Ki vagy te? /BEFEJEZETT/

Mire jó a facebook?

- Szia Kis Róka, milyen volt a napod? - kérdezte Anyu, miután hazaértem és beléptem a nappaliba.
- Semmi különös - füllentettem, hisz a családomnak nem mertem áradozni a Tanárnőről. Mindig is féltem, hogy összetörném a rólam alkotott képüket. Bár, igaz ami igaz, sosem volt még ilyen nehéz "nem beszélni" az élményeimről - Kicsit tovább kellett bent maradnom egy találkozó miatt.
- Na, és milyen volt?
- Jól sikerült, kicsit kizökkentett a napi monoton hangulatomból.
- Hát akkor örülök - mosolygott rám és adott egy puszit az arcomra. Nem igazán firtatta a dolgot.
- A húgod átment egy barátnőjéhez, majd egyszer érkezik. Én meg megyek Apád elé, aztán vacsizunk.
- Rendben, jó szórakozást - rogytam le kifáradva a kanapéra - Majd hívj, ha jöttök haza.
Anyám intett, majd kiszáguldott a lakásból. Meglepődtem, hogy a szüleim elmennek valahova, igaz már régen voltak, de így legalább senki nem faggatózott a csodálatos délutánomról.
Gondoltam, hogy felhívom a legjobb barátnőmet, de jobban belegondoltam és arra jutottam, hogy úgysem veszi fel a telefont.
Ha egyszer a fejemhez szegeznének egy pisztolyt és azt mondanák, hogy hívjak fel akit akarok, ha felveszi kinyírnak, ha meg nem, élve elengednek... Nos, biztos Szilvit hívnám.
Helyette, inkább csináltam valami ebédet, ha lehetett annak nevezni este 6 órakor.
Nem tudok a mai napig sem főzni, ezért a maradékot vettem elő. Miközben melegítettem az ételt, felnéztem a facebookra. Aznap nem is voltam még fent rajta, biztos hiányoltak az ismerőseim.
Nem... Senki nem keresett.

Ennek ellenére, egy izgalmas gondolat fúrta be magát az agyamba.

Vajon, milyen Netta? Fent van facebookon?

Őrülten keresni kezdtem a közösségi oldalon. Nagyon hamar meg is találtam, lássuk be, nem túl gyakori neve van. Izgatottan kattintottam a profiljára, miután megcsodáltam a mozdulatlan nőt a képen. Teljesen mániákus lettem tőle.
Szomorúan tudatosult, hogy a profilja privát.

Jelöljem be? Nem túlzás egy kicsit? Nem mintha nem lenne tökmindegy. Úgysem bírok magammal.

Több sem kellett, megnyomtam az "ismerősnek jelölöm" gombot.
Ismertem már a fájdalmas várakozást, de ezúttal valahogy kínzóbb volt mint eddig. Már a profilképe is teljesen megőrjített, nem, hogy az amit majd akkor fogok látni ha visszajelölt. Ha visszajelölt...
Megpróbáltam elterelni a csapongó gondolataimat, így abbahagytam a melegítést és elkezdtem enni. Ám fél szemem csak a telefonomon volt.
Miután elfogyasztottam a vacsora ebédemet, leültem egy kicsit franciát tanulni. Péntek volt.... De ennek ellenére, annyira nem tudtam magammal mit csinálni, hogy más megfelelő tevékenység nem jutott az eszembe.
Elő is vettem a vastag, tételes könyvemet és találomra kinyitottam valahol.
"Les relations interpersonnelles" Irónikusnak éreztem a témát... Személyes kapcsolatok.

Nézzük a szavakat.

Avoir des points communs - vannak közös vonásaik
Avoir le sens de l'humour - van humorérzéke
Entrer en contact avec qn - kapcsolatot teremt valakivel

Na jó... Nem hiszem el - Lapoztam egy oldalt, reménykedve, hogy ott már olyan kifejezéseket találok, amik nem emlékeztetnek Rá. Amúgy is baromi nehezemre esett kiverni a fejemből egy kis időre.

Sentir qc - érez vmit
La tendresse - szeretet, kedvesség, gyengédség

Oké, ezt abbahagyom, mondjuk most... Még a francia könyvem is húzza az agyamat.

De abban a pillanatban egy rövidet rezzent a telefonom és a beépített kis led zölden kezdett el világítani, ami egy értesítést szokott jelenteni. Több sem kellet, elhajítottam az ölemből a tananyagot és a telefonomra vetettem magamat.
Feloldottam és hatalmas mosoly terült szét az arcomon. Pont az történt, amit vártam.

Visszajelölt.

