Románc a sötétben(JK) ~ Befejezett

17.rész

*Látva a kommenteket, hogy milyen rossz helyen hagytam szerintetek abba, úgy döntöttem, na jó legyen, megírom a következőt, remélem tetszeni fog ez is ^^

Jungkook lába erősen nyomta a gázt, szinte már teljesen elérte a padlót, de a mögöttünk haladóak nem tudtak lemaradni tőlünk. Fél kézzel Jungkook combján támaszkodtam - mivel az övéit lefoglalta a vezetés - a másikkal pedig a saját ruhámba kapaszkodtam. Nagyon féltem, amin már annyit gondolkodtam, amit fél évvel ezelőtt még sírva vártam, amiért bármimet odaadtam volna, most pár méterre volt tőlem.

A szabadságom. És én már nem akartam többet. 

Szerettem a mellettem ülő fiút. A gyengéd, szeretetteljes oldalát, ami mindent megadott nekem, csak maradjak vele, aki vigyázott rám s néha még képes volt egy kis romantikát is belecsempészni a kapcsolatunkba. A mosolyát az illatát, a kisfiút aki csak szerelemre vágyott. Szerettem az őrült és beteg oldalát, ami pillanatok alatt képes volt előtörni belőle, ami ha kellett ütött, ha éppen olyanja volt, akkor fegyvert fogott rám, kikötözött és bántott. A pszichopatát, az elrablómat. 

És legalább ennyire kedveltem a mögöttem haladó fiút is, aki értem jött, aki már majd lassan három éve, hogy boldoggá tett és mindent nekem adott, akivel elképzeltem a jövőmet. Aki megígérte, hogy eljön értem, s bár késett, de itt volt. 

Gondolatmenetemet a felhangzó sziréna szakította félbe, s egy kellemetlen, recsegő hang, amelyet később egy férfi követett. 

-Jungkook! - kiáltotta, s a készüléktől kicsit torzan hangzott. - Elég volt a játékaidból! Ez alkalommal nem menekülsz, állj félre és engedd el a lányt! 

A mellettem ülő egy szép mozdulattal, a középső ujját felemelve kimutatta azt az ablakon, és a következő kanyarban balra fordult. Remegve kapaszkodtam az övembe, miközben félve néztem a fiúra. Teljes mértékben az útra koncentrált, arra amit csinál, de szemeiben azt a durvaságot láttam, amit néha rajtam is alkalmazott. Ügyesen manőverezett a fák között, én pedig ide-oda dőltem mellette, tekintettel a kiálló törzsekre és ágakra. 

-Jungkook, óvatosan! - szóltam rá remegő hanggal. - Ha így folytatod, mindketten meghalunk! 

-És? - kérdezett vissza, mintha az egy természetes opció lenne. 

-Hát, tudod még nem akarok! 

-Azt mondtad szeretsz! Azt mondtad velem maradsz! Hát akkor halj is velem! - kiáltotta, s tovább rángatta a kormányt éppen amerre szabad volt az út. 

Nem vitatkoztam vele tovább, s bár egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy szépen kiugrom az ajtón, nagyobb sérülésem úgysem lehet, de a távolból hallatszódó lövés belém fojtotta ezt az elképzelést, és fejemet fogva hajoltam előre, nem akartam, hogy éppen szökőkút legyen a fejemből, csinosan spriccoló vérrel diszítve. 

-A fenébe! Hátul vannak a fegyverek. - mondta Jungkook dühösen. - Oké, figyelj rám, mondom mi lesz. - kapta el a karomat és felrángatott helyzetemből. - Látod ott elől azt a dombot? - mutatott ki a szélvédőn, miközben maga mellé kapta a karját, mert éppen akkor sövített el mellettünk egy lövedék. Bejutott az ablakon.

-Igen. - válaszoltam.

-Na utána nem sokkal kezdődik a tengerpart. Most szépen vedd le magadról a ruháidat. Nem kell mindet, de maradjon minél kevesebb. Bele fogok hajtani a vízbe. 

-Megőrültél? - kérdeztem vissza döbbenten. - Akkor biztos, hogy meghalunk! 

-Nem fogunk meghalni, csak csináld amit mondok! - kiáltott rám. - Vetkőzz! 

-És te? - kérdeztem, miközben kicipzároztam a pulóverem.

-Velem ne foglalkozz, csak csináld. -magyarázta én pedig az ajtónak estem a következő fordulóban. Remegő kezekkel kapkodtam le magamról a ruhámat, s már csak egy póló volt felül rajtam, mikor mögöttünk ismét felszólalt valaki. 

-Jungkook, nem fogócskázunk többet! Állj meg, és akkor nem esik bajotok! - mondta a férfi hang én pedig a fiúra néztem. Szemében határozottság és elszántság csillogott, ám a következő pillanatban ez hirtelen csapott át rémületbe. Követtem a tekintetét és sikítva kaptam arcom elé, miközben vártam a jelzőtábla találkozását az autóval. 

Nagy csattanással ütköztünk neki a kemény anyagnak, miközben először oldalra dőltünk, azután pedig az autó tetejére. Könnyes szemekkel éreztem, ahogyan a fájdalom végigsuhan egész testemen, és felüvöltöttem, amint megmozdítottam a lábamat. 

-Yewon. - hallottam magam mellől Jungkook hangját. - Minden rendben veled? 

-Nem. - sírtam hangosan, szégyen nem szégyen, zokogtam szinte annyira fájt. - Valamim nagyon megsérült.

-Ho....

Nem tudta befejezni a mondatát, egy hangos robbanás a kocsi hátsó részéből félbeszakította. Elinte csak csendben vártuk a továbbiakat és hallgattuk a sercegő hangot, miközben kínok közepette próbáltuk kiszabadítani magunkat a helyzetből, majd szinte egyszerre pillantottunk össze. 

Hátul volt a benzin.