Ki vagy te? /BEFEJEZETT/

Csak lazán

- Kis Róka! - hallottam valahonnan, hogy szólítanak, de nem volt kedvem reagálni - Hihetetlen. Szilvi, ébreszd fel kérlek!
Barátnőm elkezdte bökdösni az oldalamat, mire egy rosszalló morgás kíséretében megriadtam.
- Jót aludtál? - kérdezte mérgesen, összehúzott szemekkel a magyar tanárom.
- Elnézést. Én csak ilyen állapotban jobban fel tudom dolgozni az anyagot - próbáltam oldani a rossz hangulatot, sikertelenül.
- Csak a saját helyzeteden rontasz ezzel.
- Bocsánat - szegtem le mosolyogva a fejemet. A tanár mélyen sóhajtozott, majd folytatta Ady Endre szerelmi költészetét.
- Legalább valami jót álmodtál? - fordult felém egyből Szilvi.
- Faszt - ásítottam közben - A CBA-ban lehettem, kerestem a kedvenc zacskós levesemet. Nem találtam. Megkérdeztem az eladót, hogy hova rakták, mire azt felelte, hogy kivonták a forgalomból, mert károsnak nyilvánították.
Barátnőm halk kuncogásba kezdett, mire felháborodottan néztem rá.
- A kedvenc zacskós levesem! Nélküle éhen halnék.
- A ciginél biztos nem ártalmasabb. Azt sem vonták ki, ezt sem fogják.
- Pfh. Jó válasz. Most, hogy említetted-
- Nem, nincs kedvem cigizni - vágott közbe Szilvi az órára pillantva - Ebéd idő van.
- Aaaa...- szomorodtam el hirtelen.
- Vagyis lesz... Ha kicsöngetnek. Mondtam ma már, hogy utálom az iskolát?
- Azt hiszem igen - mosolyodtam el egyből, barátnőm arcát fürkészve. - Menj enni, nekem le kell adnom egy házit a matek néninek.
- Persze... Nem kell alibi, ahhoz, hogy lemenj és megbámuld a kiszemeltedet.
Erre a mondatra kicsöngettek, majd felálltam keresve a beadandót, amit hozzá akartam vágni a barátnőmhöz, mutatván, hogy mennyire értékeltem a beszólását.
Amint megtaláltam a papírt rávetettem magamat a lányra, arcába tolva a munkámat.
- Jól van, vicceltem - adta meg magát nevetve Szilvi, amit egy széles mosollyal díjaztam.
- Mentem.