Gyorsan rákerestem és elkezdtem pörgetni a facebook oldalát. El is dőlt az aznap esti programom, nyálcsorgatva néztem végig az összes képét. Szerencsémre jó sok volt belőle, így egy két órát kényeztettem magamat a látvánnyal, a kedvenceimet le is mentettem.
Néha, megálltam és megkérdeztem magamtól, hogy normális-e az amit csinálok.
Majd arra jutottam, hogy nem, illetve, hogy mindig is ezt csináltam.
Nem tudtam ellene mit tenni...
Miután lenyugodtam, összeszedtem az eldobált cuccaimat.
De nem elégedtem meg ennyivel. Rá akartam írni...

Mi legyen az ok, amivel elindíthatom a beszélgetést? - gondolkoztam már ülve, a kezemben tartva a könyvemet. A francia könyvemet.

Ez vajon elég nyomós indok? Mindegy, jó lesz.

Remegő ujjakkal nyitottam meg az üzenetes alkalmazást, majd elkezdtem írni Neki.


"Jó estét Tanárnő! Zaklathatom egy icipicit még a mai nap? :)"


Miután begépeltem a mondatot, gyorsan le is zártam a telefonomat. Olyan izgatott voltam, hogy alig kaptam levegőt. Mindig is szerettem az üzenetváltásokat, hiszen ezt bármikor vissza lehetett nézni.

A telefonom újra megrezzent.
Felkaptam és feloldottam. De nem a Tanárnő volt, hanem Szilvi. Gyorsan elolvastam, amit írt, reagáltam rá valamit és megfogalmaztam neki, hogy milyen illúzióromboló, ha nem az ír, akire vársz.
A továbbiakra nem tudtam figyelni, ugyanis feljött Ő is a facebookra és válaszolt.

"Jó estét, persze! "


Na, akkor gyorsan, mi is volt az , amit kitaláltam erre?


"Nem szeretem használni a francia online szótárakat, mert mindig félrefordítanak és hülyeségek kerülnek be a fogalmazásomba. :( Tudna nekem ajánlani egy jó szótárat?"


"Hű... nem véletlenül, rossz az összes. Talán, ez: LINK"


"Megkukkantom, köszönöm :)"

Már ennyitől is a föld fölött repültem 2 méterrel. Örültem neki, hogy nem hagyta figyelmen kívül az üzenetemet. Volt egy félsz bennem, hogy nem törődik vele, hiszen ilyet is tapasztaltam már a "pályafutásom alatt"


"De ezek is jók. LINK1, LINK2. Sőt, talán ez a legjobb LINK3"


"Na, most aztán megkaptam :D"


"Mit csinálsz péntek este, hogy szótár kell hozzá? :D Nem is tudtam, hogy franciául tanulsz a suliban."


Ajj.... de cuki, amikor emojikat használ - olvadtam el teljesen érthetetlenül. Ki nem használ a mai világban?


"Csak kellett valami ok, hogy ráírjak a Tanárnőre ;)"


"Mindjárt gondoltam :D"


"Meg, hát, szerettem volna megköszönni, hogy eljött velem ma. Igazán jól esett :)"


"Nekem is ;) Érdekes vagy Kis Róka"


Erre a mondatára, felugrott a pulzusom. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit válaszoljak. De éreztem, hogy ez lesz az a rész, amit vissza fogok nézegetni.


"Hát még a Tanárnő... Lehet egy furcsa kérdésem?"


"No?"


"Mondja már..." "Hogyan kell rizst csinálni? :("


":D" "Komolyan?"


"Igen :D"


"Azt hittem mást kérdezel"


"Haha... hinni a templomban kell ;) Tudni illik, hogy katasztrófa vagyok a konyhában"


Ezek után kommentár nélkül elmondta, hogyan kell rizst főzni. Kíváncsi voltam, hogyan reagál egy ilyen kijelentésre. Hát, úgy ahogyan vártam. Jól éreztem, hogy működik valami közöttünk. Nyilván alapozni nem alapozhattam erre, de már most jobb eredmény volt, mint valaha.


"De... Miért rak bele egy egész fej hagymát? :O Azt nem fel kell aprítani?"


"Én így szoktam :D Jobb íze van tőle, mintha kis izéket dobnál bele."


Kis izéket....


"Hát, jó, ha a Tanárnő mondja, elhiszem :D"


" Na de most mennem kell. Jó éjt, majd a suliban találkozunk :)"


"Jó éjt, remélem, hogy nem fog kerülni ezek után :D"


"Dehogy ;)"


A beszélgetéssel nagyon elégedett és hihetetlenül boldog voltam. Teljesen felvillanyozott az, ahogyan kezelt.
Már láttam előre, hogy aznap nem tudok majd aludni. De nem bántam.

Ki kell találnom valamit, hogy újra találkozzunk sulin kívül...