ᴛʀᴀɪɴᴇᴇ - ɢʏᴀᴋᴏʀɴᴏᴋ » Jimin ff. ✓ ʙᴇꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

ᴛɪᴢᴇɴᴏ̈ᴛᴏ̈ᴅɪᴋ

Ahogy kiléptünk négyen a színfalak óvó biztonsága mögül és elénk terült a közönség a pulzusom az egekbe emelkedett és habár egyetlen arcot se tudtam kivenni, egyetlen sikolyt se hallottam tisztán, mégis a közönség valahogy energiával teli volt és hihetetlenül lelkes. Egy két helyről hallottam a nevemet, de leginkább egy masszává formálódtak az emberek. Nem voltak olyan sokan, talán kétszáz ember lehetett csak, de nekem hatalmas tömegnek tűntek. El se tudtam képzelni, hogy valaha eljöhet a pillanat amikor több százezer ember előtt énekelek.

Az első fellépésünk. Igen, mostmár biztosan tudtam, hogy ez az életem. Talán belefásulok majd. Talán egy hisztis sztárocska leszek. Az is lehet, hogy valamikor elfelejtem a mostani önmagam vagy esetleg meg se érem ezek közül egyiket se. De addig is...

- Mi vagyunk a Valkyire - léptem előre mint vezető és gyorsan végigmutattam a lányokon, akik kicsit megszeppentek, majd belekezdtünk a dalba, ugyanis pontosan öt percünk volt.

Az elején az emberek passzívak voltak, csak néhányan éljeneztek, de természetesen nem tudtam hibáztatni érte őket. A BTS-t várták, miattuk jöttek, nem valami névtelen épp debütáló lánycsapatért. Azért annak pár rajongónak is végtelen hálás voltam akik minket jöttek el megnézni. Az biztos, hogy mi beleadtunk mindent, szívvel és lélekkel éltük át karrierünk első öt percét.

Mika egyetlen sort se rontott el, pedig Yoongi unszolására kétszer olyan gyorsan rappelt mint az eredeti verzióban, ráadásul nem az anyanyelvén, Rami és Sunmi hibátlanul végigtolták a koreográfiát, annak ellenére, hogy ettől féltek a legjobban, mert mindig is gyenge pontjuk volt a tánc. Magamra is büszke voltam, hisz annak ellenére, hogy a vádlimban enyhe görcs volt már órák óta, képes voltam összeszorítani a fogamat és mosolyogva elénekelni a solo soraimat is. Az adrenalin akkor annyira felpörgetett, hogy szinte nem is éreztem a fájdalmat csak ugráltam és próbáltam lelkesíteni az embereket.

El se akartam hinni, hogy letelt az öt perc, annyira rövidnek tűnt, csak a testem érezte, hogy kimerült és szeretne pihenni egy kicsit. Letereltek minket az elsötétített színpadról, mi pedig lesiettünk a lépcsőn, ahol két stylist ránk adott egy pár kabátot, majd gyorsan az első sorba küldtek minket a fiú gyakornokaink felé, hogy mi is megnézhessük a BTS előadást. Hyung vadul integetett, és még vadabbul ütötte a mellette lévő széket, de Rami gyilkos tekintettel nézett rá és kelletlenül, de feláldozta magát értem.

- Meghálálom - suttogtam a fülébe, majd felcsillantak a fények a színpadon én pedig előre szegeztem a tekintetemet.

Mérhetetlenül boldog voltam amiért a fiúk közül senki nem árult el előre semmit a fellépésükről, mert így részese lehettem annak az élménynek amit már rég nem éreztem. Évek óta csupán úgy mentem koncertekre mint egy szakmabeli gyakornok, ezért hosszú ideje kihalt bennem a rajongás varázsa.

Amikor a srácok kiléptek a színpadra és felüvöltött mögöttem a rajongótábor, hevesebben kezdett dobogni a szívem és éreztem, hogy a részükévé válok, magába szippantott az érzés. A csapat három számot adott elő csupán, de jó szokásukhoz híven minden dal mély üzenettel rendelkezett, különlegesen passzoló koreográfiával és olyan apró elemekkel, amikre valóban csak ők képesek.

Tudom, hogy sokan kétségbe vonják amiért ennyire népszerűek, de bárcsak az összes embert, akik ezen a véleményen vannak, elhozhatnám egy koncertre, hogy lássák őket élőben. Valóban vér, veríték és könnyek van a karrierjükben, annyi kemény munkával csupán 6 év alatt elérve, ami másnak egész életében se sikerülne.

Egytől egyig lenyűgözőek voltak számomra, furcsa mód ahogy heten együtt álltak a színpadon nem vert hevesebben a szívem Jiminért - talán csak akkor, amikor abba az irányba pillantott ahol ültünk. Ezen kicsit elmosolyodtam, hisz tisztában voltam vele, hogy nem lát semmit az emberek arcából, de jó volt eljátszani a gondolattal, hogy esetleg engem keresett.