr. Foxot is. Majd megvéd a kis plüss, a 3 méteres hullanőtől... - húztam gúnyos vigyorra a számat.
- Rendben lőjük be a pénteket. Ha a nőcskéddel nem beszéltél már meg valamit - állt fel a lány és elindult a szekrényünkhöz. Követtem, majd megválaszoltam a kérdését.
- Jó lesz aznap. Most, hogy mondod, nem is láttam ma még 
Szilvi erre rám nézett,mindketten tudtuk, hogy most az a rész jön, amikor felkeresem. 

Néha elgondolkoztam azon, hogy vajon mennyire utálja, ha folyton arról beszélek, hogy Ő így meg úgy, amúgy... Mikor jön el az a határ, amikor azt mondja, hogy " Oké Kis Róka, fogd be!"
De eddig nem volt ilyen. És ahogy ránézek, valahol érzem, hogy nem is lesz. Látja,  hogy boldog vagyok és szereti nézni. Ilyen egy igaz barát. És én nagyon hálás voltam neki akkor és ott, hogy  hagyott áradozni. Pontosan jól tudta, hogy másnak úgysem tehete
Boldogan ugrándozva értem a tanári elé. Leszólítottam egy fazont, hogy hívja ki nekem Netta Tanárnőt. 
- Bocsi kölyök, nincs ma a suliban - mondta a faszi fáradt és monoton hangon.
- Ó rendben. Köszönöm - horgasztottam le a fejemet, cseppet sem rejtegetve a csalódottságomat.
Visszakullogtam a barátnőmhöz, aki egyből levágta mi a helyzet. 
- Lehet megbetegedett - találgatott nyugodtan. Nem szólaltam meg, gondolkoztam, hogy nem említett e valamit a hiányzásról, de nem jutott semmi sem az eszembe.
- Lehet - nyögtem ki végül szomorúan.
A nap hátralévő része ritka unalmasan telt. Az idő, viszont rohamosan hűlt lefelé. Nem bántam cseppet sem, szerettem a hideget. 


Teltek múltak a napok, de Ő még mindig nem jött suliba. Valahogy kibírtam, hogy ne zaklassam 4 napig... Aztán pénteken végre megjelent, de csak nap végén láttam meg az iskola bejáratánál állni, miközben barátnőmmel siettünk ki az épületből.
A szívem szakadt meg most, ha rám vár...
 Oda akartam menni hozzá, de ugye megbeszéltem Szilvivel, hogy délután moziba megyünk, és azt semmiképpen sem akartam lekésni. Csak egy pillantást vetettem rá és intettem neki, de késő volt, mert már lépkedett is felénk, aminek általában nagyon örülök, de nem akartam egybevonni ezt a dolgot a barátságommal. Arra törekedtem, hogy nyilvánosan, ne kerüljenek egy helyre...
- Zavarok? - mosolygott ránk, én meg már azt sem tudtam, hogy hova siettünk annyira.
- Nem dehogy - vigyorogtam rá, hisz jól esett, hogy megint látom, egy hét kihagyás után.
- Tudunk beszélni egy kicsit négyszemközt? - villantotta rám, azt a kék szépséget, de most valahogy máshogy csillogott, mint eddig. Nem ismertem fel, hogy mi az ami megváltozott. 
- Persze. Csak - vetettem egy lopott pillantást barátnőmre, aki szomorkásan, de biztatóan mosolygott rám - Persze. 
Mielőtt eltűntünk volna az iskola oldalánál, Szilvi megragadta a kezemet és belerejtett két papírt. Gyorsan megnéztem mi az és megállva, csóváltam a fejemet.
- Jobb lesz így. Amúgy sem vagyok ma valami horroros hangulatban - nyugtázta döntését, majd egy "nem akarok zavarni" nézéssel elment.
- Biztos nem rontottam valamibe bele? - kételkedett a dologban Netta, miközben végignéztük, ahogy barátnőm elhalad az utcában. 
- Öhm, remélem - válaszoltam, miután gyorsan átgondoltam a helyzetet, de mire az épület fedésébe kerültünk a nő nekem rontott. 
Sokkal hevesebben csókolt meg, mint legelőször, pillanatnyi döbbenetemet leküzdve felvettem a ritmust és visszacsókoltam. Megértettem mi volt olyan más a szemében, amikor találkoztunk. A vágy... mi más.
A falnak döntött, miközben átölelte a derekamat egy percre sem abba hagyva az ajkaim ízlelgetését.  
Újra meglepődtem azon, hogy most már nem csak az én szívem dübörög olyan vadul, hanem Ő is elkezdte azt érezni, mint én. Ez mosolyra késztetett és belenevettem a csókunkba...
- Mi az? - lehelte kedvesen a fülembe, félúton, miközben elszakadt tőlem és célba vette a nyakamat. 
Amint megéreztem a kíváncsi nyelvét a fülem alatt, kiszakadt belőlem egy jóleső nyögés. 
- Élvezed ugye? - nézett rám kicsit visszahúzódva.
- Szerinted? - mosolyogtam kipirulva és szaporán szedve a levegőt.  A tenyerembe vettem gyönyörű arcát és leheltem ajkaira még egy hosszú csókot. 
- Viszont... Van két jegyem a moziba. Kár lenne értük - lengettem meg az orra előtt a két jegyet, amit Szilvi hagyott nálam. 
- Hm - morogta és a kezét az enyémhez érintette, jelezve, hogy fogjam meg.
Nem haboztam, összekulcsoltam az ujjainkat és csicsregve indultunk el, mit sem érzékelve a külvilágból.