Őrizd meg a titkom! [DRAMIONE] /FELFÜGGESZTETT/

Chapter 34

  A szőke ajkai nem csekély mennyiségű vágytól túlcsorduló mozdulatokkal próbálják megmagyarázni az enyéimnek, hogy mi is a felállás. Azon nyomban elveszítem az eszem, de még ép gondolatok híján is akad annyi lélekjelenlétem, hogy mellkasán pihenő tenyereimmel néhány cseppet sem ártatlan csókkal később eltaszítsam magamtól Malfoyt.
Arca alig néhány centire van az enyémtől, légzése heves ütemet diktál, akárcsak kezeim alatt dübörgő szíve. Pupillái olyan hatalmasra tágultak, hogy alig látszik szürke írisze - a szó legszorosabb értelmében éhesen néz rám. Szükségem van néhány másodpercre, hogy realizáljam magamban a helyzetet, a szőke pedig tántoríthatatlan pillantásával igyekszik a tudomásomra hozni, hogy nem értettem félre semmit. Miközben összeáll a fejemben a kép, hogy mit mondtam, és ő erre hogyan reagált, ujjaim egyre görcsösebben rántják össze felsőjének puha anyagát. Ő elmosolyodik, én pedig magamhoz rántom, hogy ott folytassuk, ahol pillanatokkal korábban abbahagytuk. És amikor ezen fenséges tudás birtokában először összeér a szánk, úgy érezem magam, mint amikor egy öröknek tűnő szárazság végén utoléri az ember ajkait az első varázslatos csepp víz.

Karjaimat a nyaka köré fonom, ő pedig a derekamra csúsztatja a kezét, olyan szorosan magához húzva, hogy akkor sem kapnék levegőt, ha kedvem támadna a csókjai helyett oxigénre szomjazni. Valószínűleg nem tesz jót a tüdőmnek az ismételt léghiány, de a testemben zajló folyamatok mindenféle kellemetlen érzést messzire száműznek tőlem.
Malfoy hátrálásra késztet. Csak akkor jövök rá, hogy merre tartunk, amikor lábaim a kanapé háttámlájának ütköznek. Még belegondolni sincs időm, hogy hová vezet ez, a szőke erőteljes nyomulásának köszönhetően hipp-hopp átzúgok a kanapén, olyan nagy lendületet véve, hogy a földig meg sem állok, Malfoy pedig rám esik. Elkerekedett szemekkel mered rám, miután a karjaira támaszkodva felemelkedik rólam. Tanácstalanná vált tekintete láttán kacagni kezdek, de olyan hevesen, hogy másodperceken belül kicsordul egy könnycsepp a szemem sarkán.
- Egyben vagy? – kérdi a szőke, én pedig csituló vihogásom közepette bólogatni kezdek.
- Éppen – sóhajtok egy hatalmasat. Malfoy összehúzott szemekkel fürkészi az arcom. – Mi az?
- Úgy vélem, rád férne egy kis alvás.
Elkerekednek a szemeim.
- Hogy mi?
Malfoy felpattan, egyik kezét a hátamra csúsztatja, a másikat pedig a térdeim alá, és olyan gyorsan kap fel a földről, hogy időm sincs tiltakozni.
- Még két perc, és képtelen leszek visszafogni magam, de nem lenne jó ötlet bármi komolyba kezdeni, miután nemrég tértél vissza a halálból.
- Visszafogni magad? – vonom fel a szemöldököm, miközben karjaimat a nyaka köré csúsztatom, hogy kicsit biztonságosabbnak érezzem ezt a fajta közlekedési módot. – Na de Malfoy! Mégis miből gondolod, hogy hagynám, hogy elereszd magad?
- Ha egy cseppnyi eszed is van, igenis vágysz rá, hogy segítsek neked megtapasztalni a földi javakat, melyekért még egy ilyen szörnyűséges világban is érdemes kihúzni.
Lehengerlő magabiztossággal mondja végig a mondatot, én pedig alig bírom ki, hogy ne vigyorodjak el.
- Nekem az is elég, ha idegesíthetlek – jelentem ki a szám húzogatva.
- Valóban? – néz rám oldalvást.
- Hogyne. Igazi kincs egy méregtől füstölgő fülű Malfoy látványa.
Hunyorogva nézi az arcom, aztán óvatos, titokzatos kis mosoly ül a szája sarkába, bennem pedig fellobban a vágy, hogy lecsókoljam onnan, de saját magamnak mondanék ellent, ha megtenném.
- Meglátjuk, te nő. Meglátjuk.

