Fogságban

8.rész

• Bence takarodj onnan!

- hirtelen belépve  pillantottam meg Ivánt.
A szemei vérben forogtak ahogy Bencére nézett, keze ökölbe szorítva, még sose láttam őt így.

• Ha egy kézzel is hozzá mersz nyúlni, nem tudom mit csinálok veled!

• Nem teljesen mindegy neked? Mióta lettél ilyen szent,  Iván? Egyébként szeretnél valamit vagy végre hagynál, had élvezzem Szofia társaságát - Iván arca megváltozott, mintha nyugodtabb lenne.
Kérlek csak most ne hagyj magamra!

• Igen, téged keresnek. Fontos!

• Francba. Nem baj édesem folytatjuk ott ahol abba hagytuk - a kezével végig simogatta az arcom majd kisétált.

Iván nem ment utána.
Csak állt és engem nézett.
Most meg kellene köszönnöm neki?
Valószínű.

• Köszönöm - motyogtam ki halkan.

Iván csak nézett tovább amivel lassan már az őrületbe kergetett, majd elindult felém.
Az ágy mellé lépett majd karjaival felém nyúlt és felemelt.
Értetlenül néztem rá.
Majd a sarokba vitt és letett.
Ekkor hasított belém a fájdalom amit Bence okozott.
Bordáimhoz pillantva vettem észre mekkora is a baj.
Lesokkoltam.

• Kérlek maradj itt és ne mozdulj, mindjárt vissza jövök - Iván fogta magát és kiment.

Mi történt vele?
Hisz eddig utált engem, most viszont kedvességet fedeztem fel benne.
Áh dehogy , ez hülyeség mért segítene nekem. Ő is úgy annak a személynek dolgozhat mint Bence, szóval nem különb, maximum annyival , hogy ő nem ver meg.
A sarokban ülve, éreztem ahogy a szemeim csukódnak le, nem tudom mióta nem aludtam, a testem remegett a fájdalomtól, a gyengeségtől.
Hátra hajtottam fejem és elnyomott az álom.

• Szia kislány! - a szemeim hirtelen kipattantak, ahogy Bencét véltem felfedezni magam előtt.

• Most szépen el jössz velem kicsit - hirtelen felkapott és kivitt a szobából.
Hiába próbáltam egyszerűen nem ment. Ütöttem amennyire tudtam, kapáloztam de semmi.
Egy kulcsot vett elő majd kinyitott vele egy ajtót.
Be érve világosság fogadott.
A szoba mintha ő itt élne, személyes tárgyak, dolgok mindenhol.
Az ágy felé vette az irányt és rá dobott.
A hirtelen jött fájdalomtól sikitottam egyett.
Bence az ajtó előtt állt majd egy gonosz mosoly mellett rá zárta az ajtót.

• Most pedig játszani fogunk drága Szofim!

• Nem vagyok sem a drágád, sem Szofid!- feleltem határozottan.

• Ó dehogynem! - majd az ágyra térdelt és felém kúszott.
Próbáltam hátrálni de az ágytámlájának ütköztem.
A lábáimat közre fogta az ővéivel, majd csuklomat elkapva hirtelen fekvő pozícióba rántott, mostmár teljesen alatta voltam.

• Mindig is erre vágytam, ha nem lettél volna hülye akkor most nem itt lennél - homlokomat össze ráncoltam, majd egyenesen a szemébe néztem.

• Légy végre férfi és mond el, hogy mi a szart keresek itt!

• Hm, elég nagy a szád majd most megtudod, hogyan kell befogni! - és ezzel a lendülettel egy hatalmas pofont kaptam, amit még követett egy pár.

A szemeimmel foltokban láttam csak.
Félájultan feküdtem Bence alatt és semmit nem tudtam tenni.
Éreztem mindent de nem tudtam megmozdulni, sikítani akartam de egy hang nem jött ki a torkombol.
Éreztem mire készül.
Éreztem ahogy levetkőztet.
Éreztem ahogy arca elégedettséget mutat.
Éreztem ahogy felém kerekedik egyre jobban, és arcomba liheg.
Éreztem ahogy belém hatol.
Éreztem az egész testemben a lüktető fájdalmat.
Éreztem a hányingert a számban.
Éreztem a nyögéseit , ahogy fülembe zihált.
Éreztem, hogy végre vége...