Őrizd meg a titkom! [DRAMIONE] /FELFÜGGESZTETT/

Chapter 16

  Ahogy átlépjük a vendéglő küszöbét, kellemes meleg ölel körül minket. Óvatosan kibújok a dzsekimből, miközben a lehető legsemlegesebb arckifejezéssel mérem fel a terepet.
A tágas helyiségben összetolt asztalok körül rengeteg ember üldögél – valósággal lecsapnak rám az emlékek egy-egy ismerős arc láttán. Még az ajtóban kuporgunk Malfoyjal, egyelőre senki sem figyelt fel ránk, de már most tudom, hogy ez egy igencsak rövidke állapot, így igyekszem kihasználni ezt a néhány másodpercet az aggodalmas pillantásaim, valamint az ideges sóhajaim elsütésére.
- Nehogy szívrohamot kapj.
Malfoy hátulról a vállam fölé hajolva suttogja el szavait. Ajka valószínűleg épp egy vonalban van a fülemmel, és ez még úgy is figyelemreméltó hatást gyakorol rám, hogy az a száj kinézetre még csak nem is hasonlít az övére. (Nem mintha valaha is megbámultam volna Paul száját, de Malfoyét valljuk be, láttam már néhányszor, és kétlem, hogy nem tűnt volna fel a hasonlóság...) Ha most megfordulnék, a legapróbb jelét sem látnám a szőkének. S mégis, szinte érzem, hogy ő van ott mögöttem. Fogalmam sincs, hogy lehet ez.
- Talán hiányoznék? – kérdezek vissza, próbálván elütni egy klassz poénnal előző megjegyzését, de csak magamnak ártok, ugyanis Malfoy hirtelen felnevet, arcom pedig volt házam színeit meghazudtoló vörösbe burkolózik.
Amikor Ginny hirtelen felénk fordítja a fejét, a mögöttem kuncogó Malfoyba könyökölök, remélve, hogy mondjuk, gyomorszájon találom, vagy legalábbis elhallgattatom, de ő nem csendesedik el. Még akkor is nevet – most már gyanakszom, hogy csak idegesíteni akar -, amikor Ginny széles mosollyal, és meglehetősen kíváncsi tekintettel furakodik át két ember között, hogy aztán előttünk megállva köszöntsön minket.
- Hermione! – kiált fel boldogan, alaposan végigmérve az öltözékem és a sminkem, ellenőrizve, hogy milyen munkát végeztem. Az ajkába harapva mosolyodik el, mire elnevetem magam, aztán amikor felvont szemöldökkel a mögöttem álldogáló alakra pillant, kapcsolok, és rögtön Malfoyra, akarom mondani, Paulra mutatok a vállam fölött.
- Ginny, ő itt...
- Luke – nyújtja előre a kezét Malfoy hirtelen, mire összehúzott szemöldökkel felelek, de rögtön rendezem is vonásaimat, ugyanis igencsak furán festene, ha meglepődnék a saját barátom neve hallatán. Kedvesen elmosolyodok, míg Ginny megrázza a volt mardekáros kezét.
- Ő a barátom - jelentem ki, amikor barátnőm visszafogott, de sokat sejtető vigyorral néz rám. A biztonság kedvéért jól megnyomom az utolsó szót, hátha sikerül elűznöm hirtelen előtörő gondolatait, de hát Ginnyt befolyásolni kemény dió.
- Sejtettem – mondja lassan, bólogatva, nekem pedig kedvem támad jól megforgatni a szemeimet, aztán a plafont bámulni néhány másodpercig, de visszafogom magam. – Gyertek, a fal mellett van egy hosszú asztal, ott vannak a többiek.

A helyiséget sárgás és lilás fények borítják hangulatos világba. Az asztalokon - melyekből akad négy, hat, vagy akár tíz-húsz férőhelyes is -, apró, színes teamécseseket helyeztek el a fehér abroszokra rakott fekete kis gyertyatartókban. Minden vendég előtt igen elegáns tányérokkal, evőeszközökkel, és különböző alakúra hajtogatott szalvétákkal felszerelt készlet díszeleg. A helyiség felét szabadon hagyták a táncolni vágyók számára, s egy aprócska színpadon berendezkedett zenekar még élőzenével is kényezteti a tömeget.
- Hé! – Egy öltönyös alak ragadja meg Malfoy karját. Nem látom az arcát, mivel épp háttal áll nekem, ráadásul Alexandra, egy volt hollóhátas ismerősöm megtorpan előttem, és beszélni kezd hozzám. – Hát te meg mit keresel itt?
