Fogságban

25.rész

" Ismered azt az érzést mikor nem tudod mit csinálj?

Mikor a legjobban nem számítasz rá, de te szerelmes leszel.

Szerelmes.

Mindened oda adod neki.

A tested, lelked, érzéseid már nem csak a tiéd hanem az övé is, mert te mindent megosztasz vele.

Egy burokban éled mindennapjaid.

Azt érzed, ő is ugyanúgy szeret mint te őt.

Majd egy nap a semmiből kijelenti, ez csak egy álom volt számodra.

Egy álom mely teljesen megváltoztat mindent.

Mindent ki egykoron voltál.

És te ott maradsz egyedül, gyengén és sebzetten."

A beszállítóm.
Ezt mégis, hogyan értsem? Beszállít neki árukat, közönséges dolgokat mint például pékárú? Jaj Szófia ne legyél ennyire hülye! Muszáj többet tudnom. Igaz a szívem ezerrel dobog, és a legkevésbé sem vagyok nyugodt. Én ezt a férfit teljes szívemből szeretem. Szeretem? Vajon ő szeret még engem? Hisz csak bámul engem, és még egy apró jelet sem látok rajta,hogy segítsen rajtam.

Gondolkodásomból Noel zökkent ki, hiszen oly erővel húz magához közel, szinte érzem ahogy nyegle testem megadja magát.

•Talán ismered? - szemeiben megcsillanni láttam valamit.

•Én, nem, nem ismerem. - hadartam el nagy nehezen.

Az ajtóban egy ismerős alakot veszek észre. Ivánt messziről is megismerném. Egyenesen szemembe nézett, majd elindult felénk.

•Noel Ő mit keres itt? - tekintetét a szeretett férfira emeli. És ekkor mint egy villámcsapás úgy villant be, hogy Iván ismeri Őt, tudja, hogy mi együtt vagyunk. Együtt vagyunk? Együtt vagyunk mi egyáltalán?

•Mi ez az idióta kérdés Iván? Nyilván itt van Ő is mivel közénk tartozik. Mi bajod van, úgy nézel mint aki szellemet látott. -Noel értetlenül figyelte az előtte álló férfit. Iván minden egyes porcikáján látszott a feszültség. Kezeit ökölbe szorította, ajkait szorosan egymáshoz illesztette. Majd mellkasa nagyot emelkedve szívott egy mély levegőt és leült mellém.

Noel ajkai veszélyesen közel kerültek hozzám de csak fülemhez hajolva suttogott bele.

•Egy perc és jövök, csak a műsor után nézek. Ránéztem és egy apró mosollyal jutalmaztam,ezzel értetve vele,hogy megértettem. Ahogy láttam Noel már messzebb áll, egyből Ivánra összpontosítottam. Vártam, hogy mondjon bármit is de egy szót sem szólt, ezzel engem nem kicsit felbosszantva. Már épp szólni akartam neki mikor egy hirtelen mozdulattal ujját szám elé helyezte.

•Szófia, itt nem beszélhetünk! Hangja annyira erőteljes és nyugtalan volt, még sose láttam ilyennek őt. Értetlenül néztem rá, de tiszteletben tartottam amit mondott, magam sem értem miért.

Noelt láttam meg a távolban, ezért gyorsan Ivántól távolodni kezdtem, nehogy félreértsen valamit. Igen de mindhiába volt a hátrálásom, Iván kényelmesen leült mellém.

•Látom szíveden hordozod az én kis Szofim sorsát, köszönöm, hogy mindig mellette vagy este ezért jutalom fog járni a szobádban. - én csak pislogva hallgattam ahogy Noel Ivánhoz beszél. Minden emberét vajon megjutalmaz a szolgálatukért? Vajon Őt is jutalmazza?

Egyszerre mindenki elhallgatott , a nagy zsivajt és féktelen beszélgetéseket egy férfi jelenléte változtatta meg. Végig nézve rajta ismerősnek tűnt , de nem tudtam vajon honnan.  A férfi egyre közelebb jött felénk, majd egyenesen Noel előtt megállt. A teremben körbe nézve mindenki ugrásra készen állt, valahogy éreztem  ez nem a műsor része lesz.

•Bátor dolog, hogy ide dugtad az orrod. A nagykutya új szórakozása, hogy a csőcselékeket küldik elém?- Noel arcán széles mosoly terült el, megvetés volt minden pillantása melyet a férfinek szegezett.

•A főnök azért küldött, hogy egy cserét ajánljon fel.- ajtó felé fordult melyen egy lányt löktek be. Arcát foltok díszítették, haja  csapzottan lógott , és ruhája sem volt makulátlan. Mintha saját magamat láttam volna. Görcsbe rándult a gyomrom. Vajon ő is annyi borzalmat élt át mint én? Bár ha itt van valószínűleg sokkal rosszabbat kapott mint én. Arcán már nem láttam félelmet mintha beletörődött volna a sorsába. A lányt közelebb hozták majd a férfi állán fogva megfogta.

•Nézd meg ezt a lányt. Teljesen betörtük, azt csinálhatsz vele amit csak szeretnél, boldogan szolgálni fog téged nem úgy mint Ő.- és ezzel a lány álláról az ujját nekem szegezte. Értetlenül néztem rá, majd Ivánra és Noelra.

•Mondd ezt ki még egyszer.- Noel hangja már kicsit sem a mosolyról és a kedvességéről sugallt.

•Cserét ajánlunk fel. Mi oda adjuk neked lányt, te pedig Szofiát nekünk. Így mindenki jól jár.-egy lépéssel előre lépett és Noel felé nyújtotta kezét, a jó üzlet megpecsételésére. Noel fel állt majd kezét nyújtotta. Nem hittem a szememnek , Iván kezét ragadtam meg, mint egy villámcsapás úgy hasított belém a felismerés. Tudom honnan volt ismerős, ő is ott volt amikor elakartak adni.

Ahogy Noel kezet fogott vele, a férfi gúnyosan elmosolyodott. De abban a pillanatban Noel a földre terítette és lábát a torkához szorította.

•Ennyire hülyének néztek engem? Cserét ajánlasz nekem? Szerinted valaha is  oda adnám Szofiát nektek? Jaj ne nevettess.- majd az embereinek intett kik egyből ugrottak és férfit felhúzták a földről, Noel ezzel visszaülve mellém, kezét combomra helyezve.

•Látom nem tudtok nyugodni, több kell, hogy rájöjjetek kivel szórakoztok. - Noel felé intett, igen Ő felé ki készségesen már ott is volt. Éreztem ahogy a szívem olyan erősen dobog mint még soha, és a levegő is kezd kiszorulni mellkasomból.

•Kérlek vidd a pirosba és ott majd én és Szofi eldöntjük mijét is küldjük el szeretett főnőkéhez.

Hallottam mindent de nem tudtam oda figyelni , csak néztem Őt. Felém se nézett.
Csak bólintott.
Majd az emberek a férfit, Ő pedig a lányt megfogva sétáltak ki. Szememmel minden mozdulatát követtem. Mikor már az ajtón kilépett és be akarta csukni visszanézett rám. Egyenesen a szemembe.  Az ajtó becsukódott és Ő ismét eltűnt.