Elballagtam a tanárihoz és kiszólítottam a matektanáromat. Tudni kell róla, hogy imádja megváratni az embereket és minden alkalommal legalább 10 percet kellett ott szobroznom mire megjelent.
- Tanárnő, az a problémám, hogy elfelejtettem a házit megírni - kezdte egy vékony hangú kislány a mentegetőzést mögülem - mert későn értem haza és nem volt már kedvem.
Látatlanba is felhúztam a szemöldökömet a szar kifogás hallatán. Mondjuk, legalább az őszintesége értékelhető volt. Hátralestem, hogy megnézzem magamnak a lánykát, amikor ismerős arcot pillantottam meg.
- De Kriszta. Ez azért nem ok - mondta keményen Netta Tanárnő - Ilyet nem tudok elfogadni.
- Kéreeem! Egyszeri alkalom. Megígérem...
Láttam, hogy a nő arca elsötétül és megsemmisítő pillantást vetve a kislányra elfogadta a jelentést. Szerintem egy életre megjegyezte a diák, hogy meg kell írni az órájára a házi feladatot.
Engem is kirázott a hideg, de egy sunyi mosoly megjelent az arcomon, amit el is kapott és megindult felém.
Több sem kellett, hogy elfelejtsem az adott feladatomat. Mikor közelebb ért, megszólított.
- Kire vársz? Szóljak valakinek?
- Hm - tettettem az elgondolkozást - Az életkedvemnek és az energiámnak. Bár, nem hiszem, hogy bent vannak.
Szellemes megnyilvánulásomra őszinte nevetés tört ki belőle. Bármeddig tudtam volna nézni Őt, miközben a poénjaimon röhög. Értékeltem, végre valaki, aki nem csak muszájból csinálja, hanem tényleg élvezi. Ez csak még nagyobb mosolyra ösztökélt.
- Jó, hát akkor viszlát-
- Jaj, ne, várjon egy kicsikét - ragadtam meg a karját merészen. Meg is állt és a kezemre nézett.
- Remélem nem húzzák le megint a rolót a Tanárnőnél, mint az előbbi kislánynál. Akkor tuti elfutok - engedtem el zavartan az érintés súlya miatt.
- Nem is voltam olyan kemény - rázta meg a fejét terelve - Mellesleg, csinálja meg szépen a feladatokat és nem történik ilyen.
- Teljesen igaza van. Nem akar nekem angolt tanítani? - tört ki belőlem hirtelen a kérdés.
A nő elővette azt az édes mosolyát, amit annyira szerettem és kicsit szomorúan válaszolt.
- Nem tartok magánórákat. Ne haragudj.
- Oh - szált el minden reményem.
- De talán, tudok keríteni valakit, és-
- Nem, nem, nem. Én biztos forrásból tudtam, hogy a Tanárnővel járnék a legjobban - mondtam, miközben próbáltam kitalálni valami mentő ötletet az együtt töltött időre.
- Na igen? - hívott arrébb, hogy ne legyünk útban - Ki volt ez a kedves?
- Nem mondom meg - váltottam sunyiba és széles mosolyt erőltettem magamra - Azt sem tudja, hogy az én nevem mi. A kismadaraimat pedig nem árulom el.
- Tudom ki vagy - kezdte csalfán, kicsit közelebb hajolva.
Éreztem a parfümjének kellemes, édeskés illatát. Világoskék szeme játékosan méregetett.
Ritkán hiszem azt, hogy menten elájulok, de akkor, ott, majdnem elájultam.
- Kis Róka ugye?
- Pontosan. Nem hagyta nyugodni, mi, hogy ki volt az a béna, aki letegezte.
- Így is mondhatjuk - nézett a szemembe, még mindig ugyanabból a közelségből, ugyanazzal a tekintettel. Kedvem lett volna megcsókolni. Alig tudtam magamat visszafogni. De mint, mindig, most sem kockáztattam meg, se az Ő állását, se a saját érettségimet. Pedig olyan könnyű lett volna...
- Na, jó, akkor mi lenne, ha elmennénk egyet kávézni? Suli után? - böktem ki hirtelen, tök random.
- Persze. Kíváncsi vagyok - kacsintott rám, miközben hátrébb lépett - Megvárlak, nekem nincs több órám.
- Szuper. Akkor nemsokára vendégem lesz egy kávéra - intettem neki és újból végignéztem, ahogyan elmosolyodott, sarkon fordult majd eltűnt a szemem elől.

Térdeim remegtek az izgalomtól. El sem akartam hinni, hogy egy ilyen légből kapott ötletre igent mondott. Nehezen tudtam magamon uralkodni, hangja még a fülemben csengett, édes illatát pedig még mindig éreztem.
Kilépett a matek tanárom az ajtón, sűrű bocsánatkérés közepette. Nehéz volt ezek után rá koncentrálni, hisz csak Ő járt az eszemben.

Miért nem furcsa neki az, ami eddig az összes tanáromnak az volt? Mindenki zavartan heherészve inkább visszautasított, ha ilyennel álltam elő. Lehet, hogy azért, mert ő nem is a tanárom? Még is az iskolámban egy tanár. Ezt nem szabad elfelejteni...
És...

Vajon mire mondta azt, hogy kíváncsi?