Malfoy, pontosabban Paul, akarom mondani, Luke értetlenül, felvont szemöldökkel néz a fickóra. Egy percig némán állnak, aztán amikor az ismeretlen társa rángatni kezdi a csuklóját, hogy odavezesse saját asztalukhoz, az alak elneveti magát, és óvatosan megveregeti a partnerem vállát.
- Sajnálom, haver, összekevertelek valakivel.
És ilyen sok ember között ezen nem is tudok csodálkozni.
Ahogy átvágunk az állva beszélgető emberek között, sokan köszönnek nekem. Mosolyogva lépkedek a túloldalon elterülő asztalunk felé, ide-oda köszöngetve, belül abszolút idegesen, látszólag azonban boldogan. Bár ki tudja, talán az aggodalmam mögött tényleg boldog vagyok – hiszen ez a sok ember mind ismerős, és szinte már el is felejtettem, mennyien voltunk. Vagy inkább azt, mennyien maradtunk...
- Neked fogok menni, ha ennyire belassulsz – morogja Malfoy úgy, hogy lehetőleg csak én halljam -, és kicsit aggódom, hogy ezzel levennélek a lábadról, szóval örülnék, ha nem toporognál.
Szélesen elmosolyodok, kizárva mindent, ami hirtelen felgyülemlett körülöttem és bennem. Csak Malfoyra koncentrálok, és a buta beszólására, amiért hihetetlen, de ezúttal hálásnak kell lennem, hiszen mégiscsak elterelte vele a figyelmem. Még ha nem is szándékosan.
- Örülnék, ha nem tennél folyton efféle utalásokat – felelek meglepően könnyed hangon. – Ha jól emlékszem, egyszer sem adtam jelét, hogy bármiféle... vonzalmat is éreznék irántad, szóval ne képzelődj, rendben?
Türelmetlenül várom a válaszát, miközben követem Ginnyt, akitől jó néhány lépéssel lemaradtunk az előbb, míg megálltam egy csoport volt hugrabugos lány mellett. Már majdnem hátrafordulok, hogy ellenőrizzem, megvan-e még a szőke, amikor mosolygós, és kissé öntelt sóhajt hallok, ismételten közelről.
- Nem én mondtam. Bár megjegyezném, hogy én a közveszélyes sarkaidra gondoltam.
A francba.
- Akkor jó – hadarom, talán túlságosan hamar. – Megnyugodtam – fújom ki a levegőt, mintha valóban csak megkönnyebbülnék.
- Egyébként – cseveg tovább -, ha le akarnálak venni a lábadról...
- Jaj, haladjunk már! – szakítom félbe, mielőtt még bedobna valami hülye szöveget, pedig mindennél jobban kíváncsi vagyok, mit szeretne mondani. Ami azt illeti, már meg is bántam, hogy közbeszóltam. A kéretlen, de várt folytatás azonban nem több halk kuncogásnál, így kissé csalódottan állok meg a székem mögött.


- Hermione!
Először Harry pillant meg, mire a többiek is felénk fordulnak (egy nagyobb asztalnál ülünk, így ez legalább tizenöt szempárt jelent), és szélesen mosolyogva üdvözölnek minket. A köszöntések után mindenki a mellettem állóra szegezi kíváncsi tekintetét, miközben Ginny vigyorogva lehuppan vőlegénye mellé. Kicsit ideges vagyok, nem tudom, hogy tűri majd Malfoy a társaságot. Senkivel sem ápolt jó kapcsolatot az itt ülők közül, így aztán elég kellemetlen lehet neki a helyzet.
- Srácok, ő itt Luke – mondom a barátomra pillantva.
És aztán sorban elmondom az asztalnál ülők neveit, holott pontosan tudom, hogy mindenkit ismer. Bűntudatom van, amiért gyakorlatilag hazudok a barátaimnak, de végül is részben miattuk teszek mindent.
- Bonsoir! – int Malfoy, mire nyugodtan felsóhajtok. De ez a hirtelen megkönnyebbülés csupán egy másodpercig tart, ugyanis néhány mondat után akadályba botlunk.
- Annyira ismerős vagy nekem! – mosolyodik el Luna a fejét rázva.
És akkor eszembe jut. A hangja! A Százfűlé-főzet egyetlen, de meglehetősen nagy hibája.
Harry összehúzott szemekkel pillant először Lunára, aztán rám, majd a barátomon állapodik meg tekintete. Alaposan végigméri, és esküdni mernék rá, hogy szemeiben színtiszta gyanakvást látok. Végül kérdő tekintettel fordul felém, mire értetlen képpel felelek, ő pedig óvatosan elmosolyodik, miközben a tányérján álló szalvétájáért nyúl.
- Valóban? – húzom fel a szemöldököm kíváncsian, szőke barátnőmhöz fordulva. – Talán csak hasonlít egy vevődre!
