Románc a sötétben(JK) ~ Befejezett

7.rész

-Ezeket most rendelted? - néztem az előttem lévő svédasztalra. Igen, annak a szintje volt ami elém lett pakolva, s volt egy két olyan étel is az asztalon, amit nem is ismertem korábban. Elképesztő látvány volt. 

-Nem rendeltem. - mosolygott Jungkook és helyet foglalt velem szemben. - Én csináltam.

-Mind? - kérdeztem vissza teljesen ledöbbenve, ez a fiú csupa meglepetés. Először az a tömérdek mennyiségű ruha, most pedig ez. Néha, tényleg volt egy két olyan gondolatom, ami pozitív volt vele kapcsolatban, éppen ezért igyekeztem ezeket elfelejteni, és utálni őt. Inkább lennék meztelen és éhes a családom körében, de nem akarok még egyszer ilyen helyzetbe kerülni. Már ha elszabadulok innen. 

Egy ideig csak csendben ettünk, az egész helységben csak néhány gép halk moraja hallatszott, illetve az evőeszközök találkozása a tányérral. Habár a gyomrom kisebb volt, mint mikor idekerültem, azért volt étvágyam rendesen, és addig rá sem jöttem erre, ameddig nem láttam meg magam előtt a választékot. 

Jungkook nagyon el volt foglalva az evéssel, és nem figyelt rám, éppen ezért nem feltűnően, de megragadtam az alkalmat, hogy most jó alaposan megnézzem magamnak. Ahogyan néztem, azon gondolkodtam, hogy egy ilyen archoz, hogy tartozhat egy ilyen személyiség. Olyan imádnivaló, szeretetre méltó kinézete volt, s ez mégis elcsökkent amellett amit eddig produkált. Azok a sötét és hívogató szemek, olyan pillantást rejtettek magukban, amitől az ember teljes mértékben kikészül, fél és retteg, az a száj amiből olyan hangerő tud kitörni, mint egy vulkán, sodor magával mindent. 

Annyira nyugodt volt és békés...el tudtam volna ezt képzelni. És csak ekkor vettem észre a fülbevalóit, ami két oldalt is díszelgett. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen oldala is van. Mert bár látszott rajta, hogy nagyon elegáns, alkalmanként sportos, mindig kellemes illat lengi körül és nagyon ad magára, ez a része nekem a többivel szemben vadnak tűnt. Bár ha a személyiségében rejlő kettősséget nézzük, akkor viszont nem kellene meglepődnöm már semmin. 

-Mit nézel? - mordult rám, én pedig lesütöttem a szememet. - Ne nézz, mikor eszek. Nem szeretem, és biztos vagyok benne, hogy téged is zavarna fordított esetben.

-Igazad van, ne haragudj. - válaszoltam, miközben görcsösen a tányéromon tartottam a tekintetemet. Innentől kezdve ha tűz üt ki a házban sem fogok felpillantani semerre, az is biztos. 

-Ha befejeztük, nézhetünk valamilyen filmet. - ajánlotta fel miközben felemelte a poharát. - Van jópár kazettám, amik nagyon érdekesek, biztos, hogy tetszeni fognak.

-Ami azt illeti. - kezdtem bele óvatosan, mert féltem attól, mit fog reagálni, ha nemet mondok neki, vagy esetleg más javaslatom van. - Én kicsit fáradt vagyok, szívesen kipróbálnám az ágyat, ha már kaptam egyet. Nagyon puhának tűnt korábban. 

-Azt mondtam filmezünk. - sziszegte dühösen, ezzel hátra kényszerítve a székemen. - Azt teszed amit mondok, ha jóban akarsz lenni velem. Most filmezünk, utána pedig zuhanyzás. Aztán beszélgetsz velem, és majd este alszunk. 

-Rendben. - motyogtam szomorúan. Tényleg álmos voltam, nem csak egy kifogás lett volna, hogy ne kelljen közel lennem hozzá, de ha így alakult, akkor legyen, ameddig nem emel rám kezet, addig oké. Majd csak kibírom valahogy. 

-Légyszíves erőltesd meg magadat, és ne tégy úgy, mintha ez egy kényszer lenne. Vagy talán hiányoznak a kötelékek? - intett a fejével a pince fele, én pedig kezeim bevetve tiltakoztam. Rendben, ha kell napirendet ír nekem, csak ne vigyen vissza abba a hideg és rossz emlékekkel teli szobába. Bár nem tudok úgy tenni, mintha ínyemre lenne a dolog, mert hát ugye nincsen. De meg kell tanulnom megharapni a nyelvem, és visszafojtani minden kifelé kívánkozó érzelmet és mondatot. - Köszönöm. - válaszolt cinikusan, majd felállt és betolta maga után a széket. 

-Segítsek elmosogatni? - kérdeztem és az asztalon lévő edényekre mutattam. 

-Nem kell, ez még várhat. És amúgy is, én fogom csinálni, nem akarok rád kényszeríteni semmi olyat, amit nem akarsz. 

Igen, biztos beteg. Hiszen most készül arra, hogy a TV elé ragasszon, maga mellé ültessen, szemeimet pedig a képernyőre erőltesse, csak mert neki épp ez az akarata. Nagyon, nagyon nehéz kiismerni őt, és fogalmam sem volt, hogy egyébként mi fog történni a továbbiakban. 

Ahogyan kivezetett a nappaliba, feltűnt, hogy a szobában nem is természetes fények uralkodnak. Lámpa égett mindefele, az ablakok előtt pedig sötét függönyök húzódtak, mintha rejtegetni akarnák előlem a külvilágot. Vagy engem a külvilág elől. Kíváncsi voltam, mennyi lehet az idő, vagy milyen idő van kint, egyáltalán hol vagyok, milyen ez a környék. Csak egy szippantásnyi friss levegő, csak egy szellő ha megcsapott volna, már jobban éreztem volna magamat, de semmi nem volt itt. Mintha kalitkába, üvegbe lettem volna zárva. 

Nagyon sóhajtva huppantam le a kanapéra, és vártam, hogy Jungkook milyen filmet fog megnézetni velem. Nem nagyon érdekelte a véleményem, kényelmesen válogatott, mérlegelt míg meg nem találta a számára megfelelőt és le nem ült mellém a kanapéra. 

Féltem. Nem tudtam, hogy és mit kellene csinálnom, mivel a fiú rezzenéstelen volt, semmilyen érzelmet, útmutatást nem adott számomra. Így hát törökülésben csücsültem az egyébként puha kanapén, és figyeltem a képernyőn zajló eseményeket. Még úgy is, hogy gondolatban máshol voltam.