SoRa egyedül él édesanyjával Seoul-ban. Az egyetem mellett dolgozik, hogy anyja kórházi kezelésének költségeit és a számlákat ki tudja fizetni. Jelentkezik egy ügynökséghez asszisztensnek, és sikeres bemutatkozása után munkába is áll. Lesznek akik h...
- Uhuhú, micsoda sablon szöveg! – nézett rá HoSeok – Jobb nem jutott eszedbe?
- A kávézóban, egy hete. – válaszoltam, mire felcsillant a szeme és mosolygott.
- Tudtam, hogy láttalak valahol. Te ott dolgozol?
- Már nem. Az csak részmunkaidős volt, a kettőt nem tudnám csinálni.
Rövid ideig beszélgettünk még, majd Sejin magával vitt bemutatni a többi alkalmazottnak.
- Jimin -
Mi .... a fene? Sejin hyung és egy lány ..... de az a lány, a kávézóból! Hogy került ide? Aztán meghallottam, hogy velünk fog dolgozni, és máris felvillanyozódtam. Akkor többet láthatom majd. Milyen szép neve van .... SoRa, bár nem koreai. Biztos felvette, amikor középiskolás lett.
HoSeok hyung hogy gondolta, hogy noona-nak szólítja? Azt hitte idősebb? Pedig látszik, hogy fiatalabb, még tőlem is, csak a szeme alatti karikák teszik nyúzottá az arcát. A kávézóban dolgozhat ennyit, vagy keveset alszik? Haha, Tae most nem örül, mert Kookie mellett ő is maknae marad.
Milyen aranyos amikor nevet, az a két kis gödröcske az arcán, olyan .... szexi. Mi? Szexi? Mire gondolsz Jimin? Verd ki a fejedből!
- SoRa -
A szerződés aláírása után felmondtam a kávézóban, de megígértem, ha tudok, beugrós lehetek. Rohantam a kórházba, de nem tudtam anyával beszélni, mert aludt. Erős fájdalmai voltak, amire a fájdalomcsillapító mellett altatót is adtak. Szomorúan mentem haza, és egy nagy bögre tea mellett belemerültem a tanulnivalóba.
Két hete dolgoztam Sejin mellett, és egyre jobban tetszett a munka. No meg persze az is, hogy sokszor találkoztam a fiúkkal. Sokat beszélgettem Kookkal és Tae-vel – engedélyt kaptam rá, hogy így szólítsam őket -, Jimin is be-bekapcsolódott. Eddig is tudtam, hogy borzasztóan félénk és szégyenlős, nem beszélve a rettenetes önbizalomhiányáról. A rajongók felé mutatott énje csak egy álarc, ő egészen más. Többször is belefeledkeztem a bámulásába, de igyekeztem feltűnés nélkül tenni ezt.
A hyung line tagjaival kevesebbet beszéltem, de hát én is a maknae-k közé tartoztam. Feltűnt, hogy YoonGi alig szól hozzám, mintha nem tetszene, hogy ott vagyok. Vagy talán az nem tetszik, hogy nőt vettek fel Sejin mellé? Különösebben nem érdekelt.
- JungKook -
Annyira tartottam attól, hogy nő lesz Sejin hyung asszisztense, de nem gondoltam volna, hogy ilyen kellemes csalódás ér majd. Noona olyan szép, olyan kedves, és engem mindig megvéd a hyungoktól. Én nagyon szeretem őt. Nem úgy, csak olyan nekem, mintha a nővérem lenne. De észrevettem, hogy titokban lesni szokta Jiminie-t, csak nem tetszik neki? Nem árulom el senkinek, de szerintem Jiminnek is tetszik.
- SoRa -
Minden nap benn voltam a kórházban. Anya egyre gyengébb, többször volt, hogy nem tudtam vele beszélni, mert aludt. Az orvos csak a fejét csóválta, ezzel is jelezve azt, nem tud segíteni.
Három hete vagyok a Big Hit-nél. Az egyetemen átiratkoztam levelezőre, hogy folytatni tudjam a tanulmányaimat. Éjszakákba nyúlóan tanultam, volt, hogy csak négy órát aludtam éjjel. Ilyenkor úgy éreztem magam, mint akit kifacsartak, de a folyamatosan elfogyasztott reggeli kávé csodákat tud művelni.
A kis tárgyalóban ültünk az ügynökségen, ahol Sejin a közelgő turné állomásait ismertette, valamint az egyes városokban rendezendő kötelező programokról beszélt. Megszólalt a telefonom, és épp ki akartam kapcsolni, mikor megláttam, hogy dr. Kwon hív. Elnézést kérve vonultam félre a terem végébe és remegve vettem fel.
- Üdvözlöm, dr. Kwon!
- Jó napot Miss Kim! Be tudna jönni a kórházba? Azt hiszem ..... azt hiszem elérkezett az idő. Kérem siessen!
Elszorult a torkom, karjaim magam mellé ejtettem. Nem lehet .... még nem lehet ....
- Elnézést, de el kell mennem – felkaptam a kabátomat és a táskámat, majd kirohantam a teremből.
Még a liftben hívtam egy taxit, szinte egyszerre értünk a bejárathoz. A kórházban kettesével szedtem a lépcsőfokokat, hogy minél hamarabb odaérjek. A szobában dr. Kwon mellett egy nővér is benn volt. Odaszaladtam az ágyhoz, és láttam, már oxigénmaszk volt anyura téve.
- Anyu .... ne hagyj itt, kérlek .... - szorongattam kezét, és simogattam arcát. Rettegtem, hogy egyedül fogok maradni. Lassan kinyitotta szemét, és mintha mosolygott volna.
- Kicsim .... nagyon ..... vigyázz .... magadra .... mennem kell .... apád már ..... vár engem.
- Nem mehetsz még! Még nem, kérlek.
- Mindig .... jó gyerekem ..... voltál .... sajnálom .... hogy nem ..... maradhatok .... veled.
- Anyu, kérlek ....
- Kicsim .... szeretlek .... majd ..... fentről .... vigyázunk .... rád .... és egyszer .... majd .... sok év ..... múlva .... talál .... ko .... zunk. – A gép sípolni kezdett, a monitoron simává váltak a görbék.
- Doktor úr, kérem .... segítsen.
- SoRa, nincs mit tennünk.
- Nem lehet, neeem! – az ágyra borulva öleltem át utoljára az édesanyámat, és nem akartam elengedni.
- SoRa, ő már jó helyen van. Jöjjön .... kérem.
Zokogtam, és nem tudtam mit sajnálok jobban, hogy az imádott anyám meghalt, vagy hogy egyedül maradtam. Egyedül ebben az országban, és nincs senkim, akihez fordulhatnék. Mi lesz velem? Hogyan lesz tovább?
Apró szúrást éreztem a bal karomban, a nővér egy injekciót szúrt belém. Valószínűleg nyugtató.
Gépiesen követtem az orvost, hogy elintézzük a papírokat. Nem tudom, hogyan kerültem ki a kórházból, és arra sem emlékszem, hogyan jutottam haza. Céltalanul gyalogoltam az utcákon, talán két óra is eltelt, mire hazaértem. A nyugtatótól és a fájdalomtól elálmosodtam, ledőltem ruhástól az ágyra, összehúztam magam, és elaludtam.
Vajon SoRa hogyan tudja elviselni ezt a mérhetetlen fájdalmat? Egyedül, nincs senkije. Mit fog most csinálni?
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