Luna oldalra döntött fejjel fixírozza Malfoyt - aki hála az égnek csendben marad -, aztán bólint egyet, és összehúzott szemöldökkel közli, hogy valószínűleg igazam van. Mindenesetre kell valami, ami eltereli a témát, így kétségbeesetten kapok az első, igen meggondolatlan ötletem után.
- Képzeljétek, Luke francia! – jelentem ki hatalmas vigyorral az arcomon, mire válaszként egy sor elkerekedett szempár mered rám. És egy meglehetősen vidám. Tipikusan olyan, melynek tulajdonosában pillanatokon belül robban a bomba. S láss csodát, Malfoy egyetlen másodpercen belül felprüszköl, aztán előrehajol, és könyökeit a fehér abroszon nyugtatva, arcát két tenyerébe temetve nevet rajtam, meg az idióta, abszolút fölösleges megszólalásomon.
- És még azt mondják, a minisztériumi munka nem káros az egészségre – jegyzi meg George, mókamesterként gyorsan csatlakozva a szőkéhez, aki még mindig rázkódó vállakkal görnyed az asztal fölé. Még jó, hogy a suliban nem hallottuk sokszor nevetni. Harry az orrát vakargatva rejti el mosolyát, míg Ginny olyan szemekkel néz rám, hogy úgy érzem, azonnal meggyullad a bőröm. Azt hiszem, bekapcsolt a vészvillogója. Sejti, hogy rosszban sántikálok, ezért aztán tanácsos egy időre csendben maradnom. És miután mindenki jól kinevet, sőt, még az arcomon elterülő folt is elhalványul, valaki megkérdez valakit valamiről, amire még képtelen vagyok ugyan odafigyelni, de jó jelnek veszem. Beindul a beszélgetés, nekem pedig egy ideig csak hallgatnom kell. Remélhetőleg.

George nem hazudtolja meg magát, percekig mesél az új kalandjairól. Már elég régóta együtt van a barátnőjével, Christyvel, aki meglehetősen kedves lány, de meglepő módon egészen csendesnek tűnik. Igaz, egy George-féle fiú mellett, akinek a szájából úgy folynak a viccek, mint a Három Seprűben a vajsör, minden bizonnyal nyugodtan megfér egy olyan teremtés, aki nem akarja minden áron magához ragadni a szót. A lánnyal - aki egyébként George balján foglal helyet, és éppen mosolyogva figyeli partnerét (mindenki hozhatott magával egy embert, ez már a meghívóban szerepelt, lényegében Malfoy is így jutott be) -, az elmúlt hetekben részt vettek egy nagy körúton, melynek során nagy városokat jártak végig, mágia nélkül. A kirándulás érdekessége éppen a varázspálca nélkülözése volt, az utasok egyszer sem használhattak varázslatot, sőt mi több, a szálláshelyeken, illetve a buszokon és egyéb közlekedési eszközökön (a kandallós vándorlás természetesen nem jöhetett szóba, érthető okokból) muglik is voltak köztük, akik előtt még csak említést sem lehet tenni ilyesmiről.
- És ki vette át a boltot? – kérdi Neville, aki év közben igen ritkán hagyja el a Roxfortot, s ha megteszi, általában akkor is velünk tölti az idejét.
Luna, aki percek óta tekergeti egy szőke tincsét, szokásos merengő tekintetével követve a társalgást, erre felfigyel, halványan elmosolyodik, és még George előtt válaszol.
- Frederich Malls – mondja vidáman, mire a legmókásabb Weasley bólogatni kezd, Neville pedig értetlenül fordul Luna felé, aki továbbra is eléggé elvarázsoltan fest. Fogalmam sincs, ki ez a Frederich, és azt sem tudom, Luna honnan tudja, de legszívesebben én is elmosolyodnék Neville összehúzott szemei láttán.
- Gondolom, Mr. Weasley részletesen kikérdezett, miután hazaértetek.
- Ja – bólint George vidáman. – Lehet, hogy sikerült megfejtenünk a gumikacsák rejtélyét.
Harry vigyorogva néz fel a tányérjából, újra a szalvétáját birizgálva. Feltűnik, hogy előttünk még nincs tányér, holott már majdnem mindenki rendelkezik egy komplett étkészlettel. Zavartan nézek hátra, hogy a többi asztalt is felmérjem, amikor Ginny megszólal.
- A vacsora hamarosan elkezdődik – köszörüli meg a torkát. – Ha megisszátok a poharatokban lévő italokat, valószínűleg megérkeznek a tányérjaitok.
Miközben a számhoz emelem a poharam, Harry kezére téved a tekintetem, aztán a tányérján pihenő őzsutára, mely persze nem igazi, szalvétából van, mégis vészjóslón díszeleg.
