"Csak egy perc volt... Elvarázsolt, rám nézett és levett a lábamról... Levegőt sem tudtam venni, első pillantásra belé szerettem... Isten vajon megbocsájtja nekem valaha ezt a vétket?"
Egy alternatív világ, ami kísértetiesen hasonlít a miénkre, hely...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
A kényszerpihenőm után visszatértünk a bécsi palotába, minden visszakerült a régi kerékvágásba, mintha semmi sem történt volna az elmúlt két hétben. Ez természetesen kicsit megviselt, nehéz bevallani, de hiányzik Ulrick érintése és a csókjai, hiányzik, hogy úgy foglalkozzon velem, mint akkor. Alig szenvedtem végig egy hetet, mikor este lefeküdni indultam, de Johan megállított ebben.
- Őfelsége hívat téged, Karl! - Kedvesen mosolyog rám. - Biztos valami előléptetés, őfelsége komolynak tűnt. - Én kedvesen visszamosolygok rá.
- Az jó lenne! Köszönöm, hogy szóltál Johan. Jó éjt! - Biccentek felé, ahogy szinte futó lépésben indulok el őfelsége szobája felé.
Fújok egy nagyot és megigazítom a ruháimat, mikor elérek az ajtóhoz, majd bekopogok, azonnal hallom az uralkodó édes hangját, ahogy behív, én pedig engedelmeskedek neki. Benyitok és becsukom magam mögött az ajtót, de többre nagyon nincs is időm, hiszen hirtelen megérzem az ajtó kemény fáját a hátam mögött, hallom, ahogy kattan a kulcs a zárban, ez azonban mind jelentéktelen ekkor már. Az egyetlen dolog, amire koncentrálni tudok az Ulrick édes ajkainak az érintése. Lehunyt szemmel csókolok vissza, karjaim azonnal megtalálják az utat a nyakába és egyik kezem beletúr a hajába.
- Hiányoztál Ulrick! - Búgom a fülébe a csók után.
- Őrjítő volt minden nap látni téged és nem hozzád érni, Károly! - Megremeg a szívem, egyre jobban mondja ki a nevemet.
- Nekem... se... volt... egyszerű! - Nyögöm, ahogy elkezdi csókolgatni a nyakam, lehunyom a szemem, hogy élvezzem a pillanatot. Ulrick hirtelen rámarkol a fenekemre, amitől megremeg a lábam, keze lejjebb csúszik a combomon és lassan felfelé húzza a lábam, hogy a derekát érintsem.
- Ugorj! - Suttogja fülembe, én pedig nem is tudnék neki nemet mondani, lábaimmal átkulcsolom a derekát és érzem, ahogy a fenekemet fogja, sőt lassan, szinte fájdalmasan nyomogatja. Elindul velem az ágya felé és egy csók társaságában lefektet rá. - Melyikünk jön? - Néz mosolyogva a szemembe.
- Ha jól emlékszem te! - Túrok bele a hajába, majd átadom magam a történéseknek. Olyan szenvedélyes volt az együttlétünk, mint még soha, így nem csoda, hogy mozogni is alig bírtam utána.
- Holnaptól az enyém melletti szobában fogsz lakni, ahonnan át lehet ide jönni, így bármikor feltűnés nélkül láthatlak. - Suttogja mosolyogva a hajamba.
- Ez felfogható előléptetésként. Így lesz mit mondanom a többieknek. - Kuncogom halkan egy csókot adva szerelmemnek.
Egymást ölelve aludtunk el, és reggel sikerült időben kiszöknöm, hogy ne vegyenek észre. Rögtön aznap átköltöztem a kijelölt szobába és mindenki gratulációját büszkén fogadtam, tényleg elhitték, hogy előléptettek. Ezek után éjjelente rendszeres vendég tudtam lenni őfelségénél, minden feltűnés nélkül. Azonban boldog napjainknak véget vetett egy levél.