***

Valóban sötét felhők gyülekeznek az utóbbi évek virágzó békéje fölé? Vagy talán a kegyetlen múlt harcainak mély nyomai igyekeznek beszürkíteni a nehéz küzdelmek árán kivívott békés mindennapokat?
Hivatalos forrásaink elmondása alapján a rangos minisztériumi pozíciót betöltött boszorka, Hermione Granger tehető felelőssé több, a közelmúltban elkövetett törvényellenes cselekedetért. A Varázsbűnüldözési Főosztály szóvivője arról nem nyilatkozott, hogy a boszorka pontosan milyen szerepet töltött be az elmúlt hetek során elkövetett bűncselekményekben, hivatalos forrásaink azonban megerősítették, hogy Ms. Granger titkos adatokat szivárogtatott ki a Mágiaügyi Minisztériumból, valamint részt vett egy munkatársa, a néhány nappal korábban elhunyt Sarah Clarkson meggyilkolásában is. Harry Potter, az 1998-as Roxforti Csata hírhedt kulcsfigurája nem kívánt felszólalni egykori barátja mellett, aki minden jel szerint képtelen volt megszabadulni a rémes múlt árnyaitól. Legfrissebb információink szerint a népszerű boszorka az éjszaka folyamán felhagyott démonai ellen folytatott fájó küzdelmével, és szörnyű tetteit feldolgozni képtelen, tragikus módon véget vetett vakvágányra futott életének.

- Ejha! Újra címlapsztori lettem! – ujjongok ironikusan, miután végigolvasom a rólam írt cikk sorait. Malfoy a szemeit forgatva pattan fel a konyhaasztal melletti székről. Tesz felém néhány lépést, majd kikapja a kezemből az újságot.
- Ne olvasgasd már ezt az undormányt – morog rám, miközben apró golyóvá gyűri a lapot. – Az a cél, hogy bevegyék a sztorit, de komolyan, ilyen formában nevetséges az egész – jelenti ki. Pálcájával az összegyűrt papírra bök, mire az forró, narancssárga lángba borul, és másodperceken belül megszűnik létezni.
- Szerintem tök hiteles – cukkolom. – Elborította az agyam a sok szarság, ami a múltban történt – húzom össze a szemeimet -, és ezért kinyírtam egy barátnőmet, hogy levezessem a feszkót.
- Tény és való, hogy nem vagy százas – mondja tárgyilagos hangon -, de még így is több eszed van, mint annak a sok semmirevaló minisztériumi pacáknak.
- Csak úgy közlöm, hogy én is egy minisztériumi pacák vagyok.
Tetetett sértődött hangon szólalok meg, miután már nagyon-nagyon sokadik alkalommal szólja le a munkahelyemet. Igaz, én is megtettem jó párszor, de én beavatott vagyok, jogom van hozzá.
Malfoy felvont szemöldökkel fordul felém.
- Már nem, Granger – rázza meg a fejét.
- Igaz – bólintok egy aprócska sóhaj kíséretében.


A délelőtt folyamán igazi főhadiszállást varázsolunk a nappaliból. A helyiség közepén, a kanapétól alig néhány lépésnyire függesztem ki egy bűbájjal a térképünket, mely rendíthetetlen szilárdsággal ragad meg a levegőben egy méterrel a föld felett. Néhány helyhez megjegyzést tűzünk, melyek sötétbarna betűk formájában égetik a levegőbe tartalmukat, ha valamelyikünk pálcájának hegyével a térkép megfelelő pontjára koppint.
Egy kis polcosszekrény tetejére pakolom a bájitalkészletünk nagyrészét, közben átellenőrizve, hogy kell e esetleg készítenünk még valamit. Tanácsosnak látom tovább bővíteni lehetőségeink tárházát, a tegnapiakból okulva ugyanis valóban minden csepp mágiát meg kell spórolnunk – már, ami a szőkét illeti.