Malfoy egy hajtásra kiüríti a poharát, míg én félúton megfagyok, kifejezéstelen arccal meredve a balomon ülő fiúra, aki az abroszt bámulva várja a fémek és a porcelánok alkotta társaságot. Könyökömmel óvatosan megbököm az oldalát, mire hirtelen felém fordul, s mivel én már megint Harry szalvétáját bámulom, ő pedig azonnal követi tekintetem útját, tudatosul benne a szervezők játéka. Mindeközben felbukkannak a tányérjai, és szép sorjában az evőeszközei is megérkeznek. Aztán eszembe jut, hogy sosem láttuk a szőkét patrónusbűbáj használata közben, így veszély sem fenyegeti az álcánkat. Malfoy azonban egészen máshogy gondolja, hirtelen köhögni kezd, mire összehúzott szemöldökkel fordulok felé, totálisan megzavarodva. Erre ő kikapja a félig töltött poharat megdermedt kezemből – szinte látom magam előtt, ahogy a szemeit forgatja -, és olyan gyorsan emeli a szájához, hogy egészen véletlenül a töklé nem a nyelőcsövében, hanem az ingén landol. Ez éppen abban a pillanatban történik, amikor a szalvétája formát készül ölteni. Malfoy gyorsan a textil után kap, és az ingéhez emeli, még mielőtt megpillanthatnánk a patrónusa alakját felöltő díszt.
- Excusez-moi – köhögi, majd hátratolja a székét, és feláll. Mielőtt megfordulna, felvont szemöldökkel néz le rám: - Je vais à la salle de bains.*
Hirtelen elmosolyodva bólintok egyet, aztán figyelem, ahogy eltűnik egy a terem közepén álldogáló társaság tagjai mögött. Mire észbe kapok, Ginny már mellettem ülve hajol felém, összehúzott szemekkel kémleli az arcom, és bár arcvonásain kellemes mosoly uralkodik, jól tudom, hogy ez csak a sok ember miatt van.
- Te nem mondasz el nekem valamit.
Nem kérdez, csak kijelent, és ez rosszabb, mint amire számítottam, de úgy tűnik, ez egy ilyen este. És ha már itt tartunk, akár meg is ragadhatnám az alkalmat, hogy eltereljem a témát rólam.
- Úgy fest, te sem vagy mindenkivel feltétlenül őszinte – pillantok a szemem sarkából Harryre, mire Ginny még félelmetesebb szemekkel mered rám. - Nem hiszem el, hogy még mindig nem mondtad el neki! – jelentem ki kissé szemrehányó hangon.
- Nem hiszem el, hogy ennyire erőszakos vagy! – suttogja vissza dühösen.
- Nem hiszem el, hogy ezt pont te mondod! – nevetek fel. Aztán oldalra döntött fejjel hozzáteszem, hogy: - Egyébként nem is vagyok erőszakos.
- Ó, dehogynem! Folyton azzal zargatsz, hogy legyek túl rajta, kész, ennyi, vége. De ez nem ilyen egyszerű.
- Már miért ne lenne az? – vonom fel a szemöldököm. – Amúgy üdv a klubban. Én nap, mint nap megélem ugyanezt, vagy legalábbis valami hasonlót – kortyolok egy pohárból, miután az én készletem is megjelenik az asztalon. - Egy vörös hajú lány folyamatosan parancsolgat nekem – rázom meg a fejem kissé gondterhelten. - Bizonyára ismered.
Egy másodpercre elnémul, aztán megvonja vállait, határozottan a szalvétámra mered, és azt mondja:
- Tudni fogom, mikor jön el az idő. Hirtelen lesz, váratlan. Egy igazi meglepetés!
- Kíváncsi leszek rá – nevetek fel.


Amikor Malfoy visszatér, éppen a Roxfortról beszélgetünk. Valami régi sztori van soron, melyet Neville nevetve próbál feleleveníteni, George pedig minden áron máshogy akarja előadni, mert szerinte egészen másképp történt, ami már önmagában vicces, úgyhogy mindenki kuncogva figyeli a beszélgetésüket.
- Miről maradtam le? – suttogja felém, mire csak megrázom a fejem, jelezve, hogy semmi lényegesről. Megpróbáltam felmérni a terepet, követtem néhány pincért, de abszolút gyanútlan a társaság. Talán túlságosan is. – Ezek szerint semmi sem történt. Remek.
- Amúgy mit csináltál ennyi ideig?
Már vagy tíz perce eltűnt, és minden bizonnyal nem szépítkezni ment a mosdóba...
- Elintéztem valamit – feleli igen szűkszavúan. Rendben. Ezzel sokat segít, komolyan.

