Románc a sötétben(JK) ~ Befejezett

6.rész

-A nappalit már láttad. A konyhát is, a fürdőt is. Az emeleten van a szobám, és csináltam egyet neked is, arra az esetre ha végre hajlandó vagy normális emberként viselkedni. - mosolygott és kezemet megfogva felhúzott a lépcsőkön. Bár az ő jelenlétében óvatosan kell haladni a fokokon, mert ha elborul az agya, a lépcsőből bizony lift lesz, lefelé. 

Ő beszél a normális emberekről, aki fogta magát, elrabolt egy lányt, megverte, kínozta mindezt úgy néz ki véletlen, mert minden második percben azt bizonygatja, hogy nem akar velem rosszat tenni, de valahogy mégis csak úgy sikerül. 

Az emeleten két szoba volt, plusz egy újabb fürdő. Jungkook megmutatta a saját szobáját is, s ha nem tudnám, hogy kihez tartozik, azt mondanám valami ízléses, modoros fiúhoz. Nagyon szép volt azzal a fekete-fehér kombinációval. Modern, tágas, fényes, középen egy hatalmas ágy. A szoba egyik oldala csak üvegből állt, de előtte sötét függöny volt, így nem láttam semmit  a külvilágból. Egy terebélyes asztal, néhány szekrény és apróbb bútor. Stílusa az volt, meg kell hagyni. Elámulva néztem körbe, de nem sokáig volt alkalmam a fiú szobáját bámulni, mert megfogta a könyököm és átvonszolt a másik helységbe. 

Amint benyitott, kedvem támadt volna egy hátast dobni, majd megnézni újra, és még egy hátast dobni. A szoba, amit elvileg az enyémnek titulált, valami elképesztő volt. Berendezése hasonló volt, mint az övé, csak a falak, a bútorok kékben pompáztak. Hol sötétebb, hol világosabb volt, de nagyon szép és igényes. 

-Tetszik? - suttogta a fülembe Jungkook, és meg kellett mondanom, ha utálom őt, ha nem, a szoba egyszerűen mesés volt. - Tudom, hogy imádod a kéket. - folytatta, én pedig döbbenten néztem rá. 

-Honnan? - kérdeztem kicsit félve, mivel már nem tudhattam nála, mikor kérdezek jót és mikor nem. 

-Nincs olyan, amit ne tudnék rólad Yewon. - mosolygott alattomosan, én pedig már kértem volna számon rajta ezt a megjegyzést, de hátat fordított nekem, és elsétált az ajtóból. - Ismerkedj, nézz körbe, majd szólok ha eszünk. - szólt még vissza, aztán magamra hagyott. 

Körbepillantottam a szobában, szemem pedig megakadt egy hatalmas szekrényen, ami a sarokban álldogált. Lassan odalépkedtem hozzá, és hirtelen szemben találtam magamat a rajta lévő, magas tükörrel. 

Szörnyen néztem ki. Látszott rajtam egy kicsit, hogy fogytam, ezalatt a pár nap alatt is, az arcom fáradt volt, mintha öregedtem volna, és még egy teljes hét sem telt el. Nem is volt kedvem tovább bámulni magamat, inkább kinyitottam az ajtót, amint pedig megláttam, hogy mi van odabent, a szám is leesett a fejemről. 

Ruhák tömkelege, de valami elképesztően sok. Szép, elegáns daraboktól kezdve, sportos melegítőkön keresztül, sima hétköznapi viselet is. Minden. Alul sportcipők, szandálok és papucsok, egy divatmajomnak maga a kánaán. Döbbenten méregettem az elém táruló kínálatot, és elgondolkodtam azon, hogy most tulajdonképpen mi a franc is folyik itt. 

-Jungkook! - szólaltam meg hangosan. Egy két darabra szemet vetettem, de féltem attól, hogy mi van ha nem akar rajtam más ruhát látni, vagy lehet, hogy ezek nem is az enyémek, lehet nem is jók rám. 

-Igen? - érkezett a válasz. Hangja nyugodt volt és barátságos, de tudtam, ez csak a látszat, bármelyik pillanatban kitörhet a vulkán. Egy kicsit, valahol a szívem mélyén sajnáltam őt, hiszen nem lehet egyszerű két személyiséget élni egyszerre, nem? 

Biztos voltam vele, hogy mentálisan nem stabil. Az egyik része úgy kezelt, mint egy hercegnőt, mint az egyetlen szeme fényét. Ahogy hozzám szólt illetve hozzám ért, ahogyan rám nézett, mintha valami rossz romantikus filmben éltünk volna. Viszont ha valami nem tetszik neki, szadista énje előtör, és olyan brutális dolgokat művel velem, mindenféle szégyenérzet és megbánás nélkül, mintha ez lenne a Földön a természetes. 

-Ezek a ruhák az enyémek? - kérdeztem meg kissé félve. Milyen élet már ez, rettegek egy egyszerű kérdést feltenni, félek a választól, a következményektől. 

-Persze! Még újak, valamelyik nap vettem neked! 

-Mindet? - kérdeztem emelkedő hangsúllyal. Mi a szar folyik itten, csak úgy fogja magát és elmegy nekem ruhákat meg cuccokat vásárolgatni? Míg én valószínűleg, mint egy állat meg voltam kötve? 

-Igen! Vegyél fel amit szeretnél. 

-Oké. - suttogtam magam elé, miközben kiválasztottam egy szimpatikus szettet. Kényelmes volt, és szokatlan is egyben, de valamilyen szinten jól esett. Ennyi ruhám otthon nem volt, pedig sosem volt semmiben hiányom, akkor vettem mikor csak akartam, és másoktól is gyakran kaptam ilyen-olyan kiegészítőket. De ez azokhoz képest egy egész bolt volt. 

Miután elégedetten végigmértem magamat a tükörben, lementem a lépcsőn és Jungkook keresésére indultam, akit a konyhában találtam meg. Az asztalra pakolt fel mindenféle ételt. 

-Gyere, együnk. - intett egy mosollyal az arcán, én pedig engedelmesen leültem vele szemben. Tudtam, csak egy esélyem van, mégpedig nyugodt maradni, és minél kevesebbszer előhívni Jungkook beteg, szadista oldalát.