"Csak egy perc volt... Elvarázsolt, rám nézett és levett a lábamról... Levegőt sem tudtam venni, első pillantásra belé szerettem... Isten vajon megbocsájtja nekem valaha ezt a vétket?"
Egy alternatív világ, ami kísértetiesen hasonlít a miénkre, hely...
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
Két hónapra a hárpia kisasszonnyal történtek után, végre sikerült megtanítanom Ulrickot valamennyire rendesen magyarul, most már legalább nem a Károly az egyetlen szó, amit ki tud mondani. Azóta pedig folyamatosan javul a nyelvtudása. Istvánnal is egyre könnyebben tud beszélni, mostanra már egészen folyékonyan beszél, de még észre lehet venni, hogy nem magyar. István találmánya az a gyors szállító eszköz pedig kifejezetten hasznosnak bizonyult.
Már egy jó év eltelt azóta, hogy az első síneket lerakták és elkészült a pálya Pozsony és Bécs között. Azóta lényegesen megkönnyült az utazás. Persze kisebb nagyobb gondjaink voltak máshol. Ulricknak az osztrák és a cseh ügyek. Nekem pedig Magyarország centralizálása, nem olyan könnyű megszüntetni a nemesek zsarnokoskodását, mint azt az ember hinné.
Ma azonban pihenni indulunk. István nem is olyan rég jelentette, hogy elkészült a pálya a Német-Római székvárosig és úgy döntöttünk Ulrickkal, hogy akkor mi ki is próbáljuk az új útvonalat. Éppen a Pozsonyi állomáson áll a gépezetünk, amikor István boldogan megjelenik.
- Had mutassam be nektek az első nagyszabású vonatomat. Ez a gőzös a legújabb fejlesztésem. A vasúti vonalak állapota pedig Berlinig tökéletes.
- István, most mit mondtál? - Pislogok rá, mert egy mukkot sem értettem belőle, pedig magyarul beszélt.
- Bocsáss meg, Károly! Már megszoktam, hogy így hívom. Johan adott nekik nevet. Az a nagy fekete ott elől a gőzös. - Magyarázza, amikor arra nézek ahova mutat. - Ezek itt a vagonok! - Mutat maga mögé. - Ez így egyben a vonat. - Vigyorogja, majd a sínre mutat. - Az pedig a vasút, de szerintem az a legegyszerűbb, ha az egészre vasútként utalunk.
- Ezt mind te találtad ki Johan? - Fordul Ulrick Johanhoz.
- Nem volt nagy dolog őfelsége. Nincs kedvük belül is megnézni? Aztán el is indulhatunk. Időre Berlinbe kell érnünk. - Mondja a komornyik mi pedig biccentünk és István után felszállunk a vonatra.
- István miért van itt ilyen sötét? - Kérdezem, mire csak kuncogást kapok válaszul, majd egy kattanást hallok és a helyet betölti a fény. Olyan az egész, mintha csak a szalonunkba jöttünk volna be. Én azonban azonnal a fény forrására irányítom a figyelmem és eltátom a szám. - A gombnyomásra működő gyertya. - Suttogom.
- Bizony! Úgy gondoltam, ha már úgyis messzire akartok utazni kell a fény. A fémműveseink meg repestek az örömtől, hogy kihívást kaptak. - Meséli boldogan István. - Így azért sokkal könnyebb fényt csinálni idebenn és még fel se gyújtjuk a helyet.
- Ugye az önműködő toalettet nem csináltad meg. - Nézek rá komolyan.
- Még nem, de dolgozom rajta. Most, hogy az országaink minden mesterembere a rendelkezésemre áll! - Üti össze a tenyerét.
- Ezt mégis ki mondta? - Húzom fel az egyik szemöldököm.
- Ulrick! - Vigyorog barátom, én pedig kedvesemre nézek.