- Szóval a röhögő virág végül kikerült a növényházból. Emlékszem, Bimba professzor milyen dühös volt, amikor megtudta, hogy elcsentétek. Hetekig nyalhattátok volna a padlót az üvegházban, ha tényleg büntetőmunkára küld benneteket – zárja le a történetet Neville.
- Apropó büntetőmunka! – ragadja meg az alkalmat Seamus. - Úgy hallottam, a Griffendélnek új házvezetője van.
- McGalagony lemondott volna arról, hogy cseszegesse az oroszlánszívűeket? – nevet fel George, aztán mi is vigyorogni kezdünk.
- Így igaz – köszörüli meg a torkát mosolyogva Neville. – Mostantól egyedül az igazgatói posztra koncentrál.
- Szóval az egész sulit megfenyíti – bólint George komolyan. Egy kívülálló számára úgy hangozhat, nem kedveljük különösebbképpen az öreg boszorkányt, de mi mind tudjuk, hogy a viccelődés mögött nem kevés tisztelet és szeretet bújik meg.
- Meg bizony – vigyorog Neville.
- Azért te ne ordítsd le nagyon a tilos helyen kószálókat, oké? Mindig szükség van egy-két jól tájékozott emberre – jegyzi meg George nagy bölcsen. – Példának okáért: mi lett volna veletek, ha annak idején nem találjuk meg Friccs szobájában a Tekergők Térképét?
Azonnal eszembe jut Fred, bár általában amúgy is ő az első gondolatom, ha meglátom Geroge-ot. És ha már itt van a fejemben a vörös hajú, mosolygós bajkeverő, miért ne követné hát Lupin, Tonks, vagy éppen a kissé félelmetes, de mindenképpen tiszteletreméltó Mordon is? Olyan ez, mint egy lavina. Egyre nagyobb kupac gyűlik össze, egyre több arc jelenik meg lelki szemeim előtt, és egyre jobban szorít a mellkasom, amiért csak néhány emlékem van róluk, semmi több. Nem láthatom többé őket.
De társaságban könnyű megfeledkezni erről az érzésről, ugyanis amint elkalandozik a tekinteted, valaki rögtön megböki a karod, és kérdez valamit.
- Hé – mondja Malfoy, amikor észreveszi, hogy túl sokáig bámulom az asztalterítőt.
- Tessék – fordulok felé hirtelen igencsak kíváncsi arckifejezéssel.
- Elgondolkodtál.
- Szoktam néha – nevetem el magam, de az ő arca, pontosabban Paulé továbbra is komoly marad.
- Nem tűntél túl... boldognak.
Mielőtt válaszolhatnék, Ginny visszatér a mosdóból (bizonyára valóságos kínzással ér fel ez a sok illat), és ledobja magát Harry mellé. Vőlegénye elmosolyodik, és arcon csókolja, aztán Deanhez fordul, aki éppen valami kviddismeccsről mesél. Ginny szerelmes pillantással figyeli a túlélő arcát, én pedig inkább elfordulok, mert nem akarom megbámulni.
- Na, tessék. Lehet, hogy a szívtipróddal nem versenyezhetek ma, de az mindenképpen kiderül, mennyit bír a tűrőképességem.
- Ne gonoszkodj már! – mosolyodok el, mire az ő arca is feloldódik kicsit. Aztán elvigyorodik, és felemeli a poharát, hogy igyon egy kis vizet.
Mindenféléről beszélgetünk a vacsora alatt. Igyekszem elérni, hogy Malfoynak minél kevesebbszer kelljen megszólalnia, de időnként így is nekiszegeznek egy-két kérdést, melyekre rendszerint tömören, kissé elváltoztatott hangon felel. Vagy én mondok helyette valamit, ami egy idő után igencsak gyanússá válna, így nem beszélhetek helyette túl sokat.
- Miért nem eszel? – kérdi Harry Ginny érintetlen tányérjára pillantva, mire ő csak megvonja vállait.
- Angela egy hatalmas doboz fánkkal jött dolgozni a szerkesztőségbe – feleli szemrebbenés nélkül. – Totálisan teli vagyok.
- Sajnálhatod – nevet fel George. – Isteni ez a hús!
Hát ezt megúszta. De vajon meddig bírja még?
Felvont szemöldökkel nézek barátnőmre, mire ő hunyorgó tekintettel válaszol. Akkor ezt megbeszéltük.

Miután újra körbenézek a helyiségben, Lunára téved a tekintetem, aki titokban éppen Neville-re pillant. Egy röpke másodpercig rámered, aztán elfordul, épp akkor, amikor a fiú ránéz. És ez lejátszódik, egy huzamban legalább ötször, amit igen viccesnek tartok, mert mindketten kémkednek, mégsem bukik le egyikük sem.

