ᴛʀᴀɪɴᴇᴇ - ɢʏᴀᴋᴏʀɴᴏᴋ » Jimin ff. ✓ ʙᴇꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

ᴛɪᴢᴇɴʜᴇᴛᴇᴅɪᴋ

Egy nap telt el azóta, hogy hazajöttem Busanba, de máris áll a háború itthon azért, hogy mit eszek, hogyan, hánykor kelek fel és miért akkor illetve egyéb szokásos dolgok miatt. Egyedül nagyapa hiányzott, még most is gyakran szaladtam ki a verandára ahol mindig is üldögélt, csak azért, hogy elpanaszoljam Mama mennyire szigorú már megint, de ezúttal soha nem találtam ott senkit.

- Eunjoo, az a cég vagy mi küldött neked egy levelet kinyissam? - kiabált ki Mama a kertbe, hátrapillantottam, egy fehér borítékot lóbált éppen. Nem tudom minek kérdezett meg, amikor már a kezében volt az olló amivel a borítékokat nyitottuk.

- Nyisd - hagytam rá. Úgyis az van benne, hogy mennyire sajnálják azt, hogy el kell bocsájtaniuk, de a szerződést nem lehet megszegni. Jobb is, hogy Mama olvasta át, én rá se bírtam volna nézni. Mélyet sóhajtva becsoszogtam a házba és az ágyra dobtam magamat. Mama kiguvadt szemekkel olvasta a levelet, majd egyszer csak elvörösödött és széttépte az egészet. Azt hiszem, soha nem láttam még ennyire dühösnek.

- Hogy képzelik ezt? - dörmögte magában és egyenesen a konyhában lévő kukába szórt mindent.

- Hmm, szerződés felbontás? - néztem rá a szemem sarkából.

A nagymamám összehúzta a szemöldökét, majd egy hosszú, reszkető sóhaj tört fel a tüdejéből.

- Az, igen, az.

Ekkor mintha csak erre várt volna, elkezdett csörögni a telefonom. Feltápászkodtam érte, de a nagyim mintha csak puskából lőtték volna ki, felvette előttem és közölte, hogy nem vagyok itthon.

- Ki volt az? - ráncoltam a homlokomat.

- Az a Sabin lány - forgatta a szemeit megvetően. Nagyi borzalmasan utálta Sabint, főleg azért mert a lány eléggé szabad felfogású volt, és állandóan azon a véleményen volt, hogy engem is megmérgezett az életvitelével és végül az utcán fogok kikötni mint egy senki. Hiába mondtam, hogy Sabin felelősségteljes, saját kávézója van, sőt még az apukáját is ápolja - egyik sem hatotta meg. Egyedül a gimis éveink maradtak meg neki, amikor a lány valóban egy kicsit vadabb életet élt mint a többiek. Lógott az órákról, a jegyei szörnyűek voltak és sokat pasizott. De egyébként a szíve aranyból volt, ott segített ahol tudott és mindig meg tudott nevettetni.

Nos, ez volt a legfőbb ok amiért hazarángatott és nem hagyta, hogy vele maradjak betegen, egyetlen percet sem. Ő eleve az ötletemet se támogatta, hogy híresség legyek. Titokban azt hiszem örült, hogy itthon vagyok.

- Mama, add ide a telefonomat, írok Rami-nak egy üzenetet, hogy mizujs - a kezemet felé nyújtottam, de őt láthatóan kiverte a víz és a zsebembe bújtatta a mobilomat.

- Majd egy hét múlva visszakapod - közölte mérgesen. - Menj fel pihenni, délután gyógytornád van.

Oké. Nem voltam hülye, tudtam, hogy valami nagyon nem stimmel. Se a levéllel, se az üzenettel. De most melyiket csináljam? Szedjem ki a szemetesből a fecniket és játsszak kirakósdit? Vagy támadjam le a 80 közeli nagyimat és erőszakkal szerezzem vissza a telefonomat? Azt hiszem egyik sem fog működni egyenlőre.

Felmentem a szobámba és szórakozottan Chimmy-vel kezdtem babrálni, majd magamhoz öleltem.

- Te mit tennél Chimmy? - suttogtam puha testébe. - Nem tudnád elhozni az igazi Jimint is? Vagy legalább a nagyimat leállítani - néztem oldalra mérgesen. Fogalmam se volt róla, hogy mit forgatott a fejében, de iszonyúan gyanús volt. Bárcsak lenne egy laptopom, olyan hülye voltam, hogy nem vettem egyet. Most ezerszer könnyebb lenne. Olyan vagyok mint egy rab a saját házamban. A legrosszabb az volt, hogy a lábaim szinte teljesen jól voltak, egy-két óra torna kellett volna csak és teljesen rendben lennék. Még a doki is elmondta, hogy ha a plazmacsere sikeres, akkor a beteg teljesen felépül, kevesebb mint két hét alatt.