- Valószínűleg egy csomó nagyon erős védőbűbájt alkalmaznak – magyarázza a szőke. – Gondolom, az ominózus kis akciód során megtört néhányuk, amikor elkezdték kiüríteni a rejteket, ezért találtunk rátok Potterrel – elmélkedik az állát dörzsölve. - Egyébként kétlem, hogy bármit is találtunk volna. Nagyon klassz, hogy van ez a térkép, de minél többet agyalok rajta, annál jobban kételkedem benne, hogy hasznunkra válik.
- Majd elvisznek minket ők maguk – ismétlem meg egy korábbi gondolatát. – Mármint téged. Én ugye, halott vagyok... Szóval, ha kiderítünk néhány alapvető infót a céljaikat illetően, kidolgozunk egy tervet. Aztán ha már tudjuk, hogy lehet átlátni az álcán, használhatjuk a térképet. Nem mellesleg eggyel kevesebb lehetőségük lesz átvágni minket, ha már bent leszünk. Kínos lenne, ha be tudnának etetni azzal, hogy egy-két főhadiszállásuk van csupán.
- Nem akarok megragadni az aprócska részleteknél, Granger, de világosíts fel kérlek, hogy a fenébe gondoltad ezt a nyomorult többes számot. Én úgy gondoltam, jómagam beépülök, te meg majd kintről támogatsz, segítesz bármiben, de nem találkozol velük közvetlenül... nagyjából soha – húzza össze szemeit gyanakvón. – Nem kockáztathatjuk meg, hogy felismerjenek téged. És aligha lenne jó vége, ha mindenhová láthatatlanná tévő köpeny alatt rohangálnál.
- Nyilván – bólintok.
- Akkor...?
- Nagyon szépen beadtad a sztorit annak a fafejűnek tegnap, hogy megbízást kaptál.
- Igen – bólint kissé gondterhelt arccal.
- Biztos vagyok benne, hogy érdekli őket ennek az üzletnek a mivolta. Mégis ki akarna megöletni engem? Miért? Valaki másnak is keresztbe tettem?
- Mire akarsz kilyukadni?
- Ezen a ponton jöhetnék képbe én – bökök a mellkasomra a mutatóujjammal. – Mármint, egy alternatív én. A megbízód. Ha nagyon ügyesen játsszuk ki a kártyáinkat, még szövetkezhetnék is velük rajtad keresztül.
- Hogy mi? Megőrültél? – kérdi hirtelen. – Kizárt!
- Azonnal szabadulj meg még a gondolattól is, hogy a körmeimet rágcsálva fogom várni, hogy egyedül bonyolítsd le a kapcsolattartást! – csattanok fel, és azon töprengek, hogy ezt a vitát már olyan sokszor lejátszottuk az elmúlt időszakban, hogy kezd nevetségessé válni az egész. - Kiveszem a részem a munkából.
- Már megtetted – fonja össze karjait a mellkasán. – Meghaltál.
- Szóval akkor azt gondoltad, hogy ha kinyírunk engem, akkor ezentúl elméleti háttértámasza leszek az ügynek? – húzom fel a szemöldököm, miközben cseppet sem nyugodt hangon elhadarom a kérdésem.
- Mint mondtam, nem kockáztathatjuk meg, hogy felismerjenek. Tök mindegy, mit csinálsz, attól még úgy nézel ki ahogy – vonja meg a vállát.
- Úgy viselkedsz, mintha totál ostoba lennék – szólalok fel sértett hangon. – Ha elég alaposan megváltoztatom a külsőm, nem ismernek fel. Ez egyébként is elkerülhetetlen ebben a helyzetben. Nem mellesleg, mivel azt hiszik, halott vagyok, egy kis idő elteltével aligha számítanak majd a felbukkanásomra – forgatom a szemeimet. – A kinézetem a legkisebb probléma.
- Nem fogom hagyni, hogy Százfűlé főzettel marháskodjunk. Egy-két alkalomra hasznos a lötty, de egyébként hosszú távon, ilyen ismeretlen terepen cseppet sem biztonságos. Totális lebukás az első akadály után. Elegem van a bájitaltan tudásodból, úgy körülbelül egy életre – hadarja indulatosan, én pedig, bár nagyon nem szeretném, elnevetem magam. Malfoy vonásai meglágyulnak, és épp készülne folytatni a gondolatmenetét, amikor a hangját megelőzve egy kis pukkanás szakítja félbe a csendet.

Mindketten az érkező Bob irányába fordítjuk a fejünket, akiről süt az izgatottság. Görcsös ujjaival rendületlenül gyűrögeti világos kis ingjének leheletvékonynak tűnő anyagát.
- Granger kisasszony, Malfoy úrfi! – bólint a manó. – Sürgős üzenetet hoztam Mr. Pottertől.
- Történt valami? – hűlik meg bennem a vér azon nyomban.
- Semmi rossz, Granger kisasszony, semmi rossz! – nyugtat meg Bob gyorsan.
- Halljuk a lényeget – utasítja Malfoy, mire kap tőlem egy cseppet sem barátságos pillantást.
Bob a szőke felé fordul, és vékonyka ajkait harapdálva kezd beszélni.
- Potter úrfi kért, mondjam meg, hogy haladéktalanul el kell látogatniuk a Roxfortba.
- A Roxfortba? – húzom össze a szemeimet. - Mrs. Malfoy? – kérdem izgatottan.
A manó a fejét rázza.
- A lányról van szó, akit kihoztak a Minisztériumból.
- Mallory – suttogom.
- Mi van vele? – sürgeti a manót Malfoy is.
- Felébredt.