Néhány perc múlva kikísérem Ginnyt a mosdóba. Miközben a mosdókagyló előtt megállva kezet mos, felvont szemöldökkel néz rám a tükörben.
- Igazán táncolhatnál egyet a partnereddel.
- Ginny! Megbeszéltünk valamit!
- Szóval szerintem amúgy jól néz ki – szappanozza be a kezét kissé szórakozottan. – Ha nem lennék maximálisan elkötelezett, még akár bánhatnám is, hogy végül nem lestem meg fürdés közben.
- Te tisztára megbolondultál.
- Jól mutatnátok együtt – folytatja, mintha meg se szólaltam volna.
- Azt hiszem, megfeledkeztél valamiről.
- Dehogy! – nevet fel. – De hát sosem lehetsz biztos ilyesmiben – szárítja meg kezeit, majd felém fordulva elmosolyodik. - Egyébként meg ebben a ruhában még őt is megtéríthetnéd, ha akarnád. Brutálisan szexi.
- Te is csinos vagy – mosolyodok el.
- Ó, igen, még legalább három hónapig – bólogat vigyorogva.

Desszertnek csodálatosan festő epertortát kapunk, melyet valami színben passzoló, piros öntettel locsoltak le. Alaposan megnézem a köztünk járkáló pincéreket (ugyan a poharak maguktól újratöltődnek, néhány ember készségesen lézeng a vendégek között, időnként felkínálva egy újabb pohár italt, vagy esetleg tálcán hordott aprósüteményeket), de még mindig nem észlelek gyanús alakot. Malfoy azonban összevont szemöldökkel fordul körbe, így kíváncsian odahajolok hozzá.
- Mi az?
- Szerinted ez nem gyanús? – kérdi teljesen nyugodt hangon.
- Úgy érted, az, hogy gyakorlatilag semmi sem gyanús? – húzom össze a szemöldököm, miközben Malfoy felém fordul, s bár arca Paulé, ilyen közelről megfigyelve szemei mintha a sajátjai maradtak volna. – De. Elég fura – mondom halkan, aztán hátrébb húzódok kissé. – Mi van, ha félrevezettek, és valójában nem terveznek semmit erre az estére?
Hálát adok a zenészeknek, akik épp valami híres dalt játsszanak, ezzel magukra vonva az emberek figyelmét, na meg a beszélgetéssel kialakuló alapzajt növelve segítenek beszélgetésünk diszkréciójának megőrzésében.
- Kétlem. Sokan vagyunk, ráadásul az emberek nagy része folyamatosan kortyolgat valami italt, ami ha engem kérdezel, nem töklé.
- De nem lepleznék le magukat egy ilyen húzással?
Malfoy nagyon halvány, cseppet sem kedves mosolyra húzza ajkait.
- Dehogynem.
- Akkor mi értelme van? – húzom össze a szemöldököm teljesen összezavarodva. Mert rendben van, hogy nem lehet minden lépésük logikus, eddig a titoktartást csinálták talán a legjobban. És nekem nagyon is úgy tűnik, hogy a háttérben maradás lényeges pontja a tervüknek.
- Lebukni úgysem buknak le – vonja meg a vállát „Paul". – De ha a népben elültetik a félelmet... Nos, az valószínűleg a hasznukra válhat.
Elgondolkodtató.

- Na, ennyit a fánkokról! – vihog George. Akármennyire is idősebb nálam, szentül hiszem, hogy az ő lelke mindig is tinédzserkorú marad.
Ginny hatalmas sóhajjal pillant rá, aztán beleszúrja a villáját az ötödik (!!!) szelet epertortájának ropogósra sütött szélébe.
- Te csak maradj csendben – mondja testvérének, akinek természetesen esze ágában sincs megfogadni barátnőm tanácsát.
- Úgy érzem muszáj felszólalnom a vendégek védelmében. Van a másik sarokban egy asztal, ahol még a főételnél járnak. Szegényeknek nem fog jutni ebből a csodás édességből, ha mindent felfalsz.
- George! – mondja Harry. Szerencséjére Ginny nem néz rá, mivel egyébként ő is mosolyog, csak hát mégis kötelességének érzi megvédeni jövendőbelijét.
- Semmi baj, drágám – mondja a vörös hajú, baljával óvatosan megérintve Harry karját, míg szabad kezével óvatosan végighúzza szalvétáját a száján. – Már nem is vagyok éhes. Biztos csak a cukor miatt indultam be – bólogat, mintha magát is meggyőzhetné, pedig mi ketten pontosan tudjuk, hogy egész más okai vannak a zabahullámainak.
