ᴛʀᴀɪɴᴇᴇ - ɢʏᴀᴋᴏʀɴᴏᴋ » Jimin ff. ✓ ʙᴇꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

ʜᴇᴛᴇᴅɪᴋ

- Szóóóóóóval - Mika a kisbusz leghátuljában ült, természetesen mellettem (hol máshol) és úgy tűnt végre felszínre törtek a tegnap estével kapcsolatos emlékei. Megállás nélkül fészkelődött mellettem, mint akinek egy hangya mászott a ruhájába és egyre közelebb húzódott hozzám, a személyes terem segítségért kiáltott, de nem volt menekvés.

Kisbusz alatt, az igazán kicsi fajtát értem, épphogy belefértek a sminktáskák meg egy pár ruha a csomagtartóba, aminek kétségbeesetten próbáltam kilesni a tartalmát, de nem jártam sikerrel. Tehát, amikor Mika közelebb húzódott az konkrétan azt jelentette, hogy az ablakhoz préselt. A másik két lány előttünk ült és elmélyülten beszélgetett valami vádli masszázsról, amitől állítólag csökken a lábuk térfogata. Egy kedves sunbae tanácsa volt, az A szekcióból, sejtem milyen kedves lehet.

- Eunjoo, utoljára kérdezem - Mika felemelte a mutatóujját és nagyon komolyan összehúzta barna szemeit.

- Mit akarsz - sziszegtem felé, nehogy véletlen bárki is meghallja. A PR menedzser ült elől, állítólag olyan fülei voltak, mint egy denevérnek, a látása, meg mint egy sasé... komolyan, miért nem az állatkertben mutogatták.

- Tegnap, tudoood - Mika megpróbált kacsintani, de csak egy elbénázott grimaszra futotta.

- Csak nyelvbotlás volt- legyintettem, hátha megnyugszik és békén hagy, de csak olajat öntöttem a tűzre.

- Azt se tudod mire gondoltam, de rögtön válaszoltál, tehát mégis igaz - a rohadt életbe, ez a lány trükkös volt, de nem is kicsit. Elégedetten dőlt hátra. - Figyelj, nem hibáztatlak, nekem is bejön valaki, de azért olyan közel nem kerültem hozzá, mint te, viszont most itt az alkalom - mormolta maga elé, szinte mintha nem is nekem beszélne.

Most rajtam volt a sor, hogy eltátsam a számat. Kihez került közel és egyáltalán hogyan? Nem is találkoztunk fiúkkal, pláne nem a BTS tagokkal. Yukonishita Mikako, ez a lány mindenen túltesz, jobb lesz nem kikezdeni vele. Mondjuk úgy... soha.

A kisbuszunk közben valami erdei út felé vette az irányt, és egyre inkább aggasztott, hogy igazából földúton haladtunk, sőt még egy árva tábla se volt sehol, se egy városnév, se egy... semmi.

- Csak nem el akarnak minket tenni láb alól? - mondta ki Mika a gondolataimat és rajtam keresztül mászva az üvegre tapadt. - Eskü itt még medvék is vannak, kinek debütálunk az erdei állatoknak? Mondjuk, én bírom a rókákat meg ilyenek - suttogta a lány.

Egyre sötétebb fák között haladtunk, és mostmár mindannyian egyre idegesebben mocorogtunk az ülésen. Jó, nem gondoltam, hogy megetetnek valamivel, de mégis mit dolgoznánk itt együtt a fiúkkal? Volt egy rossz sejtésem, de nem mertem kimondani, mert akkor valóra válik, ezért csak némán kiszálltam, amikor egy hirtelen fékezéssel megállt az autó.

Mind a négyen felsorakoztunk egymás mellett, egyikünk, se mert szólni egy árva szót, sem, egészen addig ameddig megpillantottuk a hét fiút egy büféasztal mellett álldogálni. Nem messze tőlük egy hatalmas busz parkolt, amibe egy húsztagú család belefért volna, ők pedig valami gyümölcsöt és sajtot szurkáltak pálcikákra.

Miközben vette őket három bazi nagy kamera.

- Mi a frászt keresünk... - kezdte Sunmi tágra nyílt szemekkel, amikor Hoseok felénk rohant mintha legalábbis ezer éves ismerősök lennénk és szabályosan hátbaveregette Mirat, aki majd összeesett ijedtében.

-. . . itt - nyikkant meg Mika befejezve a másik lány mondatát, miközben a kamerák közelebb jöttek és ezúttal ránk fókuszáltak. A PR menedzsert kerestem a tekintetemmel, de a nő már rég a producerekkel vihorászott, teljesen elfeledkezve rólunk.