A császár írnoka

1. Találkozás

Idegesen sietek a bécsi palotában, ma lesz a napja annak, hogy megkapom azt a munkahelyet, amit a wittenbergi professzorom ígért nekem. Még mindig nehezen hiszem el, hogy Habsburg Ulrick személyes írnoka leszek, ilyen hatalmas szerencséje keveseknek van. Főleg az olyan kis paraszt sorból jött emberek közül, mint amilyen én vagyok. Hamarosan elérek ahhoz a helyhez, ahol találkoznom kellett a komornyikkal. A szívem a torkomban dobog mikor meglátom a férfit, illedelmesen meghajolok és bemutatkozom, a másik csak bólogat.

- Tudja mi lesz a dolga? A professzorának írtam levelet, hogy tájékoztassa a feladatairól, de ezek a levélhordók nem mindig megbízhatók. - Kérdezi, én pedig boldogan válaszolok.

- Szerencsére ez a levélhordó megérkezett a professzorom pedig mindent elmondott. A legfőbb feladatom az lesz, hogy rendszerezzem őfelsége leveleit. A fontosakat átadjam őfelségének, a kevésbé fontosakat félre tegyem. A leveleit diktálás alapján, vagy kulcsszavak alapján megírjam és mindenben őfelsége szolgálatára álljak! - Mosolygok a férfire.

- Helyes! - Látom, hogy habozik, de végül megszólal. - Biztos nem lesz baj, hogy csak a fél szeme van, amit használhat? - Mutat a jobb szememre, ami le van takarva egy szemfedővel. Én csak tovább mosolygok és megrázom a fejem. Különben sincs semmi baj a szememmel, azt leszámítva, hogy a másik kékkel ellentétben az aranysárga, ezért mindig is jobbnak láttam letakarva tartani, ha emberek közé mentem. Pedig amúgy teljesen normális vagyok, sötét kékes, zöldes, talán kicsit feketés haj, átlagos magasság és testalkat, csak a szemem hibás kicsit.

Hát, igen ez miatt kellett az otthonomat is elhagynom. Apám szó szerint kihajított a házból, mikor diák korú lettem, aztán a világot jártam és különböző nemes emberek gyerekei mellett segédként tanultam, egészen Wittenbergig, ahol is felfedezett az egyik professzor és onnantól az életem felfelé ívelt. Így jutottam el addig, hogy most magának Habsburg Ulricknak a kastélyában időzöm és az írnoka leszek. A kedves komornyik úr megmutatta a szobámat és a fontosabb helyiségeket, leginkább azokat, amiket el kell kerülni, ha nem akarok a későbbiekben bajba kerülni, majd egy emeleti szobához vezetett.

- Őfelsége szobája! Itt fog dolgozni! - Ezen meglepődök, tudtommal az uralkodók írnokai nem az uralkodó szobájában dolgoznak, de hát, ha itt így kell, akkor így kell, én nem vitatkozom. A komornyik bekopog az ajtón, majd benyit.

- Őfelsége, megérkezett az új írnoka! - Áll meg a férfi az ajtó másik oldalán, majd int, hogy lépjek be, amit kicsit félve, kicsit idegesen, de meg is teszek.

- Köszönöm Johan, elmehetsz! - Hallom meg az uralkodó hangját, de mint jó alattvaló, nem nézek fel rá, csak igyekszem leállítani a gondolataim, attól, hogy kellemes a hangja még nem kellene, hogy pillangók repkedjenek a gyomromban. Mi vagyok én valami kislány?

- Emeld fel a fejed! - Megteszem, amit kér, de nagy kár volt. Szó szerint éreztem, hogy megdermedtem a látványtól és levegőt is alig kapok.

Őfelsége az ablak alatt ül egy nagyobb heverőn, egy szál ingben, ami ki van gombolva és egy nadrágban. Mély zöld szemei, mintha egyenesen a szívembe látnának, a barna fürtjeitől pedig megint repkedni kezdenek a pillangók, pedig éppen, hogy csak leállítottam őket.

- Hogy hívnak? - Kérdezi, én pedig igyekszem megtalálni a hangomat, ami valahol elveszhetett.