- Azt mondom, táncoljunk egyet! – csapja össze tenyereit. Egyébként Will és Fleur már percek óta leléptek, sőt, többen is felálltak már az asztaltól, hogy a parkettre sétálva egymásba karoljanak. Harry azonnal felpattan, és Ginnyt maga után húzva távolodik az asztaltól, George vigyorogva viszi magával Christyt, aki hangos kacajjal díjazza a fülébe suttogott szavakat. Miután Seamus vadászatra indul egy hugrabugosok által körülült asztalhoz, négyen maradunk: Luna, Neville, Malfoy és én.
Mind csendben vagyunk, ám ezúttal Neville és Luna nyíltan figyelik egymást, mondhatni farkas szemet néznek. Ez egy, esetleg két jó hosszú percig tart, aztán előbbi megköszörüli a torkát, és hátratolja a székét.
- Jössz?
Luna szinte észrevehetetlenül megnyalja a felső ajkát, majd gyorsan bólogatni kezd.
- Megyek.
És akkor ketten maradunk.

- Én nem fogok táncolni – jelenti ki Malfoy, maga elé meredve. Összehúzott szemekkel fordulok felé, a fejemet rázva.
- Én sem – jelentem ki, mintha ez amúgy teljesen egyértelmű lenne. – Hiszen nem ezért jöttünk.
Malfoy rám néz, arca - pontosabban Paulé - kifürkészhetetlen.
- Én – mondja végül.
- Te mi?
- Én vagyok az, aki nem ezért jött. Téged tényleg meghívtak.
- A meghívás minden ex-roxfortosnak szólt – mondom halkan, mire nagyon halványan elmosolyodik.
- Hát persze.
Ekkor feltűnik, hogy Paul homlokába hulló, sötétbarna tincsei lassan fakulni kezdenek. Azonnal a táskám után nyúlok, előhúzva belőle a főzettel megtöltött flakont, míg szabad kezemmel Paul tincseibe túrok, mintha csak helyre akarnám igazítani a frizuráját. Malfoy fürkésző tekintettel figyeli az arcom, miközben ujjaim a homlokára tapadnak, és még akkor is engem néz, amikor kiissza a tökleves pohara tartalmát, melybe az előbb töltöttem néhány álcázó cseppet.
Mielőtt bármit is mondhatnék, Ginny fékez le mögöttünk. George és Christy épp ekkor táncolnak el mellettünk, így az idősebbik Weasley azonnal megragadja az alkalmat, hogy bosszantsa kicsit barátnőmet:
- Az előbb láttam arra egy csokiszökőkutat. Ha esetleg megéheznél.
Ginny a szemeit forgatva fonja ujjait a székem támlájára, és csak annyit mond:
- Ah, hányingerem van.
George ezt poénos válasznak veszi, míg én akár el is hihetem szavait, Malfoy pedig összevont szemöldökkel méregeti a vörös hajút. Egyikük sem tartozik a kimondottan hülye emberek közé.
- Indulás! – töri meg végül Ginny a „csendet", kezével legyezgetni kezd, arra ösztönözve minket, hogy álljunk már fel, de mi továbbra is mozdulatlanok maradunk. – Találtam párt – vigyorodik el gonoszul barátnőm. – Mindkettőtöknek.
Riadtan elkerekedő szemeim azonnal megtalálják Malfoy egyelőre értetlen arcát, aztán Ginnyre nézek, aki hátrafordul, és integetni kezd valakinek a tömegben, aki másodperceken belül megérkezik az asztalunkhoz.
- Mi a fene, Granger! - jelenti ki Malfoy felém hajolva, de a közeledő alakra pislogva, akit rögtön felismerek, bár a nevére nem emlékszem. De azt tudom, hogy Ginny mesélt már róla. – Hány pasival akart már összeboronálni Weasley?
- Az a baj... - mondom halkan, minden erőmmel a higgadtságomért küzdve, elnyomva ezt a buta röhögőgörcsöt, mely kitartóan csiklandozza a torkom -, hogy ő... nos... ő...
- Luke, ez is Josh – fordul vissza hozzánk Ginny, miután két baráti puszival üdvözli a fotós barátját, aki hónapokig fényképezte a kviddicsválogatottat. Malfoy arca először igen értetlen kifejezést mutat, aztán lefehéredik.
- Hát őt nem nekem szánja – suttogom.
Jó hosszú másodpercnyi csend következik, mintha csak mind a négyen megfagytunk volna. Úgy érzem, ha megmozdulnék, kirobbanna belőlem a nevetés, ami azért elég fura lenne. Malfoy talán sorozatgyilkosságot fontolgat, miközben meglehetősen értetlenül vakargatja a homlokát, Ginny kedvesen várakozik, Josh pedig sokat sejtető szemekkel méri végig Paul testét. Hát igen. Jó fogás, ehhez kétség sem fér.
- Az a helyzet, hogy nem vagyok túl jó táncolásban – jelenti ki Malfoy.
