Soulmates/VÉGE/

13. Rész

Marinette éppen legújabb kalapján dolgozott, mikor megcsörrent telefonja. Alya volt az.

-Kislány, hol vagy már?

-Mire gondolsz Alya?

-Ugye nem felejtetted el, hogy moziba megyünk és 10 perc múlva kezdődik a film?

De bizony elfelejtette.

-Miii... én dehooogy, éppen most indultam!-mondta riadtan Marinette majd rohanva elindult Alyahoz.

5 perccel a film kezdete előtt érkezett meg a kékhajú lány barátnőjéhez.

-Gyere Mari, siessünk, kezdődik!

-Jólvan jólvan megyek már!

Beültek a moziba, de Marinette fejben máshol járt. Adrienről képzelődött, és arról, hogy hazafele megveszi az összes magazint amiben benne van a fiú. Azonban hirtelen jelzett telefonja, hogy üzenetet kapott. Rosszalló tekintetek bámultak rá, amiért elfelejtette lenémítani telefonját. Sűrű bocsánatkérések közepette szólt Alyanak hogy mindjárt visszajön és elhagyta a termet. Megnézte, és látta, hogy Adrientől kapott üzenetet. A pulzusa 200-ra emelkedett, feje vörös lett. Először írt rám Adrien! Ugyanis eddig mindig a lány kereste fel esténként a fiút.
Az üzenet a következő volt:

-Csomagolj Mari, megyünk New Yorkba!

Hogy mivan?!
Marinette bajnoki sebességgel írt vissza:

-Hogy hova megyünk? Mi ez az egész Adrien?

A fiú már válaszolt is neki:

-El kell mennem Párizsból... 5 évre. New Yorkba, és nem szeretnélek itt hagyni. Szeretném ha velem jönnél. Igaz nem találkoztunk még, de szeretnék veled menni.

Marinette feje zsongott. Ez nem valami vicc?

-Adrien én... nem tudom. Nincs erre pénzem, így is éppenhogy eltartom magam.

-Hol vagy most, Marinette?

-Moziból jöttem ki.

-Amelyik közel van az Eiffel-toronyhoz?

-Igen... de miért olyan fontos?

-Várj egy kicsit Mari!

Most mégis mi a franc folyik itt? Gondolta Marinette. Nem is sejtette, hogy Adrien éppen felé tart.

Ennyit erre a részre, remélem azért valamennyire elnyerte tetszésetek! Megpróbáltam sietni,(nagyrészt miattad Lyzyland úgyhogy örülj :3) remélem elég gyors voltam.

A következő rész kijövetele megint csak nagy homály, lelki állapotom most se a legjobb.

Kitartás addig is, Szöszi :*