- Karl Swartz, uram! - Nyögöm ki végül, bár nehezemre esett.

- Szóval Karl. Rendben! Ott az asztalnál van a munkád, velem ne is foglalkozz, csináld nyugodtan, ha valami nagyon fontos van azt felolvashatod. - Int a szoba sarkában álló asztalka felé, majd hála az istennek elfordul, így meg tudok mozdulni.

- Ahogy parancsolja, őfelsége! - Hajolok meg előtte, majd az asztalkához telepedek és belekezdek a dolgomba, a levélhalmok szétválogatásába. Hosszú órák múlva találok egy érdekes levelet, addigra őfelsége már elment megebédelni és vissza is tért a délutáni teendőiből.

- Őfelsége jött egy levele Anabeth úrnőtől, mivel "Kedves leendő férjemnek" címezte, gondolom fontos. - A velem egyidős uralkodó arcán egyszerre futott át az undor, az unalom, a kétségbeesés és az elkeseredettség, ami nem túl logikus egy ilyen levél miatt, legalábbis szerintem, de nem teszem szóvá.

- Csak nagy vonalakban mondd el mit akar már megint? - Hunyja le a férfi a szemeit.

- Érdeklődik őfelsége egészsége felől, az ország és a nemesek helyzete felől és hogy őfelsége mikor tudna a fogadására szoros időrendjében egy kis zugot találni. - Hadarom le gyorsan, közben pedig gondolatban azt a tőrt próbálom kirántani a mellkasomból, amit azóta benne forgatnak, hogy elkezdtem olvasni a kisasszony levelét. Még sose éreztem ilyet, mintha nem akarnám, hogy az a nő közel kerüljön az én uralkodómhoz. Ezen a gondolatomon meg is lepődök, mégis hogy szólalhatott meg a fejemben az az "én uralkodóm" ilyen birtokló hangnemben. Valami nagyon nincs rendben velem.

- Hogy az ördög vinné el! - Morogja az uralkodó, mire nagyokat pislogok, és nem csak azért mert kirángatott a gondolataimból. Talán nem szereti a leendő feleségét, bár ezt kitalálhattam volna az első reakciójából is. - Írd meg neki, hogy rendben vagyok, a nemesek és az ország is a legjobb helyzetben van és hogy sajnos még egy hónapig biztosan nem tudok időt szánni rá. Ha készen vagy olvasd fel. Hallani akarom, hogy milyen stílusban írsz. Azt hallottam, hogy kivételesen szép a fogalmazásod. - Mosolyog rám őfelsége, amitől kihagy egy ütemet a szívem.

- Ahogy parancsolja, őfelsége! - Hajtok előtte fejet, majd visszafordulok az asztal irányába és letelepedek a székre, hogy megírjam a művet.

Miután elkészültem felolvastam a műremeket az uralkodónak, aki elégedett volt a munkámmal, bár elég furcsán nézett rám amikor végeztem az olvasással, de ennek két logikus okát láttam. Az egyik, hogy meghatotta a művem, ami igen hízelgő lett volna, a másik ami sokkal valószínűbb, hogy csak képzelgek. Nem tehetek róla, hogy a fejemben furcsa gondolatok ezrei forognak, a gyomromban pedig pillangók százezrei repdesnek már akkor, ha csak rám néz. Miután befejeztem a felolvasást, őfelsége pár órai munka múlva elengedett, mondván, hogy biztos van még dolgom és nem árt, ha kicsit megismerem a palotát és a szolgálókat is.

Mivel nincs sok holmim, így gyorsan kipakoltam a szobámban, ami meglepően otthonos kis zug lett, mire készen lettem. Ezután fogtam magam és felfedező túrára indultam, mivel a gyomrom jelezte, hogy vacsorát kellene neki adnom. A szakács szerencsémre egy nagyon barátságos ember így, sikerült egy kedves kollégát találnom, már rögtön az első napomon. A vacsorám eltüntetése után fogtam magam és lefeküdtem aludni, mivel tudtam, hogy másnap reggel korán kell kelnem, hogy időben neki kezdhessek a munkámnak.