Erre aztán Josh elneveti magát, és hálásan összecsapja tenyereit.
- Hála az égnek! Utálok táncolni – rázza meg a fejét, mire Malfoy elmosolyodik. S bár szerintem sokkal inkább lehetne vicsornak nevezni az arcán kirajzolódó képet, úgy tűnik, Joshnak bejön.
- Akkor talán dumálhatnátok – mondja Ginny lelkesen, míg Josh ledobja magát a Malfoy másik oldalán álló székre.
A partnerem tettetett kedvességgel fordul felém, óvatosan, és azt hiszem, kissé vészjóslón mosolyogva. Ginny, szépen felkavartad ezt az estét!
- Erről még beszélünk később – jegyzi meg Malfoy, míg én beharapott ajkakkal bólintok egyet, majd Ginnyhez fordul. – Hermione viszont nagyon jó táncban! Épp ma beszéltük, mennyire ráférne már egy kis pörgés-forgás, nem igaz?
- Ó, milyen igazad van! – vidul Ginny. Hunyorogva néz körül, aztán tekintete megállapodik valakin, és szélesen elmosolyodik. – Meg is érkezett Jeremy!
Erre aztán lefagy a vigyor a képemről. Jaj, ne!
- Szerintem is – suttogom végül Malfoynak. – Lesz mit kitárgyalnunk.
És aztán felállok, mintha színtiszta szenvedés lenne a mozdulat. Jeremy befut, arcán lehengerlő, de számomra még így is igencsak üres mosollyal. Ginny pedig bemutat minket egymásnak.
Harry hátulról átkarolja Ginnyt, aki előbbi hányingere ellenére felkap az asztalunkról egy cukormázzal bevont aprósüteményekkel teli tálat. Felkap egy sütit, beleharap, és szélesen elmosolyodik. Valahogy úgy alakul a helyzet, hogy George-ék és a többiek éppen visszatérnek hozzánk egy italra, így újra összegyűlünk. Aztán több dolog is történik egyszerre, olyan gyorsan, hogy hirtelen azt is elfelejtem, hol is vagyok pontosan.

- Meglepetés!
Csak ennyit hallok, ahogy a többiek is, mégis mind a hang irányába fordulunk. Elkerekedett szemekkel meredek Ronra, aki fekete nadrágban és világos ingben áll alig egy méterre tőlem. Egészen sokat változott, mióta utoljára láttam.
Egy megdermedt pillanat után mindenki odarohan a vörös hajúhoz, hogy jól megölelje, kezet rázzon vele, vagy a vállára csapjon. Harry nem tűnik meglepettnek, biztos vagyok benne, hogy mindenről tudott. Összefont karokkal állok az asztal mellett, miközben Jeremy a derekamra csúsztatja bal kezét. Egyáltalán nem élvezem a gesztust, mégis hagyom.

George tájékoztatja Ront, hogy ma nem érdemes túl közel menni Ginnyhez.
- Olyan, mint egy csúnya ragya. Másodperceken belül robbanhat – húzza el a száját, mire Ron elneveti magát, és Ginnyhez lép, hogy jól megölelje köszöntésképpen.
- Ezt mind megetted, hugi? – kérdi, beszállva a játékba. A Ginny kezében lévő tálra pillant, és elvigyorodik. – Vigyáznod kéne az alakodra, amennyire tudom, nemsokára sort kerítünk végre arra a rég óta várt lagzira.
George elneveti magát, Ginny azonban valóban úgy fest, mint egy kitörésre kész vulkán. Ebből baj lesz, érzem.
- Megyünk táncolni? – súgja a fülembe Jeremy.
- Persze... - felelem halkan, nem túl nagy lelkesedéssel, mire megfogja a kezem, és húzni kezd a tömeg felé. Körülbelül egy lépést teszek meg, mielőtt hátrafordulok, hogy Malfoyra pillantsak, aki összevont szemöldökkel bámul, de nincs időm néma kommunikációt folytatni vele, ugyanis a már megkezdett csipkelődés tetőpontra jut: George a félig megevett muffinra néz, melyet a kezében tart, aztán gondol egyet, és odanyújtja a testvérének.
- Nekem már nincs szükségem rá. Szeretnéd?
És akkor megtörténik. Jeremy a kezemet szorongatja, amikor megtorpanok, Malfoyhoz egy férfi közeledik, Luna és Neville tekintete újabb harcot vív, a Weasley fivérek hangosan kacagnak, Ginny pedig besokall, és kitör belőle egy vallomás, ami éppoly hirtelen érkezik, mint ahogy szerette volna, mégis egészen másképp:
- TERHES VAGYOK, NEM KONYHAMALAC, TE IDIÓTA!